Egy mérnök szemével

Egy mérnök szemével

Paks II. egy mérnök szemével

2017. december 19. - Zoli mérnök

A paksi atomerőmű fejlesztésével kapcsolatban sok hír jelent meg már a kezdetek óta, melyek közül sok nem ment bele szakmai kérdésekbe. Természetesen ez nem szemrehányás, mivel ez a történet nagyon sokrétű és összetett, így nem csak egy olvasata van, és egy cikkben vagy bejegyzésben nem is lehet minden oldalát szemügyre venni. Itt sem ez fog történni, hanem egy-két olyan szempontot, véleményt szeretnék megvillantani, amiről eddig nem vagy csak nagyon kevés helyen olvastam vagy hallottam.

paks4.jpgA paksi atomerőmű látképe

Az egyik legfontosabb kérdés, ami talán az egyik alapvető kiindulás: szükség van-e a paksi erőmű blokkok bővítésére, azaz Paks II.-re? Bár lehet azt mondani, hogy ez egy összetett kérdés, de igazából egy szóval is össze lehet foglalni a lényegét: igen. Egyértelmű még szakmai szempontból is, hogy erre a projektre szükség van. A legnagyobb gond inkább a megvalósítással van. De hogy mért is van szükség rá: Magyarországon a klímaváltozás és az energiaszektor változása miatt közép- és hosszútávon két irányba kell elmozdulnia: a megújuló energia és az atomenergia hasznosítására.

Kezdjük röviden a megújuló energia kérdésével. Egyelőre ennek a szektornak a legnagyobb hátránya a tárolási lehetőségek hiánya. Napenergia esetén ez ugyebár akkumulátorral lehetne megoldani a legjobban, de egyelőre a kapacitások korlátozottak. A szélenergiának természeti adottságunk alapján nem sok jövője van, így erre forrást pazarolni felesleges. A legnagyobb potenciál a vízenergia hasznosításában lenne, illetve a víz mint energiatároló eszköz hasznosításában lenne. Egyrészt a nagyobb és kisebb folyókon is a már meglévők mellé sokkal több vízerőmű építésére lenne szükség. Emellett a Dunán értelme lenne egy vízlépcsőrendszer megépítésének és a sokak számára fekete bárányként ismert Bős-Nagymaros rendszer megépítésére. Ez nem csak energetikai, de kereskedelmi és még környezetvédelmi szempontból is. De erről egy későbbi írásban részletesebben is kifejtem. Tehát a vízenergia hasznosítása fontos és ami még fontosabb fenntarthatóbb lenne.

paks3.pngVízenergia, mint energia tárolására alkalmas rendszer (vázlat)

A megújuló energia tehát az egyik irány, de minden ország energiaszükségletének kielégítése érdekében szükség van egy alaperőműre, mely szerepet a paksi atomerőmű tölt és még hosszú ideig tölthetne be. Bár tény, hogy mint minden rendszernek, ennek is van hátránya, de úgy vélem teljes mértékben kezelhetők ezek a hátrányok a megfelelő mérnöki eszközökkel és beavatkozásokkal. Így a paksi erőmű továbbra is egy olyan erőmű lehetne, mely a fosszilis erőműveknél valamivel drágábban, de környezetkímélőbben és hosszú távon gazdaságosabban (nem csak pénzügyi, de közgazdasági és társadalmi hasznokat is figyelembe véve) állítaná elő a szükséges elektromos áram egy részét alaperőműként.

De akkor mi a probléma a projekttel, márpedig van bőven? Összefoglalva: a megvalósítás. Számomra az egyik legnagyobb ellenérzést kiváltó ok a szakmaiság hiánya. Teljes egészében a politikai akarat dönt - ahogy sok más mindenben is -, a szakmai észrevételek, kritikák politikai támadásként vannak beállítva, még ha abban semmi politika sincs. Az tapasztalható, hogy már minden jó előre el van döntve és a szakmai háttéranyagok, értékelések és elemzések egyfajta díszletek, amik természetesen titkosítva vannak, ha olyan szerepel bennük, ami rossz fényt vetne a projektre. És itt van a második legnagyobb probléma: a titkolózás. Egy olyan dokumentum nem létezik ma, amit ne titkosítottak volna, vagy csak nagyon nehezen, bírósági úton lehetett nyilvánosságra hozni. Én nem vagyok a népszavazás mellett ebben a témakörben, mert úgy vélem nem lehet elég tájékozott egy egyszerű állampolgár ahhoz, hogy döntést hozzon, de minden irat és dokumentum, aminek nyilvánossága nem veszélyeztetheti később az erőmű működését, alapvetően nyilvánosnak kellene lennie. Mert így félinformációk kerülnek csak napvilágra, ami akár olyan félreértésekhez is vezethet, ami valóban még jól is meg lehet oldva.

A másik nagy hiba úgy vélem az oroszokkal történt titkos megállapodás, mely a szabad versenyt teljesen kizárva nem csak hogy drágította a projektet, de még esetlegesen elavult, rosszul működő technológiát is jelent (lásd finnországi projekt), melynek biztonsági kockázatai is vannak. A szabad versenyes nyílt közbeszerzés nem csak az árakat nyomta volna le, de - mivel nyilvánvaló hazugság, hogy csak az oroszok tudják a megfelelő technológiát szállítani - modern akár olcsóbban termelő komplexumot is eredményezett volna. Ez persze a politikai akarat és a közpénzek minél nagyobb lenyúlása miatt jöhetett létre. De hogy egy szakmai kritikát is említsek szóljon erről az utolsó fejezet.

Az egyik olyan kérdés, ami rögtön eszembe jut ennek a projektnek a kapcsán a hűtővíz kérdése. Ez természetesen sarkalatos kérdés, mivel a Dunából kerül kivételre jelenleg és tervek szerint a jövőben is az a hűtővíz, mely a reaktorok biztonságos működéséhez szükséges. Ez két szempontból is kritikus problémákat vethet fel. Először is a hűtővíz mennyisége. Ideális esetben a Duna vízállása olyan magas, hogy gravitációsan (önmagától) is elegendő víz kerül a hűtővíz csatornába, ami a megfelelő helyre szállítja a Duna hideg vizét, ami lehűti a reaktort, majd egy másik csatornán keresztül visszakerül a természetes vízfolyásba.

paks2.jpgA paksi reaktorok hűtővíz kivétele és visszavezetése a Dunába

Azonban a valóságban már most is elő szokott fordulni, hogy alacsony vízállás miatt szivattyús vízkivételre van szükség, ami még megoldható, de a régi és az új blokkok egyszerre történő üzemelése során nem oldható meg biztonságosan a megfelelő mennyiségű hűtővíz kivétele. A másik szempont ami problémákat okozhat a visszavezetett víz hőmérséklete. Ma Magyarország területén a természetes vizek hőmérséklete a 30 fokot nem haladhatja meg az élővilág védelme érdekében. Ez jelenleg még a paksi erőmű esetében is teljesíthető (némi rugalmassággal), de a két blokk együttes működése esetén nem oldható meg. Vagyis elvileg az engedélyeknek ezen probléma kezelését is tartalmaznia kell, de sajnos ez nem nyilvános, így számomra nem bizonyított, hogy megoldható.

(Egy kép javítva kommentben jelzett hiba alapján)

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7513512095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.12.20. 16:23:46

ha megépül a paks II, bezárják a paks I-et, logikus, egy 2000 MW-os erőművet lecserélünk egy 2000 MW-osra
egyszerre nem tud a két erőmű üzemelni, mert sem elegendő hűtővíz, sem kiépített hálózat nincs hozzá ( hacsak nem építenek bazi nagy hűtőtornyokat )

yerico1 2017.12.20. 16:40:24

@h.kovacs: 10 évig párhuzamos működést terveznek.

Matróz Kommandó 2017.12.20. 17:00:54

Szivattyús hűtővíz kivétel miért ne lenne megvalósítható?
Miért emelkedne a teljes Duna víz hőmérséklete 30 fölé?
A mérnöki szakma pedig nem lehet liberális vagy konzervatív, el van tévedve a blogger.

Matróz Kommandó 2017.12.20. 17:00:55

Szivattyús hűtővíz kivétel miért ne lenne megvalósítható?
Miért emelkedne a teljes Duna víz hőmérséklete 30 fölé?
A mérnöki szakma pedig nem lehet liberális vagy konzervatív, el van tévedve a blogger.

KissGecihuszár 2017.12.20. 17:07:23

lesz még ebből a paks 2-ből szopórollerezés, de gazdagon! Hová fogjuk tudni gazdaságosan eladni a 2 erőmű párhuzamos működése alatt termelt áramfelesleget úgy, hogy nem bukunk minden egyes MW-nyi exporton, amikor köztudomású, hogy telített az európai árampiac?? És miért szarjuk le ennyire nyilvánvalóan a BIOGÁZ erőműveket, azaz az ún. 2. generációs, tehát sejtrobbantásos biogáz berendezésekre gondolok, melyekkel tele van Ausztria és már az NSZK is és melyek tökéletesen alkalmasak a real vidék, azaz 1-1 erőművel,20kV-os középfesz kapcsolattal 2-3 falu áram, távhő, CNG gáz, illetve talajkondíciónáló massza igényeinek maximális kielégítésére??

Zolika0111 2017.12.20. 17:08:37

@Matróz Kommandó: mert a reaktorból kijövő vizet nem tudják majd melegebb napokon 30 fok alá csökkenteni. Egy hűtőtorony, ami nem kicsi, nem biztos, hogy tetszene a fél megyének. Ja, és brutál sok pénzbe kerül, amit senki nem tervezett oda...

Zoli mérnök 2017.12.20. 17:12:24

@Matróz Kommandó: 1) Lehetséges, csak sok új szivattyús berendezés szükséges, másrészt korlátozott az is, hogy mennyi vizet lehet egyszerre kivenni a Dunából. 2) Mért emelkedne? Mert ha kétszer annyi meleg vizet juttatunk vissza, mint most, akkor melegebb is lesz. De nem a teljes vízfolyás hőmérséklete emelkedik meg, csak egy rövid szakaszon lesz magasabb, de már az is káros az élővilágra. Most is van olyan pont ahol magasabb, csak nem ott, ahol az előírás szerint mérni kell. 3) Nem a mérnöki szakmáról írtam, hogy liberális, hanem magamról. Ez egyszerű szövegértés.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 17:24:12

"A szabad versenyes nyílt közbeszerzés"

Hol is épült így atomerőmű?

A megújuló energiával kapcsolatos bekezédésben írod:

"a Dunán értelme lenne egy vízlépcsőrendszer megépítésének"

A Duna teljes magyarországi esése 26 méter. Mérnöki szemmel mit akarsz ebből energetikailag kihozni? Bős-Nagymaros még csak-csak, de onnantól lejjebb még sokkal kisebb az esés.

Ez a kis esés még víztárolási szempontból is problémás.

"nyilvánvaló hazugság, hogy csak az oroszok tudják a megfelelő technológiát szállítani"

Ezt senki nem állította. Persze lehetett volna megbízni a Framatome-ot is, ugye? A 2006-os leégésük után a Framatome is adott egy arcátlanul drága ajánlatot a kárelhárításra. Az oroszok HARMADANNYIÉRT csinálták meg.

Bocsika, de én ezután sokkal nyugodtabb vagyok, hogy az oroszok építik.

"De hogy egy szakmai kritikát is említsek szóljon erről az utolsó fejezet."

Szóval a poszt címe "Paks 2 egy mérnök szemével", de végig politikai szempontokat hozol fel. Aztán a legvégén egyetlen soványka szakmait.

sas70 2017.12.20. 17:27:49

Kurvára megéri! Leegyszerűsítve.
Minden más, csak libsi picsogás.
Bízni kell a kedves vezetőben, mert ehhez is ért!
Na és ha titkos? 'Mer aszontuk, kussapofátoknak!
Érvként ennyi elég is! Meg annyi, hogy: sorosgyurcsánymigráncsok!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 17:28:07

@KissGecihuszár:

"amikor köztudomású, hogy telített az európai árampiac??"

Talán mert addigra további jópár német atomerőművet állítanak le? Pár év, és hiány lesz az árampiacon, kivéve persze azokat az időszakokat, amikor ezerrel pörögnek a német szélkerekek, összeomlasztva a lengyel és a cseh hálózatot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 17:28:39

@KissGecihuszár:

"amikor köztudomású, hogy telített az európai árampiac??"

Talán mert addigra további jópár német atomerőművet állítanak le? Pár év, és hiány lesz az árampiacon, kivéve persze azokat az időszakokat, amikor ezerrel pörögnek a német szélkerekek, összeomlasztva a lengyel és a cseh hálózatot.

2017.12.20. 17:31:28

@yerico1: 10 évig párhuzamos működést terveznek

hazudnak !

ja, egyébként a betett kép a szentpétervári erőmű, pakson nincsenek ilyen hűtőtornyok
hiszen, ha lennének !

yerico1 2017.12.20. 17:35:05

Tegyük gyorsan azt is hozzá, hogy itthon is le kell majd állítani hagyományos erőműveket, így mindenképpen csökkenni fog a termelési kapacitás, csak mellé a fogyasztás meg nőni fog, pláne ha terjengeni kezdenek az elektromos autók. Azoknak számolta már valaki, hogy mekkora termelőkapacitás kell majd? Nyugodt lélekkel lehet 100 megawattos igénnyel lépnek majd fel, de simán pöröghet az gigawattos értékre is. Óránként.

2017.12.20. 17:37:27

@yerico1:
"Tegyük gyorsan azt is hozzá, hogy itthon is le kell majd állítani hagyományos erőműveket,"

lőrincünk is tudja ezt ?
épp most vette meg a mátrvidékit !
:-)

qtyuly 2017.12.20. 17:38:24

"A legnagyobb potenciál a vízenergia hasznosításában lenne"

Nem. A Nagymarosra tervezett vízerőmű 150 MW-os lett volna. Összehasonlításképpen Paks mostani blokkjainak teljesítménye egyenként 500 MW, szélerőműből (aminek - mint megtudtuk - nincs jövője) már most 330 MW-nyi van felépítve Magyarországon. Persze a szélerőművek nem működnek állandóan maximális teljesítménnyel, de a számokból látható, hogy azért a nyamvadt 150 MW-ért tényleg hülyeség lett volna tönkre vágni a Dunakanyar egyik legszebb szakaszát.

Ellenben ajánlanám a posztoló figyelmébe a biomasszát, abban tényleg van potenciál.

qtyuly 2017.12.20. 17:41:13

@yerico1: "Nyugodt lélekkel lehet 100 megawattos igénnyel lépnek majd fel, de simán pöröghet az gigawattos értékre is. Óránként."

Nem nagyon van ennek értelme..

guvat 2017.12.20. 17:56:38

Még emlékszem azokra a zsenikre, akik szerint helyes lerombolni a magyar cukoripart, mert a világpiacról olcsóbban lehet beszerezni...

beebite 2017.12.20. 18:01:44

Egyébként a melegvizes csatorna vizjogi engedélyében most is van hőmérséklet határérték, és nem mindig sikerül tartani. De nem az a gond,h ogy abszolútértékben nagy a hőmérséklet, hanem az, hogy egy maximális különbözet is meg van adva a melegvizes és a hidegvizes csatornán be/ki folyó vízre, kb 10 fok. Ezzel főleg télen elég nagy gondok vannak.
Alapvetően pedig egyetértek Zolival, hogy a fő gond nem az, hogy épül egy atomerőmű, hanem hogy akik erről döntenek, azok egy hatalmas pénzeszsákot látnak csak, semmi mást. Az eddig kiszivárgott patyomkin jelentések szerint -pl. az árampiac és áramigény várható alakulásáról- eléggé eltorzított képek vannak. Nehéz összevetni nyilván egy 70-es években, többé kevésbé nemönkéntes munkából épült erőmű zsinóráram árával, de azért sokkal jobb lenne legalább nem hazudozni (magunknak) a megtérülésről.

kuki123 2017.12.20. 18:09:05

Ekkora probléma egy másik gödör ásása és vízzel feltöltése?
akár fedettre is? (értsd nem fogy el)

Az már jól látható, hogy az összes szén alapút meg kell szüntetni..marad az atom

Drága lesz? ...drága
az egyetlen probléma az oroszok lehetnek..nem éppen túl kifinomult technikájuk van.
Elég csak a pár hetes sugárszenyezésre gondolni.
De A finnek is összeakasztották a bajszukat velük.

+szükség lenne a megújjuló-kra
Ha nem is állandóan, de pl a nyári légkondi használatot meg tudná tolni a napelem

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 18:15:55

@beebite:

"Az eddig kiszivárgott patyomkin jelentések szerint -pl. az árampiac és áramigény várható alakulásáról- eléggé eltorzított képek vannak."

Neked bizonyára megalapozottabb adataid vannak a 60 év múlva várható áramárról.

Péter Walter 2017.12.20. 18:19:32

A Paks II hatásfoka 30%. Semmi szükség rá azon kivül, hogy több ezer milliárd forint lenyúlására lesz jó. Alaperőműnek 4 db 2-ik generációs, 600 MW-os, 85%-os hatásfokú, kombinált ciklusú gázerőmű lenne jó négy nagyváros szélén, a Siemens 500 millió euróért kulcsrakészen telepitené, ami a paksi ár 20%-a és még lejön a 750 KV-os távvezetékek költsége is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 18:19:42

@kuki123:

"Elég csak a pár hetes sugárszenyezésre gondolni."

El vagy maradva egy brosúrával, irány a pártközpont és kérd el. Időközben ui. kiderült, hogy minden bizonnyal egy lezuhant műholdból származik a szennyezés.

"Ha nem is állandóan, de pl a nyári légkondi használatot meg tudná tolni a napelem"

Csak erre használva soha nem térülne meg.

Kegy 2017.12.20. 18:24:36

A visszavezetendo vizet tavhokenz hasznositanak 30km-en belul. Telen....

Janossz 2017.12.20. 18:37:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:+ Ez a kis esés még víztárolási szempontból is problémás. "
Légy erős!! A Balaton mederesése 0,00 % És mégse folyik ki a víz belőle, csak ha engedik Siófokon.
Problémás, mi? Tudós vagy, a javából.

Egyébként meg pár napja volt egy kisfilm az Indexen a Várkert Bazárról...Na, ha azt nívót hozzák a baráti cégek egy atomerőnél, térdre, imához!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 18:42:22

@Péter Walter:

"A Paks II hatásfoka 30%."

Tudod ezt igazolni? Mert én igen, hogy nem 30%.

"Alaperőműnek 4 db 2-ik generációs, 600 MW-os, 85%-os hatásfokú, kombinált ciklusú gázerőmű lenne jó"

Jó lesz az 61%-nak is. A többi a hulladékhő hasznosítása, de az nem elektromons energia.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 18:43:33

@Janossz:

Te idióta! Ki írta, hogy kifolyna belőle, te barom!

bandiras2 2017.12.20. 18:55:27

Mint alaperőmű, Paks2 megkerülhetetlen, hacsak nem találjuk fel a fúziós erőművet már holnap.
Csúcserőműre szintén szükség van.
A szivattyús-tárolós megoldásra magyarországon nincs reális megvalósítási megoldás. Talán ha a Pilis csúcsát lekaparjuk, és medencét építünk... persze.
Csúcserőműnek Magyar viszonyok között sokkal alkalmasabb a Gázturbina/gáz-gőzturbina erőmű. A gázturbina 1, de legfeljebb 2 perc után teljes erőt ad le, tehát a reakcióideje összehasonlítható a víztárolós rendszerűvel, míg a hatékonysága 70% körül alakul az alkalmazott turbina típusától függően, ami tovább javítható egy gőzturbina telepítésével a hulladékhő hasznosítására, így akár 90% feletti hatékonyság is elérhető, ráadásul a turbina szinte bármilyen folyni hajlandó üzemanyaggal etethető, beleértve a biogáz mellett a szűrt fáradt olajat, a használt sütőolajat és akár a nyersolajat is. Bunker C olajsűrítménnyel azért hosszútávon nem , mert annak a hamuképzése erodálja a lapátokat. Már csak kell egy módszer amivel szénből (pl lignit) nem szilárd üzemanyagot tudunk csinálni. www.youtube.com/watch?v=KHdqq28BkuM

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.20. 18:59:39

@Péter Walter:

Ja, és a 2.4 GW-os gázerőmű persze nem jelentene orosz függőséget, mi?

Megsúgom, az atomerőműhöz bárkitől lehet venni fűtőelemeket. Gázt viszont nagyobb tételben csak az oroszoktól. Fűtőrudakat akár több évre előre be lehet spájzolni. A gázt nem annyira.

És még valami: A Siemens kombinált ciklusú erőművel elmegy 60+20 évig? Mert ha esetleg nem, akkor máris ugrott az árelőny. A felhasznált gáz árát is hozzászámoltad? Tudod, mennyi lesz a gáz ára 60 év múlva?

Janossz 2017.12.20. 19:08:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyem a finom vitakultúrádat, ki írta ezt:
"Ez a kis esés még víztárolási szempontból is problémás"
Egy tóban elég kicsi az esés, tehát tóban problémás a víztárolás...Nem vagy még akadémikus?

Janossz 2017.12.20. 19:13:45

@bandiras2: "Már csak kell egy módszer amivel szénből (pl lignit) nem szilárd üzemanyagot tudunk csinálni."
Az már rég megvan, nem kell kitalálni. Az egykori NDK-ban így pancsolták a műbenzint szénből.
Gondolom, még a háborúban találták ki az üzemanyag pótlására.

Janossz 2017.12.20. 19:16:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Gázt viszont nagyobb tételben csak az oroszoktól." :-)))

morph on deer 2017.12.20. 19:21:38

@qtyuly:
“Ellenben ajánlanám a posztoló figyelmébe a biomasszát, abban tényleg van potenciál.”

Tényleg!
Hány tagú is most a parlament, és az hány kiló biomassza lehet?
Hogy valami hssznot is hajtsanak, ha már...

tbrmig 2017.12.20. 19:23:48

1 kép _biztos jó a kép aláírás___?? és a rádióaktiv hulladék,az oroszok már törvénybe írták hogy nem veszik vissza.

abdul hackeem 2017.12.20. 19:46:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na mi van atomtudós angoltanárnéni józsinéne? Te vagy az ügyeletes a habonykommandóban? Többieknek már szünet van? Húzzál már a propagandáddal a jászolba!

fifibá55 2017.12.20. 19:52:00

@yerico1: Ahhoz, hogy elfogadható idő alatt tudjon tölteni egy autót, hamarosan 22-50 kW kapacitással kell rendelkeznie egy háztartásnak. Amennyiben az elektromos járművek tényleg olyan intenzitással fognak - nálunk is - elterjedni, ami a mostani trendből kitűnik, nem lesz gond a megtermelt villamos energia értékesítésével, sőt, szükségessé válhat egy Paks 3 megépítése is. Utóbbiból adhatunk az osdztrákoknak is, akik komoly gondban lesznek gleccsereik elolvadása után.

bandiras2 2017.12.20. 20:19:12

@Janossz: Ha megnézed, ott van mögötte egy link, pont a szingázból folyadék eljárás angolul kifejtve...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.20. 20:23:37

@guvat: Te hülyegyerek! Az éves cukorfogyasztás 14 kilogramm/fő. Beszerzési áron 1400/fő évente. Vagyis 14 milliárd az egész. Ezért nem érte meg fenntartani a magyar cukoripart.

Janossz 2017.12.20. 20:24:00

@bandiras2: OK, csak félreértettem a fogalmazásod.

eßemfaßom meg áll 2017.12.20. 20:24:08

Azért 2017 vége felé elvárható lenne egy mérnöktől - még ha liberális gondolkozású is -, hogy megnézze legalább a guglival, hogy minek a fotóját teszi ki a posztjában

Janossz 2017.12.20. 20:25:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Honnan tudod te, mennyit eszik egy Fidesz-troll százon?
La dolce vita.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.20. 20:25:57

@Péter Walter: Neked is sok eszed van. Egy zárt ciklusú hőerőgépet összehasonlítasz egy nyílt ciklusúval hatásfok tekintetében.

Haralamboscyprus 2017.12.20. 20:51:14

Építőmérnök végzettségű, liberálisan gondolkodó ember vagyok, akit a szakmáján kívül a közélet, gazdaság, politika is érdekel."

Milyen építőmérnök? Út, vasút?
Trolibusz?

2017.12.20. 21:05:43

Azért érdemes kivárni a végét, hogy ki é s mit i s fog végül szállítani... ténylegesen.

pl. mai hír, hogy:

Nem orosz cég, hanem amerikai-francia kettős nyerte
az új paksi atomerőmű építésének egy fontos közbeszerzését amiről egy
orosz cég döntött.

Így az egyetlen állva maradt pályázó, az amerikai érdekeltségű GE
Hungary Kft. és a francia Alstom alkotta konzorcium maradt versenyben.

Ezzel lényegében eldőlt: a GE szállíthatja majd a Paks II. 5-ös és
6-os új blokkjához szükséges egyenként 1200 megawatt (MW)
teljesítményű áramfejlesztő turbinákat, írja a Magyar Nemzet.

A közbeszerzés értéke nettó 793,8 millió euró, ami mai árfolyamon
248,12 milliárd forintnak felel meg. A Roszatom ezt az ajánlatot el is
fogadta.

2017.12.20. 21:09:31

@fifibá55: nem töltheted otthon hivatalosan, mert akkor nem fizetsz jövedéki adót.... erre már készül a törvény, tehát ezzel nem kell számolniuk.

fifibá55 2017.12.20. 21:17:05

@okostojas007: Elvetették az ötletet, a felelőse lapátra került a minidsztériumból. A (jelenlegi) hivatalos álláspont szerint nem terveznek változtatást.

Jakab.gipsz 2017.12.20. 21:37:59

Ez a poszt egy mérnöki teljesítmény ?

Egy mérnök, nem így ír és nem így gondolkodik.

igazi hős 2017.12.20. 21:44:34

@yerico1: " Nyugodt lélekkel lehet 100 megawattos igénnyel lépnek majd fel, de simán pöröghet az gigawattos értékre is. Óránként. " Annyira hülye vagy, hogy nem is tudod, mekkora poént írtál!

igazi hős 2017.12.20. 22:16:52

@Kegy: "A visszavezetendo vizet tavhokenz hasznositanak" A távhőhöz nagynyomású gőzt használnak. "A többi stimmel."

tökmind1niknév 2017.12.20. 22:18:15

Kedves szerző!
Az eredeti nyitókép mutatja mennyire messziről szemléled a paksi atomerőművet, ezek szerint még képről sem láttad. A képen szereplő hűtőtornyok egyébként magyar - Heller-Forgó szabadalmak.
Ennek ellenére végigolvastam a blogot.
Egyszóval szükség van-e paks2-re?: nem. Így, ennyiért meg pláne nem! Még szakmai szempontból sem, bár nálad kérdéses a "szakmai"
Nem tudom milyen irányváltásról beszélsz az energiaszektorban, de az atomenergia biztos nem része.

Gyorsan át is térsz a megújulókra, rögtön az elején tisztázzuk is a fogalmi zavarodat: a megújulók legnagyobb problémája nem a tárolási hiányuk (pakson szerinted mennyi áramot tárolnak, hol és hogyan?), hanem a szabályozásuk/szabályozhatóságuk. Ez utóbbi viszont elsősorban hálózati probléma.

A többi okfejtés is nyilván okafogyott, ahogy más értelmezésben te is használod, a probléma lényege: a megvalósítás

Stenonis 2017.12.20. 22:21:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A finnek most hajították vissza az oroszok által építendő erőmű engedélyezési dokumentációját. A szar biztonsági tervek miatt.
Ilyeneket írtak a finn kollégák:
"A biztonság mint alapelv mást jelent Finnországban és Oroszországban, a megfelelő körültekintés újdonság az oroszoknál, és időbe telik, amíg a munkatársak elfogadják jelentőségét.
"Az egyik fő probléma az, hogy az orosz fél arra készült, hogy a leningradszkajaihoz hasonló erőművet építsenek Finnországba, és nem készültek fel arra, hogy a finn elvárásokhoz igazítsák a terveket. Az orosz partnerek úgy vélekednek, hogy elegendő tapasztalatuk van atomerőművek építésében, és ezért a "csináljuk, aztán lepapírozzuk" kultúrát hozták magukkal, ám ezzel szemben Finnországban jelentős elvárás az alapos előzetes elemzés és dokumentáció, vagyis az "előbb bizonyíts, aztán csináld" elv. Ezek a különbségek komoly feszültségekhez vezetnek."
Ha van kedved böngészni benne:
www.stuk.fi/documents/12547/207522/1731883-loppuraportti-fh1-turvallisuuskulttuurin-riippumaton-arvio-2017-vtt-julkiset-osat.pdf/8fcdf721-52de-2e00-33ce-2486a75a7a91

Szóval én nem lennék annyira nyugodt. Főleg, hogy itt a politika nyakig benne van a dologban és erősen valószínű, hogy simán lesöprik a szakmai figyelmeztetéseket.

Stenonis 2017.12.20. 22:24:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Jelenleg csak az oroszok gyártanak olyan fűtőelemeket, amelyek jók az orosz erőművekbe.
Persze jó pénzért megkérhetjük a franciákat is, hogy gyártsanak, de nem lehet pikk-pakk megrendelni 1 hónapos szállítási idővel.

tökmind1niknév 2017.12.20. 22:27:00

Még egy kis adalék, a népszavazás nyilván hülyeség szerinted, hiszen mit tudhat egy átlag magyar egy építőmérnökhöz képest az atomerőműről, hacsak azt nem, hogy ez azért egy veszélyes üzem, az átlag magyar fejében olyan asszociációk vannak mint csernobil, fukushima és joggal fél tőle.

Az emberi tényező a leggyengébb láncszem mint a fenti két példa is mutatja.
Ha meg beüt a hubammeg, akkor arra is van példa hogyan fogják kezelni: a kolontári iszapkatasztrófa.
Ott is megvolt minden engedély, sőt az egyik "mérnök" azt is mondta hogy a lúg nem mérgező, inni is lehet belőle nyugodtan.

igazi hős 2017.12.20. 22:27:01

@bandiras2: "A szivattyús-tárolós megoldásra magyarországon nincs reális megvalósítási megoldás." Az MVM-nek két tucat helyszínre van kidolgozott terve. De amíg a mindenkori kormány (persze egyik sem önzetlenül) vigyáz rá, hogy még véletlenül se kerülhessen igazi versenybe az MVM, addig egyiket sem fogják megvalósítani. Pedig a szabályozási oldalról nagyon hiányzik valami gyors, szekunder kapacitás. Különösen igaz ez PaksI és II együttes működésének idejére, amikor egyes időszakokban 2-3 GW felesleg lesz.

igazi hős 2017.12.20. 22:30:04

@Janossz: A nap mondása. Már megérte megnyitni ezt a posztot.

igazi hős 2017.12.20. 22:34:28

@tamarisk: Nem véletlenül bólintottak rá az EU-ban a paksi bővítésre _miután_ Viktorunk odaállt a szőnyeg szélére és szépen felmondta a leckét: nemzetközi tendereztetés lesz. Azóta megy az olimpiai duma, meg az összes beruházás tripla áron a megszokott kettes szorzó helyett, hiszen látszik, hogy Pénztáros Lőrinc nem a paksi építkezésből fogja a Gazdának a következő százmilliárdot összerakni.

Zoli mérnök 2017.12.20. 22:35:48

Örülök hogy a témafelvetés ennyi embert megmozgatott, ennyi embernek van véleménye. Ahogy a fenti írásom is csak egy vélemény. Nem kell elfogadni, sőt én mindig is azt vallottam mindent kritikával olvassunk. Ráadásul én sem vagyok tökéletes hibázik is nem is keveset és csak megköszönni tudom a hibáimra való felhívást, mert abból tanulok. Azt azért még megjegyezném, hogy a téma nagyon összetett több száz oldalas kutatással is csak nehezen lehetne minden szegmensét elemezni. Én is csak egy nagyon kis szeletét érintettem felületesen és ez persze csak az én véleményemet tartalmazza, ami persze akár hibás is lehet. Köszönöm a sok kommentet még egyszer.

igazi hős 2017.12.20. 22:36:03

@Jakab.gipsz: Ezért jöttél ide? Sehol egy Sorosozás? Hát ezért se kapsz prémiumot, de talán fizetést sem.

incognito ergo sum 2017.12.20. 22:37:38

A szükségessége is kérdéses, a bénázás már csak következmény.

Stenonis 2017.12.20. 22:49:24

@tökmind1niknév:
A lúg nem mérgező, maró.

Egyébként pontosan ugyanannyian haltak volna meg, ha kristálytiszta patakvíz ömlött volna ki akkora mennyiségben.

Az atomerőművel az a gond, hogy irtóztató a biztonság költsége. Egy idő után kb. exponenciálissá válik.
Ha egy gáz vagy egy széntüzelésű erőmű felrobban maximum pár emberélet kerül veszélybe. Egy atomerőműnél más a helyzet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 00:37:08

@Stenonis:

"Jelenleg csak az oroszok gyártanak olyan fűtőelemeket, amelyek jók az orosz erőművekbe."

Így igaz, de épp az EU ragaszkodott ahhoz, hogy ne lehessenek az oroszok kizárólagos szállítók - ezért csak az első akérhány évre van velük kizárólagos szerződés. Akkor ugye az EU bácsi biztos gondoskodik arról is, hogy legyen nyugati szállító is versenyképes áron. Na meg ahogy elterjed ez a típusú reaktor, megjelennek a nyugati szállítók is.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Volt ám cukorexportunk is (persze amellett, hogy Kubából horror áron vettünk is cukrot internacionalista segítség címén), amit szintén lenyúltak a nyugati felvásárlók. Talán hallottad te is, hogy ők elsősorban piacot vásároltak, nem üzemeket, s itt nem csak a cukorról van szó.

Péter Walter 2017.12.21. 05:44:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a HMV-vel 85%. 1985-2005 között Pakson gályáztam, megszámoltam a primer és szekunder energiát, a reaktor hőenergiájának 70%-val a Dunát fűtik, mert nem lehet lefolytani. Ha meg tudod szerezni Paks II műszaki doksiját, abban is ezt olvashatod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 06:21:26

@Péter Walter: Elképesztő mennyiségű baromságot írtál... Nem értesz te ehhez, inkább lopkodd a gázt, az megy neked.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 06:23:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jaj, jaj... amint kiderült hogy az éves cukorfogyasztásunk nem üti meg a vizes VB tizedét, rögtön másra tereled a témát.

guvat 2017.12.21. 07:08:43

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll
Te zseni vagy! "@guvat: Te hülyegyerek! Az éves cukorfogyasztás 14 kilogramm/fő. Beszerzési áron 1400/fő évente. Vagyis 14 milliárd az egész. Ezért nem érte meg fenntartani a magyar cukoripart."

"Statisztikáik szerint mindössze hat percig tart egy átlagos szeretkezés - ebben természetesen nincs benne az előjáték -, ennyi idő alatt pedig ez átlagos testfelépítésű harmincas ember szervezete körülbelül 21 kalóriát éget el."
Ezt mind megspórolhatod, ha leküldöd anyut a sarokra! Előnyös külső mellett még némi anyagi előny is származhat a dologból!

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 07:19:31

@Péter Walter: Hűbazmeg IGE blogját betenni érvnek az kemény :)

$pi$ 2017.12.21. 07:33:01

@Péter Walter: "XIXI.századi technika, a 424-es mozdonynak jobb a hatásfoka. "

A szélerőmű régebbi. A mozdonynak nem jobb a hatásfoka. A naperőműnek viszont például alacsonyabb a hatásfoka. Az összes hőerőmű ugyanúgy működik, nem jobb a hatásfokuk sem. Az atomerőművet 19.századi technikának mondani nevetséges. A 19. századot úgy írják, hogy "XIX". A gőzgép nem 19. századi, hanem 18. századi. A napelem viszont 19. századi technika, akkor készítették az elsőt (1839).

Ilyen rövig megjegyzésben ennyi marhaságot leírni művészet.

Stenonis 2017.12.21. 07:36:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Az EU nem fog erről gondoskodni. Csak a potenciális lehetőséget akarta elérni. Ne úgy kösse az idióta magyar állam a szerződést az oroszokkal, hogy az atomerőmű üzemeltetésének a végéig csak az oroszoktól vehetünk fűtőelemeket.
Egyébként erősen kétlem, hogy az oroszok teleszórnák a világot ezekkel az erőművekkel.
Ha ez mégis megtörténne, akkor más cég is elkezd majd osztani/szorozni, hogy egyáltalán megéri-e az egész.

$pi$ 2017.12.21. 07:43:08

"Emellett a Dunán értelme lenne egy vízlépcsőrendszer megépítésének és a sokak számára fekete bárányként ismert Bős-Nagymaros rendszer megépítésére."

Ekkora butaságot mérnök nem ír le. Nem, nem lenne értelme.

anyadmajma 2017.12.21. 07:48:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mia faszt pofázol bele mindenbe, te hazaáruló bolsevik geci?
Húzzál vissza a konyhába, oda való vagy, semmi másra nem vagy jó, megmondta a gazdád a tévében, láttam.

incognito ergo sum 2017.12.21. 07:49:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A cukorgyártásunk szerintem attól ment össze, hogy az oroszok egyre kevesebb magyar bort vásároltak.

És ez csak látszólag vicc.

incognito ergo sum 2017.12.21. 07:51:20

@$pi$:

A napelem hatásfokát mi értelme összevetni a hőerőmű hatásfokával? De tényleg :)

incognito ergo sum 2017.12.21. 07:53:05

@Péter Walter:

Ez egyébként nagyjábók stimmel de miért baj?

anyadmajma 2017.12.21. 07:53:18

Amúgy a poszter egy tudatlan idióta, aki tolja a kormánypropagandát.
Érdekes, hogy mondjuk a Kisalföldön az szeles napok száma kb 360 évente, és ezt mondjuk az osztrákok tudják, nálunk meg törvény van rá, hogy nem lehet több szélerőművet építeni.
Elon Musk meg egy hülye bohóc, egy akkora gyökér, hogy most épített egy 100MWh-os akku-telepet Ausztráliának, mert nem ért hozzá, meg az nem is működik, meg aztán az sosem térül meg.
És arról nem is beszélve, igaz, ez még fikció, de 2-3 éven belül kiderül, hogy Goodenough új találmánya mennyire életképes. Ja, ő is biztos hülye hozzá, hiszen csak a lítiumos akkut találta fel eddig.

Nylul 2017.12.21. 08:10:20

@anyadmajma: 'Amúgy a poszter egy tudatlan idióta, aki tolja a kormánypropagandát.' - esetleg elolvashattad volna a posztot is.

HaD 2017.12.21. 08:10:50

@anyadmajma: Ausztria keleti részét beterítette szélerőművel...jelenleg Burgenland és Niederösterreich és Bécs(bár ott szemetet is égetnek) önellátó és pár éven belül ellátja Au. egyéb részeit is nagymértékben...a többit vízerőművekkel és biogázüzemekkel fedik le. Jelzem a a háztartási energia fogyasztás nagy részt ma is orosz vagy norvég gáz(a fűtés tekintetében)... Magyarország nyugati fele nagyjából(!) ugyanúgy az nyugati széljárásnak köszönhetően az Alpokból lezúduló szél miatt használhatna szélenergiát.
A cikkíró a vízenergia tekintetében tévedésben van. Az osztrákok és a szlovákok bármikor leszabályozhatják a Duna vízhozamát ha kedvük szottyan, Magyarország mint vízgyűjtő terület ugyanis lókuki ,főleg ha a betömött 19. században még nagyban használt kis csatornás rendszer hiányát is figyelembe vesszük(ez is az ára pl. a nagyüzemi szántóföldesdinek). Ha az osztrák egyszer úgy gondolja hogy az Alpok vizét elteszi(van rá több száz lehetősége...csak ami látszik a felszínen) akkor nem csak hogy energiát nem tárol itt senki vízzel de a víz maga is nagy kincs lesz...termálvizet kicsit drága lesz inni:)

HaD 2017.12.21. 08:14:26

@anyadmajma: Azért a lítiumra se tedd az életed mint energia tárolóra,meg úgy általában az akkus technológiára. Könnyen elmozdulhat a dolog a kristály szerkezetek felé(homok van dögivel a tengerben:))....akkor aztán Musk papa "gőzgépeinek" annyi:) ilyen a világ...

CoolKoon 2017.12.21. 08:26:27

@KissGecihuszár: "2-3 falu áram, távhő, CNG gáz, illetve talajkondíciónáló massza igényeinek maximális kielégítésére" - Száz biogáz erőművet! Ezret! Csak egy aprócska kérdésem lenne: honnan is szednénk össze a működéshez szükséges, temérdek mennyiségű biogázt?

"melyekkel tele van Ausztria" - Az osztrákok továbbra is nettó áramimportőrök (és vsz. még nagyon sokáig azok is maradnak), úgyhogy tökéletesen irreleváns, hogy (a sötétzöld pofájukkal) mit kontárkodnak össze.

$pi$ 2017.12.21. 08:27:44

@incognito ergo sum: "A napelem hatásfokát mi értelme összevetni a hőerőmű hatásfokával? De tényleg :) "

De az atomerőmű hatásfokát a gőzmozdony hatásfokával nagyon is bölcs dolog összevetni, ugye?

Azért vetettem össze, hogy bemutassam mennyire abszurd az atomerőmű hatásfokát összemérni a gőzmozdony hatásfokával. Hogy mennyire nem mond semmit. Érted?!

CoolKoon 2017.12.21. 08:33:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Hol is épült így atomerőmű? (...) A 2006-os leégésük után a Framatome is adott egy arcátlanul drága ajánlatot a kárelhárításra. Az oroszok HARMADANNYIÉRT csinálták meg." - Oké, oké, elhiszem, hogy az atomerőmű-építés mindenhol (némileg) mutyi. De ha annyira bombajó ajánlat volt az orosz, akkor miért kellett az ÖSSZES, erre vonatkozó anyagot (a legutolsó fecniig is) tízmillió évre titkosítani? Erre szerintem te se tudod a választ....

"A Duna teljes magyarországi esése 26 méter. Mérnöki szemmel mit akarsz ebből energetikailag kihozni? Bős-Nagymaros még csak-csak, de onnantól lejjebb még sokkal kisebb az esés." - Kis hal is hal. Mit ne mondjak, még a Vágra is felépítettek egy csomó (párszáz kW-os) vízlépcsőt, pedig annak a vízhozama nem is említhető egy lapon a Dunáéval (de még a Tiszáéval se nagyon).

"Bocsika, de én ezután sokkal nyugodtabb vagyok, hogy az oroszok építik." - Én azért annyira nem vagyok nyugodt az oroszoktól. És ezúttal nem is annyira a politikai okok miatt (bár azok is számottevőek), hanem azért, mert "za butilku vodki" gyakorlatilag bármilyen idiótát odaengednek még a legnagyobb odafigyelést igénylő dolgokhoz is (pl. a leejtett reaktortartály esete ugyebár).

"végig politikai szempontokat hozol fel" - Mondjuk ha már itt tartunk, emlékeim szerint Nagymaros is leginkább politikai okokból bukott meg....

Ad Dio 2017.12.21. 08:34:00

@morph on deer:

Na most erre a hozzászólásra sürgősen kérnék egy moderálást. Mindennek van határa...

CoolKoon 2017.12.21. 08:34:32

@sas70: Ha egyáltalán, még egy kicsit se értesz hozzá, akkor miért szólsz bele?

vilagpolgar 2017.12.21. 08:34:53

@Péter Walter: Aha, és a CO2 kvóták? Azt beleszámoltad az árba, hogy többszörösére fog drágulni? A gyerekeiddel hogy számolsz el, hogy telenyomod a légkört üvegházgázzal?

Aki ilyen beruházásnál csak a zsebét nézi, ugyanolyan gazember, mint aki a korrupt orosz szerződéseket aláírta.

CoolKoon 2017.12.21. 08:35:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "kivéve persze azokat az időszakokat, amikor ezerrel pörögnek a német szélkerekek, összeomlasztva a lengyel és a cseh hálózatot" - Meg vsz. a szlovákot is....

CoolKoon 2017.12.21. 08:37:10

@yerico1: "láne ha terjengeni kezdenek az elektromos autók. Azoknak számolta már valaki, hogy mekkora termelőkapacitás kell majd?" - Ó, de hát azt megoldja majd, hogy átállunk okoshálózatokra, nem tudtad?! Az majd az elektromos autók jelentette extra igényt is megoldja majd! :P

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 08:37:54

@anyadmajma: "Érdekes, hogy mondjuk a Kisalföldön az szeles napok száma kb 360 évente"

Ebben az a kölönösen érdekes, hogy ott van az össszes magyar szélerőmű 99%-a oszt alig termelnek valamit. El ne látogass véletlen a mavir szélerőműtermelést mutató oldalára mert még a végén összeomlik benned egy világ

"meg aztán az sosem térül meg." azt az aksitelepet nem azért építették, hogy valaha is megtérüljön, hanem hogy megmutassák, olyat is tudnak. Tudod, faszméregetés.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.21. 08:38:08

Hogy szükség van Paks 2-re azt tudja a teljes szakma, és minden választó polgár és politikus is tudta még 2007-ben.

Nem véletlen hogy egységesen szavazta meg a parlament Paks2-őt 2007-ben Gyurcsány alatt..

Csakhát az agyhalott ballibeknek ha Gyurcsány azt parancsolja, hogy Paks2 rossz, és bojkottálják, akkor megteszik annak ellenére, hogy épp Feri kötötte meg Putyinnal az előszerződést, titkosította azt 10 évre, és kétszer is vacsizott Putyinnal családillag.

CoolKoon 2017.12.21. 08:41:54

@qtyuly: "szélerőműből (aminek - mint megtudtuk - nincs jövője) már most 330 MW-nyi van felépítve Magyarországon." - Ja. Ha szerencsénk van, akkor azt az évi 330 MWh-t meg is termeli.....

"Ellenben ajánlanám a posztoló figyelmébe a biomasszát, abban tényleg van potenciál." - Szép dolog a biomassza erőmű, csak azt felejti el mindenki (leginkább a sok sötétzöld), hogy azoknak a károsanyag-kibocsátása sem teljesen jelentéktelen, így leginkább a hőerőműveket lehetne velük kiváltani (feltéve, hogy a biomassza olcsóbb lenne nemcsak a szénnél, de a földgáznál is persze), egy atomerőművet egészen biztosan nem.

CoolKoon 2017.12.21. 08:42:57

@eßemfaßom meg áll: "El ne látogass véletlen a mavir szélerőműtermelést mutató oldalára mert még a végén összeomlik benned egy világ" - Nyehehehehe :D

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 08:43:53

@HaD: "Magyarország nyugati fele nagyjából(!) ugyanúgy az nyugati széljárásnak köszönhetően az Alpokból lezúduló szél miatt használhatna szélenergiát."

ezzel szemben a valóságban ott állnak azok a szélerőművek Magyarország legszelesebb területén 330MW összteljesítménnyel és a semmi és a lófasz közti mennyiséget tudnak termeli ökörhuggyozási görbe mentén.

Tényleg fáj nektek megnyitni ezt a linket?

www.mavir.hu/web/mavir/szeltermeles

CoolKoon 2017.12.21. 08:43:55

@guvat: És ez mégis hogy jön ide?

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 08:47:17

@CoolKoon: " temérdek mennyiségű biogázt?"

Babgulyást mindenkinek mindennap háromszor. Önelláto minibiogázerőművet minden otthonba :)

CoolKoon 2017.12.21. 08:50:13

@beebite: "Az eddig kiszivárgott patyomkin jelentések szerint -pl. az árampiac és áramigény várható alakulásáról- eléggé eltorzított képek vannak. Nehéz összevetni nyilván egy 70-es években, többé kevésbé nemönkéntes munkából épült erőmű zsinóráram árával" - Olyannyira nehéz az áramfogyasztás megjósolása (még háztartási szinten is!), hogy én pl. laktam olyan panellakásban, melyet az elsők között építettek fel, és a kábelezése annyira szar volt, hogy ha 60-al mostunk, már a tévét és a számítógépet is ki kellett kapcsolni, mert különben egy idő után kivágta a biztosítékot. Mondjuk lehet, hogy egy megszakító-cserével áthidalható lett volna a probléma, de nekem ebből akkor is az jött le, hogy súlyosan alábecsülték a fogyasztást. És azért most is van egy csomó olyan ismeretlen változó (az elektromos autók megjelenése csak az egyik), amik miatt a fogyasztás túlszárnyalhatja még a (Paks szempontjából) optimista becsléseket is.

CoolKoon 2017.12.21. 08:50:49

@eßemfaßom meg áll: Jaj, a biofon, mindenki hangszere :D

CoolKoon 2017.12.21. 08:53:41

@kuki123: "pl a nyári légkondi használatot meg tudná tolni a napelem" - Legalábbis addig, amíg le nem megy a nap. A gondok viszont ott kezdődnek, hogy napközben az ÖSSZES panel fala átmelegszik (bármekkora a hőszigetelés rajta, akkor is), ami aztán éjjel prímán visszasugározza a környezetébe a hőt (pl. be a szobába).

CoolKoon 2017.12.21. 09:01:28

@Péter Walter: "Alaperőműnek 4 db 2-ik generációs, 600 MW-os, 85%-os hatásfokú, kombinált ciklusú gázerőmű lenne jó négy nagyváros szélén, a Siemens 500 millió euróért kulcsrakészen telepitené, ami a paksi ár 20%-a" - Igazán?! És mi van akkor, ha csak egy kicsit is felmegy a földgáz ára? Ugyanis a kombinált ciklusú gázerőművek közül tényleg csak a legmodernebbek működnek nyereségesen (gondolom, hogy azok is leginkább a nyereségesség határán), az ÖSSZES többi gyakorlatilag évek óta áll. Egy ilyen erőművet pedig igencsak érzékenyen érint a gáz piaci árának az alakulása, amiből könnyen kiderülhet, hogy amit az építési költségen megspórolnánk, fokozatosan a drágább üzemanyagra vernénk el.

"és még lejön a 750 KV-os távvezetékek költsége is." - Nem igazán értem, hogy hogy jön ez ide.

$pi$ 2017.12.21. 09:02:07

@CoolKoon: "Kis hal is hal. Mit ne mondjak, még a Vágra is felépítettek egy csomó (párszáz kW-os) vízlépcsőt, pedig annak a vízhozama nem is említhető egy lapon a Dunáéval (de még a Tiszáéval se nagyon)."

Az nem zavar, hogy a Vág teljes egészében szlovákiában folyik? Kárpát medence, körbe lejtős, belül meg lapos, mond valamit? Senki sem mondja, hogy szlovákiában lasúak a folyók az erőműépítéshez, magyarországon lassúak, ember!

$pi$ 2017.12.21. 09:05:21

@CoolKoon: "Legalábbis addig, amíg le nem megy a nap."

A napi csúcs este van, este, amikor már nem nagyon vagy egyáltalán nem termelnek a napelemek, akkor van a legnagyobb igény áramra. Minden indexes cikk elmondja, hogy a napelem akkor termel, amikor az áramra szükség van. Mind hazudik.

HaD 2017.12.21. 09:08:09

@eßemfaßom meg áll: Mesterem ez a grafikon azt mutatja...ha nem menne az értelmezés...hogy ma reggel és délelőtt előre láthatóan nem fog fújni a szál annyira,de tegnap egy kicsit jobban ment neki ma meg délelőtt feltámad:). Ez hogy a lófszban jön ahhoz hogy a honzik meg a németek meg a hollandok meg az ausztrálok meg a tonna mind hülyék???? Avagy ha azok akkor ki az a zseni aki engedte sőt nyílván támogatta a magyar hon nyugati részen felépült néhány tornyocskát??? Gondolom most neki is elküldheted a grafikont azzal a megjegyzéssel hogy tolja már be a közösbe a kis zs-t amit elbaszott erre a projektre a pénzünkől...mert ha nem akkor menjen már el a hivatalnok úr tíz évre gályázni a kis családdal egyetemben...van nem ez a korrekt ha tényleg elqrta??? Vagy ne qrta....most akkor hogy van ez mesterem?!

CoolKoon 2017.12.21. 09:10:32

@bandiras2: "A gázturbina 1, de legfeljebb 2 perc után teljes erőt ad le" - Legfeljebb a mesében.

"ráadásul a turbina szinte bármilyen folyni hajlandó üzemanyaggal etethető, beleértve a biogáz mellett a szűrt fáradt olajat, a használt sütőolajat és akár a nyersolajat is." - A GÁZturbina?! Ennek szerintem nézz még utána....

"Már csak kell egy módszer amivel szénből (pl lignit) nem szilárd üzemanyagot tudunk csinálni." - Ó, erre a németek készítettek egy csomó remek eljárást még a II. VH alatt. Ilyen műbenzinnel hajtották meg az összes páncélozott járművüket. Egyetlenegy "aprócska" gond van vele csupán: annyira veszettül drága, hogy csak akkor éri meg, ha semmilyen más módszerrel nem lehet nyersolajhoz jutni.

HaD 2017.12.21. 09:12:02

@CoolKoon: mert plutóniumunk az sok van nem??? Annak az árát meg tudjuk így védeni a rezsiharcban igaz??? Ja meg a szemetét is olcsón el lehet tárolni Kőbánya-alsó alatt valahol:)

CoolKoon 2017.12.21. 09:12:48

@HaD: "Ez hogy a lófszban jön ahhoz hogy a honzik meg a németek" - Hát az osztrákok tényleg azok. A németek nem teljesen, de (pont ezért) bizony ők is hőerőművekre cserélik az atomerőműveket, nem szélkerekekre.

"Avagy ha azok akkor ki az a zseni aki engedte sőt nyílván támogatta a magyar hon nyugati részen felépült néhány tornyocskát???" - Az a "néhány tornyocska" nem sok vizet zavar.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:14:56

@guvat: Minek küldjem le? Cukor nem kell boltból, koton meg kérjen anyád onnan és ne tőlünk. Mellesleg persze nem cáfoltál semmit. Érveid nincsenek.

CoolKoon 2017.12.21. 09:16:22

@HaD: "mert plutóniumunk az sok van nem???" - Szerintem elég a 235U is :P Jó, persze, abból sincs sok, de azt legalább pl. a csehek (is) ki tudnák termelni.

"Ja meg a szemetét is olcsón el lehet tárolni Kőbánya-alsó alatt valahol:)" - Ja. Mint a(z amúgy szintén enyhén radioaktív) hőerőművekből származó hamut. Különben is, szerintem maga a dúsítás és az újrafeldolgozás az, ami az egészben az igazán drága.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:19:02

@HaD: Az atomerőmű nem plutóniummal megy. Mehetne max MOX keverékkel, de plutóniummal nem, mert a plutónium késő neutronjainak aránya sokkal kisebb mint az uráné, vagyis nagyon nehezen szabályozható. Manőverezni vele meg aztán szinte lehetetlen ipari méretben. A 3.5%-ra dúsított U235 pedig olcsó cucc, van dögivel.

CoolKoon 2017.12.21. 09:20:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Megsúgom, az atomerőműhöz bárkitől lehet venni fűtőelemeket." - Sajnos nem egészen. A reaktort szállító cégeknek (a különböző szabadalmaiknak hála) kizárólagos joguk van a fűtőelemekre. Magyarán az általuk tervezett reaktorokba csak az általuk árult fűtőelem kerülhet, más nem (még akkor se, ha azt amúgy más is le tudná gyártani).

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:20:20

@CoolKoon: "Különben is, szerintem maga a dúsítás és az újrafeldolgozás az, ami az egészben az igazán drága" - Nem. A biztonsági berendezések, a karbantartás és a üzemanyag csere folyamata ami drága.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:21:28

@CoolKoon: Pont leszarja mindenki a szabadalmat ha nem szállítanak üzemanyagot.

CoolKoon 2017.12.21. 09:21:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Úgy értem, a fűtőelemeket ez teszi drágává.

HaD 2017.12.21. 09:24:15

@CoolKoon: Hát akkor be lehet társulni a károkozás kiegyenlítésébe ha nem is olyan sok az a pár milliárd amit erre elbasztak ....mert a kommentelő szerint szar az egész, tehát aki erre engedélyt és pénzt adott-TÁMOGATÁST-közpénzből akkor az gondatlan károkozó...szerintem,netán ha kiderül hogy ő is jól járt vagy a gazdái akkor kicsit több mint gondtalanság...ja csak hogy ezt reál gazdálkodásnak hívnák és nem rablógazdálkodásnak???Én kérek elnézést ...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:24:42

@CoolKoon: Nem hiszem hogy a fűtőelemeken van olyan ami megállná a helyét egy szabadalmi bejelentésben.

CoolKoon 2017.12.21. 09:25:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az a baj, hogy a szabadalmaknál ez nem ilyen egyszerű, ugyanis azok sokkal mélyrehatóbbak, mint egy sima szerződés. Ha a szerződésben megadott dolgot nem szállítod le, akkor a másik fél felmondhatja a szerződést, és kereshet más beszállítót. Szabadalmaztatott dolognál viszont nem igazán kereshet másik beszállítót, még akkor se, ha a szabadalom tulajdonosa nem szállítja le a megrendelt terméket. Ha pedig valaki más mégis legyártaná a szabadalmaztatott terméket, akkor a szabadalom tulajdonosa simán beperelhetné őt szabadalomsértés miatt.

CoolKoon 2017.12.21. 09:27:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Nem hiszem hogy a fűtőelemeken van olyan ami megállná a helyét egy szabadalmi bejelentésben" - Ha más nem, minimum a kialakítása (dizájn). Viszont szerintem vannak ott egyéb apró eltérések is (pl. hogy mibe ágyazzák bele a 235U-t, hogyan hegesztik le a csövek végét, mekkorára vágják az egyes tablettákat stb.), amiket simán le lehet védetni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:28:32

@HaD: "Ha az osztrák egyszer úgy gondolja hogy az Alpok vizét elteszi(van rá több száz lehetősége."

És ugyan hova teszi? Mesélj!

tökmind1niknév 2017.12.21. 09:28:50

@Stenonis: valóban az.

arra akartam célozni, hogy mennyire elkenik a felelősséget egy ilye tragédia után (is), mikor már évtizedekkel ezelőtt lehetett tudni h bármikor baj lehet. A felügyelet, állam, a "vállalkozó" pökhendisége és bagatellizál az emberéletek dacára gyomorforgató.
igen, az atomerőmű veszélyesebb, pont ezért hoztam a hasonlatot, h ugyanilyen felkészültség és hozzáállás van ehhez is. Pakson is azért jelentős a mundérvédési kényszer és a sajtó is a legritkábban cikkez ha vmi gebasz van.
Az atom nem válogat.

CoolKoon 2017.12.21. 09:28:51

@HaD: "Hát akkor be lehet társulni a károkozás kiegyenlítésébe ha nem is olyan sok az a pár milliárd amit erre elbasztak" - Arról a pár milliárdról beszélsz, amelyet MAGÁNbefektetők a saját zsebükből ráköltöttek a szélkerekek felépítésére?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:31:53

"Viszont szerintem vannak ott egyéb apró eltérések is (pl. hogy mibe ágyazzák bele a 235U-t, hogyan hegesztik le a csövek végét, mekkorára vágják az egyes tablettákat stb.), amiket simán le lehet védetni."

Ezeket nem tudod szabadalmaztatni. Nekem van nemzetközi szabadalmam, tudom hogy megy ez. Amiben nincs új eljárási mód azt nem tudod szabadalmaztatni, Ezekből egyik sem új.

CoolKoon 2017.12.21. 09:32:09

@abdul hackeem: "Na mi van atomtudós angoltanárnéni józsinéne? Te vagy az ügyeletes a habonykommandóban? " - Hát te tényleg hülye vagy. Mivel szemmel láthatóan a sok tudományos halandzsa meghaladja az értelmi szintedet, mi lenne, ha keresnél más blogot a trollkodáshoz?

HaD 2017.12.21. 09:33:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Köszi a felvilágosítást...és nekünk merre is van dögivel uránunk??? Pécsett??? Khmmm...de abból mi nem is gyárthatunk fűtőelemet,legfeljebb kvihetjük x áron a tesóknak ők meg visszaadják x+y áron a fűtőelemeket...már azt a kurva sokat amit még nálunk találnak...és kiszállítani meg vissza drágább mint ha a náluk kitermeltet dolgozzák fel. Mellesleg arról szól a konverzió hogy a gáz árát akkor emelik meg amikor akarják és ezért veszélyes gázerőművet üzemeltetni...erre válaszoltam(valóban elnagyoltan:)) hogy az fűtőelemek árát ki fixálta...sajna titkosak a szerződések:)...ezt is a sorostól tanulták:) bárcsak én is szerződhetnék úgy hogy a nav-nak azt mondhassam hogy figyu került amibe került fogadd el hogy annyi,és ne is érdekeljen hogy még mennyi lesz,de én beállítottam adócsökkentőnek:) Kb. erről van szó:)

bontottcsirke 2017.12.21. 09:34:01

Ez kábé egy 16 éves technika iránt érdeklődő tanuló posztja volt, nem egy komoly mérnöké. Hálózatfejlesztés+megújulók, ez a jövő nem a cucurizmus.

CoolKoon 2017.12.21. 09:34:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jó. Akkor dizájn. Vagy akkor nem szabadalom, hanem valamilyen egyéb oltalom alá eső dolog. Nem én találtam ki, valahogy ezek a cégek tényleg megoldották, hogy az ő reaktoraikba csak az általuk szállított fűtőelemeket lehessen betenni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:34:56

@anyadmajma: " most épített egy 100MWh-os akku-telepet Ausztráliának" - Az komoly! 3 perc Paks. :-))

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 09:35:40

Kérjük fel Soros és a szabad piac láthatatlan kezét a tervezéshez, ez garantálni fogja a tökéletes eredményt.

CoolKoon 2017.12.21. 09:35:47

@bontottcsirke: "Hálózatfejlesztés+megújulók, ez a jövő nem a cucurizmus" - loooooooooool, az eddigi hozzászólások közül egyelőre ez viszi a pálmát :D :D :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:37:38

@CoolKoon: Ebben nincs olyan amit szabadalmaztatni lehetne. Az orosz szabadalom meg szart se ér, mert az itt nem hatályos. Meg kell csinálniuk a nemzetközit, majd utána az európait, amit egyik sem fog átengedni.

CoolKoon 2017.12.21. 09:37:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ó, megjött a másik nagy kommenthuszár!

"Kérjük fel Soros és a szabad piac láthatatlan kezét a tervezéshez" - Szerintem meg kérjük fel az ehhez a területhez TÉNYLEG értő szakértőket a sok sötétzöld idióta helyett.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 09:37:55

@guvat:

"Még emlékszem azokra a zsenikre, akik szerint helyes lerombolni a magyar cukoripart, mert a világpiacról olcsóbban lehet beszerezni"

Igen, ez pont ugyanis a torz ballib logika.

HaD 2017.12.21. 09:39:42

@CoolKoon: Szerinted van olyan magánbefektető ma Magyarországon aki kibasz milliárdokat habokra??? Egyrészt nincs mert akinek annyi pénze van annak információja is kellett hogy legyen hogy szélerőművet csinálni hülyeség...ha igaz a 20.-áról 21.-ére alakuló széljárás:) grafikon,tehát miért is csinálta volna...másrészt ezeket barátom támogatták...közpénzből. Magyarán a magáncégnek tuti megért abban biztos vagyok...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 09:41:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Meg a szabad piac láthatatlan keze, meg az iszonyúan rossz álam, meg apró országocska vagyunk, továbbá az idegen szép, a nemidegen meg csúnya, valamint a hét antiszemita törpe.

CoolKoon 2017.12.21. 09:42:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mondjuk én azt hallottam, hogy az amerikaiak is ugyanezt csinálják a saját reaktoraikkal (meg talán a franciák is). De oké, akkor nézzük a gyakorlati oldalát a dolognak: ha az oroszok egy szép napon azt mondanák, hogy nem szállítanak Mo-nak fűtőelemeket (pl. mert a magyar kormány ellent mert mondani Putyin elvtársnak), akkor mennyi ideig tartana, míg jelentkezne egy másik gyártó, hogy van az orosz típusú reaktorokba való fűtőeleme?

kuki123 2017.12.21. 09:44:10

@CoolKoon: igen pont ez a lényeg, hogy nappal más is megy, más fogyasztó
A nappali légkondi irodai számítógép világítás stb használat, este megszűnik, oda elég lesz a paksi teljesítmény is.
Nappal viszont be kell segíteni.

CoolKoon 2017.12.21. 09:45:22

@HaD: "Szerinted van olyan magánbefektető ma Magyarországon aki kibasz milliárdokat habokra???" - De még ha valamennyi állami támogatás volt benne, akkor se állami pénzből ment az egész (messze nem), még ha teszem azt Gyurcsányt holnap félholtra vernék Kubatov gorillái, akkor sem. Meg hát szerintem ezekre az EU-s forrásokból is jutott bőven. Azokat is visszaszednéd?

kuki123 2017.12.21. 09:45:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

bizony sokan emlékeznek...
De a fidesz se nagyon törte magát...az elmúlt 8 évben
www.youtube.com/watch?v=-xwksQ00Cpk

anyadmajma 2017.12.21. 09:47:28

@eßemfaßom meg áll: ki fazst érdekel, mit hazudsz, te hazaáruló bolsevik geci.

HaD 2017.12.21. 09:48:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ajánlanék néhány könnyed túrát az Alpokba és meglátod:)...néhány völgy, némi kő akad ott:)...meg van dózeruk is azt láttam:)...amúgy a meglévő alpoki vízduzzaszatók technológiáját ajánlom figyelmedbe...van belőlük most is néhány száz..és nem beton...bár a sógiknál az is akad ha kell...

CoolKoon 2017.12.21. 09:48:48

@kuki123: Igen? És az esti, nagyjából a főműsoridővel egybeeső csúcs? Mert bizony akkor a legnagyobb a fogyasztás, nem pedig akkor, amikor a napelemeknek a legjobb lenne.....

CoolKoon 2017.12.21. 09:50:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ha (ebben a témában) nem tudod, hogy miről beszélsz (már pedig fogalmad sincs, ez nyilvánvaló), akkor minek kommentelsz ide? Szerintem maradj a politikai jellegű blogokon, hiszen az ottani közönség úgyis sokkal inkább vevő a zavaros összeesküvés-elméleteidre meg a magvas gondolataidra....

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 09:51:20

"A másik nagy hiba úgy vélem az oroszokkal történt titkos megállapodás, mely a szabad versenyt teljesen kizárva nem csak hogy drágította a projektet, de még esetlegesen elavult, rosszul működő technológiát is jelent (lásd finnországi projekt"

A világon szinte sehol nem szoktak atomerőmű beruházásokat megtendereztetni. (Egyébként meg a 4-es metro kapcsán is bebizonyosodott, hogy nem sokat ér a tendereztetés.)
Paks II a legmodernebb technológiájú reaktorokat kapja. Finnországban az engedélyeztetési eljárás csúszik, ahogy ez a legtöbb gigaberuházás esetében lenni szokott..( Bolhából elefántot..:)

HaD 2017.12.21. 09:52:16

@CoolKoon: az ejus forrásokért odabaszták az elvtársak(orbán- horn és tsai) a teljes magyar gazdasági potenciált 30 éve ...úgy hogy nem ingyen van,másrészt szomorú az az attitűd hogy az az elterjedt hit hogy a ejus pénz hagy menjen a lecsóba hisz ingyen van:) 1000 jobb helye lehetne...már ha elbaszottak a szélerőművek...nem én mondtam hogy azok:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 09:52:22

@HaD: Na akkor fussál neki mennyi a Duna kapacitása és mennyi a Balaton víztérfogata! Mennyi ideig tart a Balatont feltölteni a Dunával? Ha ez megvan, akkor gyere vissza és mutass egy Balatont Ausztriában!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 09:55:38

@anyadmajma: Ehhez képest atomerőművet épít Finnország, Anglia, Csehország, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Arab Emirátusok, és Japán Fukusima ellenére is az atomenergiával képzeli el a jövőt, holott hosszú óceáni partszakasza és déli fekvése van. Biztos nem gondolták át..

qtyuly 2017.12.21. 09:57:37

@CoolKoon: Nahát, valaki, aki tudja, mi a különbség a MW és a MWh között! :)

Szerintem elméletileg ki lehet váltani biomasszás erőművekkel az atomerőműveket. Tudom, hogy van kibocsátásuk, de csak annyit bocsát ki, amennyit a növény meg is kötött. Úgyhogy egy évre vetítve a teljes ciklusnak kábé 0 a kibocsátása. Azt nem tudom, hogy mekkora terület kell ennyire sok biomassza megtermeléséhez.

CoolKoon 2017.12.21. 09:57:49

@tamarisk: "a GE szállíthatja majd a Paks II. 5-ös és 6-os új blokkjához szükséges egyenként 1200 megawatt (MW) teljesítményű áramfejlesztő turbinákat" - Az megvan, hogy se a turbinák, se a generátor nem része az atomreaktornak, ugye?

qtyuly 2017.12.21. 09:59:09

@CoolKoon: "ráadásul a turbina szinte bármilyen folyni hajlandó üzemanyaggal etethető, beleértve a biogáz mellett a szűrt fáradt olajat, a használt sütőolajat és akár a nyersolajat is."

Ez szerintem is így van.

kuki123 2017.12.21. 09:59:39

@CoolKoon:
Persze tiszta sor, nem az atomerőmű jelentőségét firtatom, egyértelmű hogy kell.
Egyébként tározós erőműnek hívják. Keress rá neten.

tökmind1niknév 2017.12.21. 10:01:00

eleve ami ennyire titkosítva van arról valószínűleg nehéz lenne bebizonyítani, hogy miért is jó nekünk ez, ergo elvből sem szabadna megcsinálni.
mi lehet titkos az orosz atomerőműben vagy bármelyikben, amit ne ismerne már a fél világ?
én olyasmit tudnék csak elképzelni titkos záradékként, hogy az oroszok építenek nekünk is pár centrifugát, visszabombázzák hozzánk erdélyt, megkapjuk donyecket és újra magyar föld lesz texas.

HaD 2017.12.21. 10:01:25

@CoolKoon: még valami...kurva sok magyar embert szopatnak itt nap mint nap azért a pénzért amit egy kis "téves" támogatás nyújtással,legyünk pozitívak,"csak" elbasznak(hangsúlyozom NEM én mondtam hogy a szélerőművek szarok sőt az osztrák példát hoztam fel)...tehát minden fillér amit anyámról meg apámról meg újabban rólam gombolnak le azt igen is csengessék vissza,ha tényleg elbaszták...nem olyan vicces ez barátom.Mellesleg nem ez a téma hanem az atomipar tündöklése és bukása Magyarországon...mellyel csak azért sem érdemes ennyit rugózni mert senki nem tudja hogy mennyibe fog fájni(maga beruházás aztán a fűtő elemek a karbantartás a fűtőelemek kezelése stb...) ezért ez az egész nem releváns...egy a pár szélerőműnél jóval nagyobb rendű és beláthatatlan(titkos) eredményű pénz kiadást ragozunk...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 10:03:20

@tökmind1niknév: A londoni Rotschild gazdasági elemző központ tanulmánya nem titkos. Szerintük Paks II megtérülő beruházás. A hitelkeret szerződés nem titkos, holott hetekig arról szövegelt a ballibsi sajtó, hogy titkos lesz..

HaD 2017.12.21. 10:07:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nekifutottam....a Balatonnak mi köze Magyarország energetikai ellátásához...taníts mesterem! Az osztrák tavak méretének és SZABÁLYOZHATÓ vízmennyiségének meg te nézz utána...aztán a Balaton elmút 500 évének a vízkészlet alakulásának is;)....honnan jön a Balcsiba a víz egyébként??? Ott fakad a csodaforrás Zalában:)???

tökmind1niknév 2017.12.21. 10:07:56

@EU zászlót mindenhova!: akkor miért nem ők építik?
lássuk csak az eu úgy hagyta jóvá hogy megtérülőnek kell lenni, lett hát egy tanulmány amiben az - a papír sokmindent elbír. aztán az állam mégis beszáll, hogy biztosítsa a megtérülést, akkor hogyisvan ez?
egyébként meg nem fog megtérülni, de nem is ez a lényeg, hanem hogy nincs szükség rá egyáltalán.
azt tudtad, hogy pl hogy az áramdíjban amit fizetsz most is benne van a paks1 tárolási költsége tételesen?
azt tudtad hogy se ezt se más fajlagos költségeket nem számolják bele a megtermelt áram árába amikor azt mondják hogy a 0-ra leamortizált erőmű a legolcsóbb áram (és ez sem igaz)?

Doryyka 2017.12.21. 10:10:33

@Stenonis: máshonnan is meg tudom erősíteni, hogy az oroszok így dolgoznak. A legjobb, amikor megkérdezték, hogy a telefonnal együtt a lehallgatókat is beszereljék-e?

kuki123 2017.12.21. 10:13:03

@tökmind1niknév:

miért is nem kell?
Németek megcsinálták, most a még szennyezőbb szénerőműveket használják, meg az áram megdrágult.
óriási észlények

CoolKoon 2017.12.21. 10:17:02

@qtyuly: Nos, akkor számoljunk együtt. Tegyük fel, hogy (az egyszerűség kedvéért) egy átlag évben mondjuk 8000 órát megy teljes gőzzel Paks (8760 óra egy teljes év). A teljes erőmű teljesítménye 2000 MW, így az éves termelése 16 TWh-ra jön ki (1ThW=10^12 Wh). Ez Joule-ra átszámítva 57,6 PJ. Fentebb írták, hogy az atomerőmű hatásfoka kb. 30%, tehát az eredményt meg kell szorozni kb. 3,33-al. Így azt kapjuk, hogy kb. 192 PJ hőenergiát kell előteremtenünk valahonnan ahhoz, hogy ki tudjuk váltani a MOSTANI paksi atomerőmű teljesítményét. Na most hivatalos becslések (www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0021_Energetika/ch04s02.html) szerint Magyarország TELJES biomassza potenciálja kb. 205 PJ, viszont ebben benne van a tűzifa fűtőértéke is. Ha tehát a tűzifa fűtőértékét (24 PJ-t) kivonjuk a teljes potenciálból (hiszen sokan vannak, akik jelenleg is azzal fűtenek, és feltételeznénk, hogy nem állnának át az emberek a villanyfűtésre), akkor bizony csak 181 PJ marad. Ebből pedig nekem az jön le, hogy Mo. teljes biomassza potenciálja nem lenne képes Paks kiváltására. Persze ebben (a tűzifát leszámítva) lényegében csak a szemét van benne, de egész régiók bioüzemanyagcélú növénytermesztésre való átállításának komoly élelmezésügyi vonzata is lenne, így az azt is magába foglaló fejtegetésekbe már csak terjedelmi okokból se mennék bele.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 10:17:04

@Doryyka: Ok.. Mit javasolsz helyette? Paks II kb. a magyar energia szükséglet 40-50 %-át fogja biztosítani. Ezenkívül felhívnám a figyelmet arra, hogy nemcsak Paks I. üzemideje fog lejárni, hanem a következő 20 évben a magyar hőerőműpark zöméé is..

HaD 2017.12.21. 10:18:29

@EU zászlót mindenhova!: Hát ha a rotschild aszonta....már csak sorosnak kéne utánaszámolnia:)
Baszki akkor ezek feltörték a titkosítást....mondjuk ha a cégnél felveszünk némi hitelt az a hülye bank megkérdi hogy hogyan is fog megtérülni...bekerülés,fenntartás,komparatív árak meg ilyen s hasonló ostobaságokat...persze ők nem az adófizetőket veszik direktbe hülyére(csak másodlagosan:))...ez az ország a rotschildok országa...mindenkinél gazdagabb ha látatlanba odalöki az unoka örökségét is:) piros vagy fekete...megtettük a tétjeinket csak az nem ismert hogy a tábla hova lejt:) ha lejt....

CoolKoon 2017.12.21. 10:20:43

@okostojas007: "nem töltheted otthon hivatalosan, mert akkor nem fizetsz jövedéki adót.... erre már készül a törvény, tehát ezzel nem kell számolniuk." - Ha rohamosan elterjednek az elektromos autók, akkor bizony tényleg otthon fogja őket tölteni mindenki, bármilyen törvénnyel is próbálnák ezt megakadályozni. A népharaggal pedig Vityacsászárék se mennének szembe, mert attól Kubatov kemény fiúi (sőt, Pintér papa pribékjei) se nagyon tudná megvédeni őket.

tökmind1niknév 2017.12.21. 10:21:02

@kuki123: mert: drága-sose térül meg, nem versenyképes, nem környezetbarát, nem megújuló, veszélyes - gyenge emberi tényező, rengeteg forrást felemészt amit másra kellene fordítani, kihaló technológia - a szekemberekkel együtt, felesleges, szükségtelen ekkora erőművet egyetlen helyen megépíteni, nagy a hálózati veszteség, konzerválja a kőkorszaki állapotokat a rendszerben/szabályozásban/termelésben, megöli a versenyt, mi pénzünket lopják el, vannak jobb technológiák stb.
keté kellene választani az erőmű és a háűlózat problematikáját, nyilván ha a hálózatot nem fejlesszük, erőműből se lehet majd semmit építeni. erer is vannak megoldások - mikrogridek pl csak épp kemény a mészáros lobbi. most vett lignitest, az nemy szennyez kevésbé mint a szén szted?
kv előtt hirtelen ennyi jutott az eszembe

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 10:22:54

@HaD: Ausztrában Igen nagy a szélenergia aránya, viszont ne felejtsük el, hogy az ország villamosenergiájának kb. felét vízierőműveiből szerzi.
Nekünk nincsenek ehhez nagy esésű folyóink. Fosszilis erőműveink vannak, amelyek jó része a következő 20 évben le fog állni..

horvathgergely79 2017.12.21. 10:27:02

@CoolKoon: "De ha annyira bombajó ajánlat volt az orosz, akkor miért kellett az ÖSSZES, erre vonatkozó anyagot (a legutolsó fecniig is) tízmillió évre titkosítani? "
Google a barátod, meg kell próbálni utánanézni, hogy mi érhető el, és mi titkos, mielőtt a sajtóban megjelent hírek alapján kialakítod az álláspontodat. Aki keres, az talál. :)
A finanszírozásról törvény is van, a hitel feltételeivel, kamatokkal, visszafizetéssel, meg minden:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400024.TV
Nyilvános az EUs elemzés a pénzügyi kérdésekről (angolul):
ec.europa.eu/competition/elojade/isef/case_details.cfm?proc_code=3_SA_38454
Ebből már ki lehet számolni, hogy mi mennyibe fog kerülni.
Ha nem a pénzügyi vonal érdekel, hanem a technológiai vagy a környezeti, akkor magán a paks2 honlapján is van "ajánlott irodalom", pár ezer oldal:
www.paks2.hu/hu/Kozerdeku/KozerdekuDokumentumok/KornyezetvedelmiEngedelyezes/KornyezetiHatastanulmany/Lapok/default.aspx
www.paks2.hu/hu/Kozerdeku/KozerdekuDokumentumok/telephely_engedelyezes/Lapok/default.aspx
Ezek elolvasása után azért közelebb kerül az ember a témakörhöz, sőt, ha az embert >nagyon< érdekli a téma, akkor akár további anyagokat is lehet találni a neten: sok (tudományos) cikk foglalkozik a témával. Jó olvasgatást! :)

"Mondjuk ha már itt tartunk, emlékeim szerint Nagymaros is leginkább politikai okokból bukott meg...."
Én szeretném azt hinni, hogy a vízenergiát még nem kell végleg eltemetni Mo.-n, majd csak lesz még olyan politikai környezet, ahol ezt elő lehet hozni ezt a fontos kérdést. Az ország villamosenergetikája szempontjából egészen nagy szükség lenne rá, ha a fosszilisaktól szabadulni akarunk.

kuki123 2017.12.21. 10:27:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ezt a baromságot hol olvastad?
"Azt is kizárták, hogy lezuhant műhold okozná a szennyezést, mert az elmúlt időszakban nem tért vissza a Földre ruténiumot tartalmazó műhold."

24.hu/kulfold/2017/11/10/atombaleset-tortenhetett-oroszorszagban-vagy-kazahsztanban/
index.hu/tudomany/2017/12/08/a_roszatom_szerint_elegett_muhold_okozhatta_az_europai_sugarszennyezest/

a süketelés az megy orosz módra.

bandiras2 2017.12.21. 10:28:03

@CoolKoon:
"legfeljebb 2 perc után teljes erőt ad le" - Legfeljebb a mesében."
Tudom javasolni a következő csatornát:
www.youtube.com/user/AgentJayZ/videos

"GÁZturbina?! Ennek szerintem nézz még utána...." Igen, nézz utána. Megy az még bunker C olajjal is, amit szobahőmérsékleten csákányozni lehet. 130 fokra kell előmelegíteni hogy folyjon. A hamuképzése erodálja a turbinalapátokat, ezért már nem használják.
techstory.blog.hu/2014/04/08/vaskereku_eromuvek_ii_gazturbinas_mozdonyok_es_motorvonatok_2_resz

"annyira veszettül drága, hogy csak akkor éri meg, ha semmilyen más módszerrel nem lehet nyersolajhoz jutni. "
Ebben egyetértünk. Kellene egy jobb eljárás.
Amibe bele lehetett volna kötni még a korábbi írásomban az a gázturbina hatékonysága, na ott összekevertem a számokat. Nem a gázturbina hatékonysága 70%, hanem a gáz-gőzturbina kombó hatékonysága annyi. A 90% meg nettó hülyeség, de régen olvastam már, így megkeveredtem a számokkal.

HaD 2017.12.21. 10:28:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A szüleink és a mi munkánkról beszélsz öregem...a vicc az abban állt hogy ráerőltettek politikai megfontolásokból az országra egy ide nem illő struktúrát de még mindig jobban próbáltak logikus választ adni az ország gazdasági potenciáljára...és próbáltak némi diverzifikált fejlesztéspolitikát....hangsúlyozom a vicc a vas és acél országa volt de nézzük már meg ma hol tart kis hazánk???...de nem ez a téma....

2017.12.21. 10:29:30

@CoolKoon:

..és?

Része a beruházásnak, jelentős része.

Várhatóan még jó sok más részt sem az oroszok fognak szállítani.

Így már érthető miért lett szimpi végül az EU-nak is a biznisz.

Magára a reaktorra is oda fognak figyelni :-)
Gazdaságilag és műszakilag is ...

...kár aggódni.

monddazigazatmar 2017.12.21. 10:29:55

@okostojas007: :D:D:D Egy hozzászólás, egy égés :D:D
Apám, te valami fordított Midász királyként működsz, amihez hozzáérsz szarrá válik.

(Az ingyenes töltőpontokon hogy fizeted a jövedéki adót? Hű, várj, az áram mióta jövedéki termék? Az otthoni gyorstöltő forgalmazása meg legális, ha a töltés tilos? )

bandiras2 2017.12.21. 10:31:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A Gz-gőzturbina kombó 90% hatékonyság amit írtam, tényleg nettó hülyeség, de régen olvastam már, így megkeveredtem a számokkal. Nem a gázturbina hatékonysága 70%, hanem a gáz-gőzturbina kombó hatékonysága annyi. Elcseszem na. Régen olvastam. A szén olajjá alakítása meg nem éri meg gazdaságilag, ahogy arra felhívták a figyelmemet. Az meg hogy lehetséges viztárolós szivattyús erőművet épíeni magyarországon... Mondjuk úgy hogy erősen vitatott, pláne ha figyelembevesszük a környezetvédelmi szempontokat is.

anyadmajma 2017.12.21. 10:34:27

@EU zászlót mindenhova!: érdekes, hogy a Norvégoknak hány %-a jön vízerőműből. Pedig ott szokott lenni tél is......

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 10:35:10

@HaD: ez a grafikon azt mutatja amit irtam,. a semmi meg a nemsok között termel összevissza. időnként lemegy negatívba.

HaD 2017.12.21. 10:37:24

@horvathgergely79: Akkor csak néhány adta ha megadnád...gondolom te vágod azt a pár ezer angol oldalt....mennyibe kerül pontosan? Milyenek a karbantartási költségek? Milyenek a fűtőelemek világpiaci ártrendje(annak volataritása!)? Mennyibe került a környezeti hatástanulmány ki készítette és mik a referenciái? Mi a villamos energia ártrendje...elég lesz 20 évre is?! Mi ennek a volataritása? Magyarország energia szükséglete...elég lesz 20 évre is?! Különös tekintettel a gazdasági struktúra átalakítását célzó nemzeti konszenzuson alapuló(hátha kitart az egypárt rendszer 20 évi is:)) tervekre! Elég ha megadod hogy ezeket melyik oldalon találom és a szűkös angolommal szívesen elolvasnám!!!

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 10:38:27

@anyadmajma: tudod mi van norvégiában sok? nagy esésű folyó

tudod mi nincs nekünk? sok nagyesésű folyó. Mi több kevés nagyesésű folyónk sincs. A hatalmas kiskörei vízerőmű 20MW környékén van. Ennél kicsit többet eszik a Merci kecskeméten.

kuki123 2017.12.21. 10:41:23

@tökmind1niknév:

Szerintem először tegyél le egy villamosmérnökit energetika szakirányon
Esetleg ülj be Novothny Ferenc előadására
Jó?
Majd ott elmagyarázzák, hogy ez nem az okostelefon 3000mAh-ás teljesítménye.

Akkor majd megérted, hogy szükség van egy stabil áramellátásra. Felette meg amennyit csak lehet próbáljunk megújulóval kiváltani. akár tározós erőművel, akár napelem szélerőművel, vagy
De a megújuló sosem lesz elég, és mindig bizonytalansági faktort fog hordozni.
Mert ha nincs meg az alap, nem lesz állandó áram ellátás. nagyjából 3 világbeli állapotok jönnek létre.
Azt kellene megérteni, hogy akkor is szükség van egy igen jelentős teljesítményre, ha nem süt a nap, nem fúj a szél.
Ha viszont van, akkor kell és érdemes is használni. akár központilag, akár egyénileg.
de az atomot nem lehet kiváltani, ha a CO2 értékeket is be akarjuk tartani.

HaD 2017.12.21. 10:42:15

@eßemfaßom meg áll: akkor az osztrákok megint rábasztak:) és ezt csinálják már húsz éve....de hülyék!...meg azok a fasz hollandok dánok ausztrálok sem tanulnak a sógik hülyeségeiből:)...itt mindenki megbolondult...

HaD 2017.12.21. 10:46:33

@HaD: és még valami..ha ilyen tuti akkor miért nem készült erről nemzeti konzultáció???...egy ilyen demokráciában??? A szemét svájciak egy bekötő útra is népszavazást írnak ki(néhány kantonban:)...

xlngx 2017.12.21. 10:50:44

@Péter Walter: Siemens eromuvek hatasfoka jelenleg olyan 62% korul vannak kombiciklusban. Az uj HL turbinakkal tobb lesz. Egy atomeromu hatasfoka nem lehet 30%, annal joval kevesebb.

Paksra szukseg van mert kell alaperomu, de nem ilyen formaban. Egy normalisan felepitett energia politikara lenne szukseg, ami eloterbe helyezne a zold energiat es az alap eromuvek es a csucseromvek reszedese csak minimalis lenne.

bandiras2 2017.12.21. 10:55:43

@CoolKoon: www.youtube.com/watch?v=-yssxJSGILo 1:35 től.
5 percet járatták üresben, mert az olaj hideg volt az alaszkai télben. Ha az olajat melegen tartod(az ám a technikai kihívás) akkor 2 perc alatti 100% simán elérhető

bontottcsirke 2017.12.21. 10:56:32

@CoolKoon: Én legalább viszem a pálmát és nem egy eleve bukott technikai megoldást csiszolgatok, ami már feltalálásakor is kurva veszélyes volt. A sok hasadóanyagot hogy akarod évezredeki tárolni? Ha bekövetkezik a baleset majd rohansz oltani te a monitor mögül? Mikor fog ez a baromság megtérülni? Ha ezt megépoítjük ugyan szerinted nem kell hálózatfejlesztésbe kezdeni? Dehogynem. Akkor meg ? Neked miért szívfájdalmad az, ha geotermikus az energiaelőállítás? Egy gyár hozza magával a saját kis erőművét nem az eontól veszi az áramot, ahogy te képzeled. Németországban a háztasrtáso kompletten elvannak megújulóról, akkor ez itt miért probléma? Mert nem lehet értelmetlenül elverni milliárdokat?

CoolKoon 2017.12.21. 11:00:05

@$pi$: "Az nem zavar, hogy a Vág teljes egészében szlovákiában folyik?" - És?

"Senki sem mondja, hogy szlovákiában lasúak a folyók az erőműépítéshez, magyarországon lassúak, ember! " - Én arról beszéltem, hogy a Vágnak kicsi a vízhozama a Dunához képest. A teljesítmény pedig nemcsak az eséstől, de a vízhozamtól is függ. Ergo kis esésből is ki lehet hozni legalább párszáz kW-ot, ha megfelelő vízhozam is társul hozzá.

bandiras2 2017.12.21. 11:07:47

@bontottcsirke: Nekem a geotermikus nagy favoritom, pláne hogy magyarország alatt vékony a kéreg, és közel van a meleg, de problémás a kinyerése. "Elvileg" csak annyit kell csinálni, hogy lenyomsz 1 csövet 6000 méter mélyre, meg körülötte párszáz méteres körben még néhányat, odalent pukkantasz egy kicsit hogy repedjen a szikla, és ha középen leereszted a Duna vizét, akkor a többi csövön körbe jön föl a nagynyomású gőz. A probléma az, hogy nem csak a gőz jön fel, hanem mindenféle dzsuva, pl sóvegyületek, szilikátok mikropora, , stb... ami nem tesz jót a turbinának. Ettől függetlenül támogatom az ötletet, hátha lesz rá valamilyen műszaki megoldás.

A fűtőelem maradék az viszont probléma. Bár jobbhíján támogatom az atomenergiát, jobban örülnék ha a ruszkik visszavennék, és elásnák Majak körül jó mélyre, Ott már úgysem okozhat több kárt.
Az új reaktorokban nagyjából megbízok. No nem a ruszki mentalitásban, hanem a paksi magyar személyzet hozzáértésében, akiknek figyelő tekintete előtt rakják majd össze az erőművet.

sas70 2017.12.21. 11:08:32

@CoolKoon: Nem mérnök vagyok, hanem közgazdász. Ezzel a szemlélettel nézem ezt a dolgot. Energiára szükség van, nincs vita. A kérdés az, hogy miből és hogyan biztosítjuk, mi éri meg pénzügyileg jobban. Az energiabiztonság is fontos szempont, de az más módon is megoldható.
Ez a kérdés egyébként pont olyan, hogy az Eu-ban kellene egyezségre jutni és a meglévő kapacitásokat jól használni, nem tagállami szinten partizánkodni.
Ha az atomerőmű a jó megoldás, akkor azt támogatom, ha más erőmű akkor azt. Csak egy atom erőmű életciklusa jóval hosszabb, mint egy hagyományos erőműé. Pont ezért, pontosabban kell megbecsülni a jövőbeni folyamatokat, ami nyilván sokkal nehezebb. Van tehát egy bizonytalansági tényező, ami az idő távlatában egyre nagyobb. Ezzel kell úgy kalkulálni, hogy ha a legrosszabb verzió
következik be, akkor se fizessünk rá. Csak eddig amiket számításokat láttam, azok nem voltak éppen bizalom gerjesztőek, de azok nem (hivatalos) számítások voltak, tehát konkrétan fogalmunk sincs, hogy ténylegesen jó üzlet lesz, vagy csak van rá esély.

CoolKoon 2017.12.21. 11:08:46

@bontottcsirke: "nem egy eleve bukott technikai megoldást csiszolgatok, ami már feltalálásakor is kurva veszélyes volt" - Tudod, milyen veszélyes a vasgyártás?! Ha beleesik a tégelybe valaki, akkor azonnal meghal, és pl. Ganz ábrahámnak a folyékony vas vitte el az egyik szemét. Aztán mégis művelik már az ókor vége óta....

"A sok hasadóanyagot hogy akarod évezredeki tárolni?" - Van pár ötletem....

"Ha bekövetkezik a baleset majd rohansz oltani te a monitor mögül?" - Persze, grafittüzet vízzel, mint ahogy az idióta oroszok csinálták. De te biztos jobban tudod, mert szemmel láthatóan kanállal etted az észt. Csak hát miért volt olyan furcsa sötétzöld színe ugye....

"Mikor fog ez a baromság megtérülni?" - Mikor fog a négyes metró megtérülni?

"Ha ezt megépoítjük ugyan szerinted nem kell hálózatfejlesztésbe kezdeni? Dehogynem." - Mégis hogy jön ide a hálózatfejlesztés?

"Neked miért szívfájdalmad az, ha geotermikus az energiaelőállítás?" - Hol állítottam én ilyet? Amúgy én lennék a legboldogabb, ha geotermikus erőművekkel megoldható lenne Mo. áramellátása. Csak hát sajnos nem megoldható, bármennyire is azt szeretnéd.

"Egy gyár hozza magával a saját kis erőművét nem az eontól veszi az áramot, ahogy te képzeled." - Ja. Minden alumíniumkohó mellett van egy külön kis (Paks-méretű) minierőmű, persze.

"Németországban a háztasrtáso kompletten elvannak megújulóról, akkor ez itt miért probléma?" - Erről te magad is tudod, hogy nem igaz. És ha már itt tartunk, ott vannak a sógorék, akik lakosságszámra kb. Mo-al vannak egy szinten. Aztán azok mégsincsenek meg atom nélkül, hiába ugrálnak a fogyatékos sötétzöldjeik. De nem probléma, mert a franciák atomja megtermeli azt, amit ők nem képesek. A mo-i hálózat viszont a megújulók miatt fellépő, esetenként óriási importigényt nem tudná a szomszédos államokból jövő vezetékein keresztül fedezni. Ezért probléma.

tökmind1niknév 2017.12.21. 11:11:44

@kuki123: energetikai mérnök vagyok, meg gépész és közgazdász is. Villamosmérnök szerencsére nem.
mindenféle erőmű építésében részt vettem külföldön is. 20 éve foglalkozom csak megújulókkal, nyilván mint a technológiáknak így nekem is megvolt a fejlődési szakaszom. Elsők között mondtam, hogy a biodízel, bioetanol zsákutca, ahogy a biomassza is. Nap, szél erőművet is építettem, de már nem a kedvencem mert vannak sokkal jobb erőművek.
Igen ezt úgy kell elképzelni, hogy alaperőmű is! Nem, nem magyarországon és nem ilyen blogokban kell tájékozódni. mo-n csak a paks, mást nem is lehet. 20 évig ez lesz. Majd idejárnak a turisták mauzóleumlátogatásra, mert a világ elmegy mellettünk. Erre mi beruházunk egy lejtőn lévő technológiába, elvonva az összes forrást lehetőséget generációkra előre.
Szóval ha jól értem az alaperőmű okoz fogalmi zavart és azt hallottad az csakis paks lehet, mert az úgy van?

Mellesleg javaslom mindenkinek SZALACSIT! ő mindenféle diploma nélkül átlagmagyar tudással már évekkel ezelőtt megmondta az egyik tutit.
Nem szeretem a szélerőműveket, de hamár vannak a túltermelés idején bonthatnának mondjuk vizet!
Értitek: "kiveszi a vízbűl a zoxigént" meg ami érdekesebb, a hidrogént. A hidrogénnel aztán mindent lehet, áramot, hőt, kinetikus energiát csinálni és oda-vissza működik a rendszer. hidrogén "elégetésekor" meg ugye víz keletkezik. már ez olcsóbb mint paks, de még van ennél pár jobb is, de az nem tartozik ide.

sas70 2017.12.21. 11:21:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ugye te is magadnak termeled a búzát, otthon megőrlöd, sütöd a kenyeret, mert mekkora hülyeség már a péknél megvenni a kenyeret, mikor mindent meg tudsz te is csinálni!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 11:28:58

@tökmind1niknév: Tavaly, január elejétől február közepéig ólomszürke felhőzár, és szélcsend volt az országban. Sokra mentél volna a szélkerekekkel meg a napelemekkel..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 11:31:34

@sas70: Még mindig jobb a ráfizetés, mint az áramhiány. Ellátásbiztonság, ez az elsődleges. Ha nincs elég áram, azt az államkassza is megérzi az adókiesések miatt.

CoolKoon 2017.12.21. 11:38:22

@tökmind1niknév: Jé, egy újabb sötétzöld.

"a népszavazás nyilván hülyeség szerinted, hiszen mit tudhat egy átlag magyar egy építőmérnökhöz képest az atomerőműről" - Tökmindegy, a lényeg, hogy ne legyen népszavazás. Az agyalágyult osztrákoknál volt, és úgy is néznek ki. Sajnos sok a baj a magyar kormányokkal, de tanultak annyit az osztrákok hülyeségéből és Nagymarosból, hogy fontos, stratégiai beruházásokban NE kérdezzék meg se az idióta sötétzöldeket, se a (félelmetesen megvezethető) birka népet, mert akkor itt a büdös életben nem épülne soha semmi.

"azt nem, hogy ez azért egy veszélyes üzem, az átlag magyar fejében olyan asszociációk vannak mint csernobil, fukushima és joggal fél tőle." - Elárulok egy hatalmas titkot, de el ne mondd senkinek: MINDEN ipari létesítmény veszélyes üzem, és némelyikből bizony még az atomnál is sokkal veszélyesebb, halálosabb és (főleg) gyorsabban ölő anyagok tudnak elszabadulni ha valaki elront valamit. Szóval hiába várnák a magadfajták, hogy visszamásszunk a fára, attól tartok, hogy ez nem fog bekövetkezni, bármennyire is szeretnéd.

"Ott is megvolt minden engedély, sőt az egyik "mérnök" azt is mondta hogy a lúg nem mérgező, inni is lehet belőle nyugodtan. " - Forrás?

citrix 2017.12.21. 11:51:42

A Dunára Bős-Nagymarost mégis? Most konkrétan a szerző komplett hülyének nézi az országot vagy minek tulajdonképpen?! A szocializmus egyik bukója pont ez a gigaberuházás volt amibe nem kevés pénzt ölt bele a Kádár rendszer és ami a Duna-kanyart elcsúfította volna. Ha akkor nem akartuk (mert nagyon nem akartuk) akkor holnap újra fogjunk hozzá? Öntsünk bele egy iszonyú összeget (hitelből) mert ami a kommunizmusban nem volt értelmes az ma az Orbáni diktatúrában már kell és jó lesz? Nem, soha. A Duna esése a magyarországi szakaszán nagyon kicsi, néhány cm/km. Vagyis még a szolid 10m-es duzzasztáshoz se elég, anélkül viszont mi forgatná meg a turbinákat? Hagyjuk már az ilyen eszetlen baromságokat, tanultunk a saját kárunkon, nem volt világos?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 11:54:20

@Stenonis:

A finnek közismerten be vannak szarva az oroszoktól, félnek tőlük. Esélyes, hogy a finn kifogások mögött nem kevés politika is van.

Amúgy az oroszoknak van egy referenciájuk: Paks 1. A franciának is van egy referenciájuk: 2006, Paks 2-es blokk. Te melyiket választanád?

Kataj 2017.12.21. 11:55:40

Nem meltó a bloghoz sem és az Index címlaphoz sem ez az átlátszó manipuláció.
Magam is mernök vagyok, de a szakterületemen túl nem próbálom magamat kompetensként beállitani.

Amit itt fent látunk, az nem más, mint ócska manipuláció Putyingazda hazaáruló bérence, a mi kedves Vezérünk szolgálatában.

Paks 2 abszurditása leginkább nem mérnöki szempontból nyilvánvaló. Hanem gazdasági, társadalmi alapon. Senki azok közül, aki ilyen alapon állva komolyan mérlegel, nem vonja kétségbe, hogy itt a magyar nép érdekeinek hosszútávú elárulásáról van szó, pár milliárd eurónyi, zsebekbe dugdosott júdáspénzért cserébe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 11:56:22

@Stenonis:

"Jelenleg csak az oroszok gyártanak olyan fűtőelemeket, amelyek jók az orosz erőművekbe."

Jelenleg igen. Mikorra is lesz kész Paks 2? Tudsz annyi időre előre jósolni?

$pi$ 2017.12.21. 11:59:03

@CoolKoon: "Ergo kis esésből is ki lehet hozni legalább párszáz kW-ot, ha megfelelő vízhozam is társul hozzá. "

Ahhoz, hogy menjenek a turbinák víznyomás kell, a víznyomáshoz meg esés kell. Ezért építenek néha duzzasztóművet, hogy legyen nyomás. Ha nincs meg az esése a folyónak, akkor nem építhető rá erőmű. Ezért nem lehet magyarországon erőmű, erre te jösz azzal, hogy kicsi a vízhozam. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

A másik az, hogy a "párszáz kilowatt" a magyar viszonyokban semmi. Egy falu. Attól, hogy felépítik Paks 2-t még nyugodtan lehet párszáz kilowattos erőműveket építeni. Még pár megawattosakat is. Még párszáz megawattosakat is. Akár még ezer megawatt is elférne:

www.mavir.hu/web/mavir/aktualis-ver-adatok

Ha ebben a pillanatban megjelenne 1700 megawatt, még mindig nullán lennénk. Ezen gondolkodj el, amikor a párszáz kilowattos csodákról mesélsz!

horvathgergely79 2017.12.21. 12:00:08

@HaD: Nézd meg a kommentet, amire a válaszomat írtam. De inkább beillesztem ide, hogy egyszerűbb legyen: "De ha annyira bombajó ajánlat volt az orosz, akkor miért kellett az ÖSSZES, erre vonatkozó anyagot (a legutolsó fecniig is) tízmillió évre titkosítani? "
Arra világítottam rá, hogy a kommenttel ellentétben nincs az "ÖSSZES" anyag titkosítva. És nyilván nem tudom az összes interneten elérhető dokumentum tartalmát, jobb dolgom is van, mint esténként ezt olvasgatni. Amit hivatkoztam pár ezer oldalt, azok magyarul vannak nagyrészt.
Az erőmű ára: minden portálon 12,5 milliárd euróról írnak, ez elég régóta nyilvános. A karbantartási költségek szerintem viszonylag könnyen becsülhetők, mert feltételezem, hogy arányaiban hasonlóak lesznek, mint más atomerőművek esetében. A fűtőelemek ára az urán világpiaci árával korrelál, ami szintén elérhető (2007 óta csökken).
www.indexmundi.com/commodities/?commodity=uranium&months=180
Amúgy az atomerőmű áram-árában kb 10-15% az üzemanyag költsége, a kérdés szinte marginális.
Mo. energiaigénye kapcsán évente jön ki nyilvános jelentés a hálózat-üzemeltetőtől, a MAVIR-tól. Ezt sem tudom kívülről, csak szólok. :)
www.mavir.hu/documents/10258/15461/Forr%C3%A1selemz%C3%A9s_2016.pdf/462e9f51-cd6b-45be-b673-6f6afea6f84a
A KHT-t nem tudom ki készítette, de gondolom a doksi első oldalán le van írva. A referenciák is. Mivel nyilvános, magyarul is, a 3. linkemen megnézheted, ha akarod. (Ezt sem tudom kívülről. Az árát sem tudom, de nem értem, hogy ez miért kell neked.)
A villamos energia ártrendje? Ne röhögtess, a világon senki nem tudja biztosan, még 5 évre előre sem. Csak hogy érezd, mennyire nem: tavaly volt egy hideg tél, nagy fogyasztási igénnyel, alig volt áram, erre annyira beszart mindenki, hogy most a HUPX-en ~60€ a zsinóráram 2018 január-februárra, nehogy megint az legyen, mint tavaly. És még csak a következő 10-20 évben fognak kihullani az öreg erőművek Európaszerte.
www.hupx.hu/hu/Lapok/hupx.aspx?remsession=1
Mo. energiaszükséglete kapcsán szintén a MAVIRhoz fordulnék, ha nagyon érdekel. Ott az adatok is ott vannak az elmúlt évekre, gyakorlatilag még ha az elektromos autókkal nem számolunk, akkor is számolhatsz folyamatos növekedéssel. Tavalyelőtt kb +2% volt, tavaly +1%, idén szerintem megint +2% körül lesz a növekedés. www.mavir.hu/web/mavir/reszletes-havi-brutto-energi-adatok
A gazdaságátalakítási konszenzusos tervről és az egypártrendszerről nem tudok nyilatkozni (mérnök vagyok, műszaki szemszögből ítélem meg a dolgokat). Feltételezem, hogy fejlődni tervezünk, a fejlett technológiák viszont áramot fogyasztanak inkább, mint más energiát. Persze lehet energiahatékonykodni, de inkább az olaj alapú közlekedésen, gáz alapú lakásfűtésen, és ilyesmin tudunk nagyot szakítani (spórolni), ahol ha tényleg széles körben elterjednek a fejlett rendszerek (elektromos autó, légkondi, geoszondás hőszivattyú, stb.), akkor ez azt jelenti, hogy a jelenlegi hatékonytalan rendszerről állsz át villanyt fogyasztó hatékony rendszerre.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 12:00:24

@sas70:

S hol a kapcsolat.

A ballib logola azt mondja. minek magayr kenyér, majd rendelünk Londonból?

$pi$ 2017.12.21. 12:02:01

@Kataj:
" Amit itt fent látunk, az nem más, mint ócska manipuláció Putyingazda hazaáruló bérence, a mi kedves Vezérünk szolgálatában."
"Paks 2 abszurditása leginkább nem mérnöki szempontból nyilvánvaló. Hanem gazdasági, társadalmi alapon. "

Az mszp kormány adott megbízást arra, hogy vizsgálják meg a szükségesség, a megvalósíthatóság kérdését. Aztán szintén az mszp kormány alatt döntött úgy a parlament, hogy meg kell kezdeni a beruházás előkészítését.

Nonszensz amit mondasz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 12:10:52

@CoolKoon:

A Duna kis esése - főleg Bős alatt - nemcsak azért gond, mert nem érdemes - bár persze lehetni lehet - vízerőművet építeni rá. Azért is, mert az erőmű csökkenti a víz mozgási energiáját, magyarul lassítja a folyását, ami fokozott hordaléklerakódással jár. Ennek következményeit egy vízügyi szakember jobban el tudná mondani, én csak annyit tudok, hogy több mederkotrást igényelne, és még így is elkezdődne a part elmocsarasodása.

Tehát a (képzeletbeli) dunai vízerőművekből kivehető energia mennyiségét nemcsak a kis esés korlátozza, hanem a vízügyi következmények is.

Kataj 2017.12.21. 12:12:32

@$pi$:
Az a nonszensz, hogy magukat értelmesnek gondolók 8 éve egyfolytában "érvnek, mentségnek" tekintik, hogy mit tett az MSZP.
Az MSZP kezdte Paksot? Az MSZP is lopott (ezredennyit)? Akkor minden "rendben".

Olyan ez, mintha a Viszkis azzal védekezett volna a bíróságon, hogy más is rabolt bankot. Ennél még neki is több esze van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 12:17:27

@CoolKoon:

"Szép dolog a biomassza erőmű, csak azt felejti el mindenki (leginkább a sok sötétzöld), hogy azoknak a károsanyag-kibocsátása sem teljesen jelentéktelen, így leginkább a hőerőműveket lehetne velük kiváltani (feltéve, hogy a biomassza olcsóbb lenne nemcsak a szénnél, de a földgáznál is persze), egy atomerőművet egészen biztosan nem."

A biomassza elvileg CO2-semleges, hiszen az elégetésekor csak az a CO2 jut vissza a légkörbe, ami az elkorhadásakor előbb-utóbb úgyis visszajutna. Valójában mégsem teljesen CO2-semleges, mert a begyűjtéséhez, szállításához, kezeléséhez fosszilis energiát használó járművekre, gépekre vanm szükség.

sas70 2017.12.21. 12:21:45

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Vagy mobiltelefont Kínából! Voltunk mi a vas és acél országa, csak kurvára veszteséges volt. Ilyen ez kurva világ. Azzal kellene inkább foglalkozni, hogy olyan terméket termeljünk, gyártsunk, amit haszonnal tudunk. Persze sajnálkozhatunk azon, hogy kihalnak szakmák, bognár, kovács, szódás, harisnya szemfelszedő stb. Viszont új szakmák, technológiák jönnek létre és nekünk ebben kell részt venni.

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 12:23:44

@HaD: "Szerinted van olyan magánbefektető ma Magyarországon aki kibasz milliárdokat habokra???"

Mondd neked valamit a kötelező és emelt felvásárlási ár? Na az ami miatt megérte azokat felhúzni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 12:25:07

@bandiras2:

"A gázturbina ... hatékonysága 70% körül alakul az alkalmazott turbina típusától függően, ami tovább javítható egy gőzturbina telepítésével a hulladékhő hasznosítására, így akár 90% feletti hatékonyság is elérhető, "

Ennek olvass még kicsit utána.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 12:30:29

@sas70:

Senki se mondta, hogy mindent kellene termelni. De a minden és a semmi közt van sok lehetőség.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.21. 12:32:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A legjobb hatékonysága a ballib turbinának van. Csak még nem sikerült felfedezni, hogyan lehetne lecsapolni a ballib gágogást. Amint ebben áttöres lesz, 101 %-os hatékonyság lesz.

Ebben az esetben Mo. Európa energia-nagyhatalma lesz.

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 12:33:50

@tökmind1niknév: "A hidrogénnel aztán mindent lehet" csak tárolni, szállítani eléggé kemény dió

Janossz 2017.12.21. 12:38:10

@EU zászlót mindenhova!: "Ha nincs elég áram, azt az államkassza is megérzi az adókiesések miatt."
Az import áramra nem is számolnak ÁFÁt?

tökmind1niknév 2017.12.21. 12:40:36

@EU zászlót mindenhova!: én nem foglalkozom szél v naperőművekkel, csak építettem, régebben.. azóta se. Vagy nem nekem szántad a választ v szövegértelmezési gondjaid vannak.

bontottcsirke 2017.12.21. 12:43:16

@CoolKoon: Lángoló grafitot poroltóval kell, ezt már Walt Disney is megaszonta. Van egy haverom (akin már túllépett a történelem), aki ugyanígy beleállt ebbe az atomprojectbe, mondván, hogy kell egy alaperőmű- de nem őt fogja a történelem igazolni, hanem a decentralizált minierőműveket, az alternatív, magasan robotizált, megújuló dolgokat.

Egyébként, ha csak védelmi szempontból nézem és jól ki akarnék baszni egy országgal, akkor megküldeném az egyetlen működő alaperőművet három Trident rakétával és voila!-ahogy a művelt grönlandi mondaná.

Szóval maradjuk annyiban, hogy ez egy marhára meg nem térülő, egészségre veszélyes, nemzetgazdaságot romba döntő ostobaság. De majd 20 év múlva a dunaföldvári savankás fröccsel a kezünkben (ha nem fog addigra világítani) elmélázunk kinek volt igaza,.

Janossz 2017.12.21. 12:43:30

@citrix: Nem az energia termelés miatt kell vízlépcső. Azért, mert több évtizedes mulasztásban vagyunk, ugyanis kötelességünk a nemzetközi vízi út hajózhatóságának biztosítása. Emiatt.
+ most majd a csoda atomerőmű vízellátása is szükségessé teszi, lejjebb egy duzzasztás megvalósítását.
Ez persze most szépen el van sumákolva, lassanként adagolják, mint a mérget...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 12:46:12

@tökmind1niknév: " energetikai mérnök vagyok," - Na még a nem vagy, ha vízbontással akarsz energiát tárolni. Hidrogén túlfeszültség? Megvan?

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 12:48:48

Jut eszembe aki úgy képzeli az eletromosautózásjövőt, hogy majd világvégéig ingyentöltöről meg lakossági tarifáról fog menni, annak az eszébe se jut, hogy mennyi ideig tart előírni azt, hogy háznál tölteni csak külön óráról lehet jövedékadós tarifával és ha valakinek villanyautója van oszt mégis a világításórán ugrott meg durván a fogyasztása a villanyautótöltősórán meg nincs fogyasztás akkor jön a nav és seggbekúrja?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 12:49:22

@HaD: Látom túl bonyolult ez neked. Számold ki mennyi ideig lehetne a Dunát elterelni úgy hogy feltöltöd vele a Balatont és hol van Ausztriában balatonnyi víztérfogatú tó. Na sikerül összeraknod?

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 12:50:55

@bontottcsirke: "de nem őt fogja a történelem igazolni,"

a Doctor vagy személyesen? Lottószámokkal jövőhétre megdobnál?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 12:52:01

@eßemfaßom meg áll: Semeddig. Sőt alaptörvényben lesz, visszamenőleg. Rogán beadja hétfő reggel, délután megszavazzák.

citrix 2017.12.21. 12:54:06

@Janossz: A Duna első sorban természetes folyó és nem hajózási csatorna. Ha valamiről hát erről legyen népszavazás: akarjuk-e a Dunát kibetonozott mesterséges hajózási csatornává rondítani vagy maradjon a mai természetes állapotában ami gondokat okoz alacsony vízállás esetén? Ha a migránsokat visszautasíthatjuk akkor a Duna medrének milyenségében pláne legyen szuverén döntési jogunk. Mi se szólunk bele a Rajna, Szajna és sok más folyó hajózási és természeti állapotába.

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 12:55:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Karácsony Bernadett miniszterelnökharmadiknemű is meg fogja ezt a törvényt hozni amint érezhető csökkenés lesz a benzin-gázolaj adóbevételében

Stenonis 2017.12.21. 13:01:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A franciáknak is van referenciájuk.
58 db működő blokk.
És egy sem robbant fel, ellentétben a csernobili 4-es blokkal.

Akkor nem voltak beszarva a finnek, amikor megbízták az oroszokat az erőmű építésével?
Csak akkor szaródtak be, amikor megnézték a biztonsági terveket...

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:04:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: egy szóval se mondtam hogy vízbontással akarok energiát tárolni, ez a te szövegértési hiányosságod és a helytelen következtetésed

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:06:16

@tökmind1niknév:

"eleve ami ennyire titkosítva van arról valószínűleg nehéz lenne bebizonyítani, hogy miért is jó nekünk ez, ergo elvből sem szabadna megcsinálni."

Az ugye megvan, hogy a szerződések jelentős hányadának a titkosítását már feloldották?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 13:09:09

@tökmind1niknév: "Nem szeretem a szélerőműveket, de hamár vannak a túltermelés idején bonthatnának mondjuk vizet!"

Ezt írtad.

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:13:42

@CoolKoon: jé egy ujabb sötétnarancs,
magad leírod hogyan lehet megvezetni a birkanépet, de arra nem veszed a fáradtságot hogy felemeld a fejed és körbenézz a nyájban, csak bégeted a paksot.

tévedsz, nem minden ipari üzem veszélyes üzem is egyben.
az olyan nagyon mérgező v robbanó izéket akkor építették amikor még nem volt erre népszavazási igény, kérdés, erőltették az iparosítást nálunk és nyugaton is. sok ilyet bezártak már azóta vagy kivitték kínába. Sajnos előfordulnak nyugaton is még balesetek, valószínűleg a hatóság v a szakemberi gárda nem áll a helyzet magaslatán ott se mindig. Ettől nem függetlenül pl szeretném ha megkérdeznének ha mondjuk egy petárdagyár épülne a szomszéd utcában..

guglizz rá az inetrjúra vmelyik tv-ben láttam, de itt van pár másik írott anyag arról h a vörösiszap mennyire ártalmatlan és hogy az a katasztrófa így ilyen formában soha nem jöhetett volna létre és nem is fog 8dacára a tényeknek)
index.hu/belfold/2010/10/06/a_gatszakadas_ellentmond_a_fizika_torvenyeinek/
index.hu/belfold/2010/10/07/vorosiszap_mta/
index.hu/belfold/2010/10/05/egy_eros_slagos_lemosas_segit/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:14:38

@Stenonis:

"A franciáknak is van referenciájuk.
58 db működő blokk.
És egy sem robbant fel
ellentétben a csernobili 4-es blokkal."

Ellentétben a 20 évvel később a paksi 2. blokkhoz készített tartállyal, ami nem robbant fel ugyan, de másfél évig állt miatta a 2-es blokk.

Aztán meg magamnak én is a legjobbat csinálom.

Na meg talán tisztában vagy azzal, hogy Csernobilt MA emlegetni nem igazán ér.

"Akkor nem voltak beszarva a finnek, amikor megbízták az oroszokat az erőmű építésével?
Csak akkor szaródtak be, amikor megnézték a biztonsági terveket..."

Így bizony, akkor nem voltak annyira beszarva. Az még a Krím annektálása és az ukrajnai balhé előtt volt. Azóta viszont fosnak rendesen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:18:22

@tökmind1niknév:

"egyébként meg nem fog megtérülni"

Ha 60 évre előre látsz, akkor ugye a jövő heti lottószámokat is tudod?

monddazigazatmar 2017.12.21. 13:21:39

@tökmind1niknév: :D:D:D Aztakurva. Felsorolod, hogy mekkora istenkirály többfunkciós mérnök vagy, aztán jössz Szalacsival, aki valóban egy korszakos géniusz....

Na, mérnökúr, szóval villannyal széjjelbontja a vizet ( nem ám akármilyet, hanem rendes h2o-t desztilláltat) eközben pont másfélszer annyi energiát használ el, mint amit a hidrogén elégetésével nyerni lehet. Aztán, meséljen hogyan tárolja? Hogyan szállítja? Vagy minden egyhelyen, ahogy puffan?
Fura, hogy ezt a remek ötletet - bár a hatodikos kémiakönyvben is benne van,- sehol nem alkalmazzák.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 13:23:37

@Janossz: Nemcsak az ÁFá-ról van szó, hanem a cégek nyereségadójáról.

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:24:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ezt írtam igen. nem pedig azt h "vízbontással tárolok energiát" (ami így hülyeség is lenne)
túltermelést írtam és más energiát lehet belőle előállítani, ha már annyira szereted, tárolhatod is a hidrogént, van erre egyébként több technológia is, igaz sokat még fejleszteni kell, de inkább ezt mint az atomot. szerintem az lng is egy baromság, mégis csinálják és a fél világot körbeutaztatják vele.
túltermelés esetén lehet pl tározós erőművet is tölteni.
Tározós erőműből egyébként szintén többfajta van, nem csak a blogban is mellékelt vizes. (Vizesből is többféle van, pl ahol nem is kell "tő") de lehet pl sót is olvasztani, elég jó hatásfokkal működik már az is stb.
ha figyelmesen olvastál, láthattad hogy a "tárolás" ne merőművi probléma hanem hálózati.. ha te sem akarsz hozzányúlni a hálózathoz, attól még mindig nem kell atomot építeni, mert az így is butaság lenne.

Egyébként hamár itt tartunk, azt elfelejtettem azoktól megkérdezni akik alaperőműn rugóznak, hogy paks ugye 2GW, nem kevés ez? mi van a többi 4-6-8GW szüksége alaperőművel?? azokat miért nem atomból építjük? azokra jó a szén,gáz?
akkor ezt a huncut 2GW-ot miért nem szénből v gázból? nem lóg ki a lóláb még mindig?

Janossz 2017.12.21. 13:24:22

@citrix: "a Duna medrének milyenségében pláne legyen szuverén döntési jogunk. Mi se szólunk bele a Rajna, Szajna és sok más folyó hajózási és természeti állapotába."
Szuverén jogunk van csatlakozni nemzetközi szervezetekhez, szerződésekhez. A Duna esetében is.
Aztán, ha csatlakoztunk szuverén jogunk van tartani magunkat hozzá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:24:49

@kuki123:

"Azt is kizárták, hogy lezuhant műhold okozná a szennyezést, mert az elmúlt időszakban nem tért vissza a Földre ruténiumot tartalmazó műhold."

Ezt már csak egészen pontosan lehet tudni...

Súgok: Ha már nincs telemetria, akkor fogalmad sincs, hol lehet a műhold. A légköri lefékeződés ugyanis nem számítrható ki pontosan, így a pálya sem.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 13:27:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egy ideig amiatt cirkuszoltak, hogy nincsenek megtérülési számítások. Aztán amiokr a Rotschild elkészítette , akkor meg azzal jöttek, hogy a "papír sok mindent elbír". :)

( Imádom őket..:))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:27:17

@bandiras2:

"Nem a gázturbina hatékonysága 70%, hanem a gáz-gőzturbina kombó hatékonysága annyi."

Még az sincs 70%. Valaki korábban említette a Siemes 595MW-os kombinált ciklusú erőművét, az tud 61%-ot, pedig az ma a világ legjobbja.

Janossz 2017.12.21. 13:27:21

@EU zászlót mindenhova!: Majd a MET hozza be. Lesz nyereség, ne aggódj!

monddazigazatmar 2017.12.21. 13:28:09

@eßemfaßom meg áll: "hogy mennyi ideig tart előírni azt, hogy háznál tölteni csak külön óráról lehet jövedékadós tarifával és ha valakinek "
Teljesen értelmetlen lenne. Még a transzminiszterelnöknek is. Sokkal egyszerűbb valami "elektromosautóadót " kitalálni.
De egyenlőre ott tartunk, hogy azért támogatják az elektromos autókat, hogy elterjedjenek. Mert támogatás meg mindenféle előnyök nélkül a kutya nem veszi meg őket.

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:28:14

@monddazigazatmar: a hidrogént nem égetjük azt a magadfajtának írtam h megértsed.
jó hogy beleolvasol a közepébe így tőled is megkérdezem: a paksi áramot hogy tárolod?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:31:28

@xlngx:

"Egy atomeromu hatasfoka nem lehet 30%, annal joval kevesebb. "

Paks 35% nettó (a saját fogyasztást már levonva).

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 13:32:17

@tökmind1niknév: "Majd idejárnak a turisták mauzóleumlátogatásra, mert a világ elmegy mellettünk."

Akkor nem csak ide fognak járni, hanem Angilába, Finnországba, és Csehországba is. Arról tudsz, hogy a német megújulózáshoz ott kell állnia a szomszédban a francia nukleáris szektornak teljes fegyverzetben?

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:32:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mennyi megtérülést írnak? megmondom miért nem igaz

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 13:34:11

@Janossz: Felelőtlenség az import atányát 30 % fölé tolni hosszú távon..

citrix 2017.12.21. 13:34:29

@Janossz: Így van. Ez azonban nem jelenti azt hogy a csatlakozástól nincs véleményezési jogunk és fát hasogathatnak a hátunkon. A Duna hazai szakasza legyen természetes, élő folyó szerintem és nagyobb összegben mernék fogadni hogy egy népszavazás is így döntene. Aztán hogy más országokban mivé silányítják a folyókat az legyen az ő dolguk. A hajósok kedvéért mennyibe is kerülne a móka, a "mederrendezés" és a folyó tönkretétele? Annyi pénzből akár vasútra is lehet terelni az áruforgalmat az alacsony vízjárás idején.

monddazigazatmar 2017.12.21. 13:36:49

@EU zászlót mindenhova!: Lófaszt a francia nukleárisnak kell ott állnia.
Németország a világ harmadik legnagyobb szénfogyasztója. Pont ugyanannyi fosszilist használnak mint 90ben
index.hu/gazdasag/2017/12/11/kina_nemetorszag_klimavedelem_trump_usa_eghajlatvaltozas_parizsi_egyezmeny_szen_szennyezes/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:41:47

@sas70:

"Az energiabiztonság is fontos szempont, de az más módon is megoldható. "

És mivel nem értesz hozzá, bízd a szakemberekre, ne okoskodj.

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:42:14

@EU zászlót mindenhova!: nem, mert az atomerőmű sokadik nagy hátránya, hogy nem lehet szabályozni, egyik pillanatról a másikra változtatgatni. Éppen ezért nem szolgálhatják a német "megújulózást".
ha felpörög a nap, meg a szél (az offshore szélerőművek elég keveset állnak) akkor a gázosokat fogják vissza elsősorban. Elvileg. Gyakorlatilag, mivel náluk is le van picit maradva a hálózat, azt csinálják, h végigküldik fél európán a fölös áramot és jut belőle ide is amit a mavír csendben megpróbál kiszabályozni.
Ezt azonban máshogy is lehet kezelni és fogják is, mert most hirtelen megugrott a szén és lignit alapú termelés ami nem igazán jó.
Sokmindent tudnék még erről írni, mert németeknél is dolgozom, de ez terjedelmi okok miatt nem lehetséges. De pl vannak olyan "smart" ipari üzemek akik bizonyos igen áramigényes tevékenységet akkor indítanak be amikor várható egy szelesebb v napsütésesebb időszak, és ezt pár nappal azért lehet előre látni és betervezni, és akkor indítják el a folyamatot, amikor az előbbiek miatt ingyen van az áram, sőt már sokszor fizet is az elosztó h vki fogyassza el. Ezzel igen jól lehet keresni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:43:08

@tökmind1niknév:

"Nem szeretem a szélerőműveket, de hamár vannak a túltermelés idején bonthatnának mondjuk vizet!"

És még te mondod magad energetikai mérnöknek???

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:44:59

@tökmind1niknév:

"az atomerőmű sokadik nagy hátránya, hogy nem lehet szabályozni, egyik pillanatról a másikra változtatgatni."

Aha, ez pontosan ugyanazt jelenti, mint a cicus állítása, miszerint "az atomerőmű termelése hektikusan eltér az igényektől" - vagy valahogy így.

Hanyadik nicked ez, cicus?

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:48:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "És még te mondod magad energetikai mérnöknek??? " azért mert nem szeretem a szélerőműveket? te már ezért nem kaptál diplomát?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 13:49:48

@tökmind1niknév: Nem is kell. Paks II teljestménye nagyjából megfelelő az ország mélyvölgyi fogyasztásának.

A németek rengeteg import áramot használnak és nemcsak a Francia atomerőműekből származót, hanem lengyel hőerőműveből valót is. Ezenkívül Európa 5 legkörnyezetszennyezőbb ligniterőművéből 4 Németországban üzemel..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:51:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Csak még nem sikerült felfedezni, hogyan lehetne lecsapolni a ballib gágogást."

Piezo-rezonátorokkal. Ezek a balliba gágogásból villamos energiát termelnek. Kimeríthetetlen energiaforrás. :D

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:52:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "@tökmind1niknév:

"az atomerőmű sokadik nagy hátránya, hogy nem lehet szabályozni, egyik pillanatról a másikra változtatgatni."

Aha, ez pontosan ugyanazt jelenti, mint a cicus állítása, miszerint "az atomerőmű termelése hektikusan eltér az igényektől" - vagy valahogy így.

Hanyadik nicked ez, cicus? "

cicus állítását én nem tudom értelmezni, magyarázd el lszives nekem is h miért ugyanaz a kettő?
egyébként az atomerőműnek nem hektikus a termelése az alaperőmű, folyamatosan megy ugyanazon a teljesítményen, nem is tud másképpen.. Inkább a fogyasztás az ami hektikus, de ezt is inkább ciklikusnak mondanám, hiszen előre tervezhető.. Különben összeomlana a rendszer. mindennap

Janossz 2017.12.21. 13:53:03

@EU zászlót mindenhova!: "Arról tudsz, hogy a német megújulózáshoz ott kell állnia a szomszédban a francia nukleáris szektornak teljes fegyverzetben? "
Teljes fegyverzetben?? Itt az áll, hogy fegyverletétel lesz...:
"A jelenlegi termelési szint fényében az atomenergia 50%-os részesedése körülbelül 25 reaktor lekapcsolását jelenti 2025-re. Ha ennek 2020 után kell megtörténnie, az átlagosan évi öt reaktor leszerelését jelenti, amit egyenlő mértékben kell ellensúlyozni energiatakarékossággal és megújuló energiaforrásokkal. ."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 13:54:24

@tökmind1niknév:

Nem. Azért, mert vízbontásról írsz. Tudod, mekkora lenne az egész folyamat - áramból vízbontással hidrogén, majd a hiodrogénből újra áram - eredő hatásfoka? A vízbontás hatásfoka elvileg sem lehet több kb. 60%-nál (erre már Kurt úrfi is utalt), a többit számold ki te.

bontottcsirke 2017.12.21. 13:56:25

@eßemfaßom meg áll: természetesen: 5,6 vagy 7 identikus számot kell megjelölnöd és sikerülni fog.

tökmind1niknév 2017.12.21. 13:57:16

@EU zászlót mindenhova!: és ez az egy érved csak?
németország egyébként rengeteget exportál is. és nem a megújulók miatt importálnak.
a volkswagenek is szennyezőek mégis belement az eU hogy itthon nem kell őket visszavenni, mint amerikában mondjuk. Ebből látszik h mekkora lobbierő van ott.
Többek közt én is azon dolgozom h a lignit és szénerőműveket bezárják és be is fogják. nincs már tovább

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 14:00:27

@tökmind1niknév:

"németország egyébként rengeteget exportál is. és nem a megújulók miatt importálnak."

Dehogynem. A szélkerekek északon termelnek, a nagy ipari fogyasztók meg délen vannak, és még a lengyel és cseh hálózat leterhelésével (hurokáram vagy áramhurok, mindig keverem) is problémás eljuttatni délre.

tökmind1niknév 2017.12.21. 14:04:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: huha nagy a baj.. legyen az én hibám, akkor megpróbálom lentebbről indulva: a problémátok, hogy a szél nem mindig fúj, ezért nem jó a szélerőmű, bezzeg az atom!
Én azt mondom ez szabályozási, hálózati probléma. Mi van ma Mo-n? ha nincs csúcsfogyasztás és fú ja szél a szélerőműveket kiszabályozzák (kifordítják) (persze va nmenetrend amit tartani kellene stb stb ne menjünk még jobban bele)
Amiről én írok az az hogy ilyenkor lehet velük pl vizet bontani (v tartályt tölteni, v sót olvasztani stb) vagyis ingyen árammal, mert a szélerőmű ugye már megépült, hálózatba nem termelhet, de fúj a szél mégis.. hát miért állna feleslegesen?
így érthető?

tökmind1niknév 2017.12.21. 14:07:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: szénerőmű is legtöbb északon van? és? itt megveszi, ott eladja, eddig is így volt. Egyébként meglepődnél mekkora fogyasztás és ipar van északon. 1-2 kohónak nagyobb fogyasztása van mint féltucat münchennek

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 14:14:35

@tökmind1niknév: Önbecsapás a részükről az a szöveg és kommunikáció, hogy 'tiszta energiát' használnak. Nem igaz, nagyon is rá vannak utalva a hagyományos energiatermelési módokra..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 14:16:27

@Janossz: És füstölgő ligniterőművekből származó árammal..:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 14:19:46

@tökmind1niknév: Hidrogént és oxigént nem vízbontással állítanak elő nagyiparilag, mert a H+H=H2 reakció entalpiája magas és az elektrolízis hőmérsékletén gyakorlatilag elveszik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 14:21:14

@tökmind1niknév: "Én azt mondom ez szabályozási, hálózati probléma."

Ja. Kérdezd meg lengyeleket é a cseheket, miért hisztiznek amikor túltermelnek a német szélerőművek!

tökmind1niknév 2017.12.21. 14:21:43

@EU zászlót mindenhova!: persze hogy az. mivel ezzel foglalkozom, tudom hogy van megoldás, mi megcsináltuk.. Éppen ezért az is hazugság h rá lennének utalva a fosszilisre. Igen most így van de csak azért mert erős a lobbi és nehezen tudják lebontani. De a technológia már megvan, csak politikai döntés kellene. Mivel mi nem politikában utazunk, ezért gazdasági oldalról közelítjük a kérdést és ha kellően nagyok leszünk, ugyis borulnak a fosszilisek maguktól.
Kicist hasonlít ez a már említett VW-re.. szennyeznek, sunyiskodnak, sírnak h mennyi embert kellene kirúgniuk, miközben pár év alatt állhatnának csak elektromos autógyártásra, ehelyett még évekig gyártják a régit is. Állítom többet költenek reklámra meg pr-ra h magunkat mentsék mint amekkora az átállás költsége.
Kb mint nálunk a paks, annyi milliárdot öntenek agymosásra amiből már akár építeni is lehetne vmi egészen mást.

Ja az megvan h naperőművet is épít paks? azt meg akkor minek?

tökmind1niknév 2017.12.21. 14:24:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Hidrogént és oxigént nem vízbontással állítanak elő nagyiparilag, mert a H+H=H2 reakció entalpiája magas és az elektrolízis hőmérsékletén gyakorlatilag elveszik. "
ez szuper és ezt miért nekem mondod?

tökmind1niknév 2017.12.21. 14:27:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "@tökmind1niknév: "Én azt mondom ez szabályozási, hálózati probléma."

Ja. Kérdezd meg lengyeleket é a cseheket, miért hisztiznek amikor túltermelnek a német szélerőművek! "
40 perccel előtted ugyanezt írtam.. te tényleg troll vagy..
inkább akkor arra válaszolj h szerinted a magyarok miért nem hisztiznek, miért szabályozzuk ki a németek szélenergiáját, amikor itthon is megtehetnénk, csak itthon arra hivatkozva nem épülhetnek szélkerekek, mert nem tudja őket kiszabályozni a rendszer? akkor hogyisvan ez?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 14:44:23

@tökmind1niknév: "Ja az megvan h naperőművet is épít paks? azt meg akkor minek?"

PR fogás. Elenyésző az atomenergából származó 2000 MW-hoz képest..

pernahajder Campbell 2017.12.21. 15:01:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A Dunán van fölöttünk vagy ötven vízlépcső, de ne menjünk messzire, ausztriában van tíz akkora, amelyik a tervezett nagymarosival összevethető. Nem kotornak, és nem mocsarasodik.

CoolKoon 2017.12.21. 15:05:29

@tökmind1niknév: "energetikai mérnök vagyok, meg gépész és közgazdász is. Villamosmérnök szerencsére nem. " - Ja. Én meg a pápa. Ha jól tudom, az energetikai mérnököket a gépészeten képzik. Ennyi erővel én is külön villamosmérnök meg energetikus is vagyok. Meg látnok, meg kézrátétellel gyógyító csodaguru is.

"Igen ezt úgy kell elképzelni, hogy alaperőmű is!" - Perszehogy. Úgy hívják, hogy (szénnel fűtött) hőerőmű. A kombinált ciklusú erőműveket alaperőműnek nem igazán építenek, mert csak akkor gazdaságos, ha a maradékhőt is el lehet vezetni a környező gyárakba, azoknak meg a hőigénye messze nem olyan nagy, hogy CCGT-erőművet lehessen rájuk alapozni.

"Erre mi beruházunk egy lejtőn lévő technológiába, elvonva az összes forrást lehetőséget generációkra előre." - Bezzeg a franciák, a finnek, az amerikaiak (meg még egy sor fejlődő ország is) teljesen más technológiákba fektet! Ja, nem....

"Értitek: "kiveszi a vízbűl a zoxigént" meg ami érdekesebb, a hidrogént." - Épp csak rohadtul alacsony hatásfokú és energiaigényes. A vegyészetben ahol csak lehet, kerülik, mint a leprást, mert gyakorlatilag bármilyen más eljárás magasabb hatásfokú nála. A hidrogén "fantasztikus" diffundáló képességéről már nem is beszélve...

"jé egy ujabb sötétnarancs (...) bégeted a paksot" - LOL Hát igen. Ha közéleti témákról van szó, mindig "libbant" vagyok, aki a Gyurcsány (meg főleg Soros) szekerét tolja. Amint viszont energetikáról van szó, (egyesek szerint) rögtön átváltozok vérfideszessé :D

"tévedsz, nem minden ipari üzem veszélyes üzem is egyben." - Igazán? Ugyan mondj már egy példát, ahol nem szabadulnak fel legalább mérgező gázok/nem keletkeznek mérgező melléktermékek. Papírgyár? Akkumulátorgyár? Vaskohó? Műanyag fröccsöntöde? Cementgyár? Csipgyár? Na jó, talán az összeszerelő üzemek alkotnak ez alól kivételt.

"sok ilyet bezártak már azóta vagy kivitték kínába" - Amiket kivittek Kínába, azokat elsősorban az alacsonyabb gyártási költségek miatt vitték ki. De persze abból se mindent, mert viszonylag hamar rájöttek, hogy a kínaiak MINDENT lekoppintanak, de még pofátlanabbul, mint a komcsik tették.

"Ettől nem függetlenül pl szeretném ha megkérdeznének ha mondjuk egy petárdagyár épülne a szomszéd utcában" - De nem fog a szomszéd utcában petárdagyár épülni, mivel feltételezem, hogy a biztonsági előírások alapján lakott területtől távol építenék.

"guglizz rá az inetrjúra vmelyik tv-ben láttam" - Olyat, hogy mérnök mondta, hogy a vörösiszapból inni is lehetne?! Na ezt nehezen hiszem.

"de itt van pár másik írott anyag arról h a vörösiszap mennyire ártalmatlan" - Hát bizony az MTA-nak igaza van abban, hogy a vörösiszap nem mérgező (csak épp a "nem mérgező" és "meg lehet inni" között hatalmas különbség van). Igen, szétmarja az embernek mindenét, de attól még nem méreg, vsz. nehézfémeket is csak nyomokban tartalmaz. Az erős slagos lemosásra én is emlékszek, és annak a rohadt faszkalapnak a mai napig ásóval/lapáttal verném be a pofáját érte (csakhogy az tipikusan egy olyan féreg, amely semmihez se ért, csak úgy tesz, mintha).

CoolKoon 2017.12.21. 15:06:14

@EU zászlót mindenhova!: Amúgy azt a naperőmű dolgot én se értettem.

Janossz 2017.12.21. 15:07:09

@EU zászlót mindenhova!: A linked egy OSZTRÁK atomlobbista bácsi VÉLEMÉNYÉT tartalmazza.
Tudtommal a német energiapolitikát nem ő (meg a hasonlók) határozzák meg.

Janossz 2017.12.21. 15:08:40

@CoolKoon: Kötelezettséget vállaltunk a megújulók valamilyen részarányára, így ímmel-ámmal azt is nyomni kell.

CoolKoon 2017.12.21. 15:09:35

@$pi$: "A napi csúcs este van" - Nekem ezt fölöslegesen magyarázod, mert ezt én is leírtam az egyik kommentemben. És amik erről hazudnak, szerintem nem az Indexes cikkek, hanem a sötétzöld blogposztok (amiket aztán néha kiraknak az Index címlapjára).

Janossz 2017.12.21. 15:10:39

@pernahajder Campbell: És a mederesés többszörösen meghaladja a Mo.-i szakaszét, így a sebesség is.

Janossz 2017.12.21. 15:11:56

@EU zászlót mindenhova!: Vitatkozni? Kibiccel? Lobbista kibiccel? Ugyan!!

CoolKoon 2017.12.21. 15:13:15

@HaD: "az ejus forrásokért odabaszták az elvtársak(orbán- horn és tsai) a teljes magyar gazdasági potenciált 30 éve" - Jaa, hogy a rohattmocskosimpralstakaptalsta Nyugat tehet az ország összes bajáról?

"a ejus pénz hagy menjen a lecsóba hisz ingyen van:)" - Az "ejus" pénznek az a jellemzője, hogy csak arra lehet elkölteni, amire adják. Azért költötték szélkerekekre, mert szénerőműre vsz. nem adtak volna.

pernahajder Campbell 2017.12.21. 15:16:56

@$pi$:

Természetesen építhető erőmű a Dunára, három lett tervbe véve, Nagymaros 158 MW, Adony 150 MW, Fajsz 145 MW teljesítményű lenne (ha nem hátráltunk volna ki a Bős-Nagymarosból, a 720 MW-os bősi erőmű termelésének a fele is a miénk lenne, de ez már mindegy).

Persze tisztán energetikai okok miatt nem lenne érdemes megépíteni őket, ez ennél összetettebb, de azért ez aztért nem elhanyagolható mennyiségű tiszta, megújuló energia.

CoolKoon 2017.12.21. 15:17:13

@kuki123: "Egyébként tározós erőműnek hívják. Keress rá neten." - Tanultunk róla.... Viszont te az előbb még a napelemekről beszéltél. Hogy kerültek képbe a tározós erőművek?

pernahajder Campbell 2017.12.21. 15:18:37

@Janossz:

Az esés egy vízlépcső duzzasztott terében egészen pontosan nulla, vagyis a sebesség a keresztmetszet és a vízhozam függvénye.

CoolKoon 2017.12.21. 15:20:09

@HaD: "azt igen is csengessék vissza,ha tényleg elbaszták" - Az a baj, hogy hiába reklamálsz, mert olyasmi is volt/van, hogy kötelezettségvállalás. Éppen ezért igazából az a furcsa, hogy komplett betiltották a szélkerekeket, nem pedig az, hogy már a Gyurcsány-kormány is támogatta a dolgot.

CoolKoon 2017.12.21. 15:21:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Az ország energiaellátása politiaki kérdés." - Ez mit sem változtat azon a tényen, hogy az energetikáról nem sokat tudsz.

CoolKoon 2017.12.21. 15:27:00

@horvathgergely79: "Ezek elolvasása után azért közelebb kerül az ember a témakörhöz" - Még a végén kiderül, hogy az új erőműnek a sémája is fent van valahol a neten (a pontos paraméterekkel), csak keresni kell....

Janossz 2017.12.21. 15:42:17

@pernahajder Campbell: "Az esés egy vízlépcső duzzasztott terében egészen pontosan nulla.."
A meder esik, tehát a gát mögött tízméterekkel lejjeb folytatódik, ebből a szintkülönbségből jön az energia, sokkal több, mint a sík vizieknél.
Akkor nulla a sebesség, ha wc tartályként üzemeltetik, de olyat azért nem tesznek.

CoolKoon 2017.12.21. 15:43:21

@bandiras2: "Megy az még bunker C olajjal is, amit szobahőmérsékleten csákányozni lehet. 130 fokra kell előmelegíteni hogy folyjon." - Oké, elismerem, hogy ehhez annyira nem értek. Bár ha annyira bármivel elmegy, akkor hogyhogy nem ez termeli az áramot a fél világban, és hogyhogy áll a legtöbb európai CCGT erőmű?

"www.youtube.com/watch?v=-yssxJSGILo 1:35 től. 5 percet járatták üresben, mert az olaj hideg volt az alaszkai télben. Ha az olajat melegen tartod(az ám a technikai kihívás) akkor 2 perc alatti 100% simán elérhető" - Dik more mit találtam a videóban említett turbináról: "In 1959 the gas generator of the J79 was developed as a stationary 10MW-class (13,000 bhp) free-turbine turboshaft engine..." (en.wikipedia.org/wiki/General_Electric_J79) Egy kb. 10 MW-ot tudó turbinával akarod kiszúrni a szemem?! Szóval mivel 10 MW még a csúcserőművek között is lényegében a "vicc" kategória, kerestem én is némi összehasonlítást a VALÓDI teljesítményű CCGT-k felfutási idejéről. És ezt találtam: www.wartsila.com/energy/learning-center/technical-comparisons/combustion-engine-vs-gas-turbine-startup-time A "GE FlexEfficiency" típusú (314 MW-os) CCGT teljes felfutási ideje kb. 34 perc. A Siemens F-class típusúé (amire a Siemens weboldalán 420-430 MW-os referenciaerőmű adatait találtam csak) pedig kereken 40 perc. Úgyhogy még egyszer: ne álmodozz 2 perces felfutási idejű CCGT csúcserőművekről.

"Kellene egy jobb eljárás." - De nincs, és (belátható időn belül) nem is lesz (már csak azért sem, mert hamarabb jönne fel a biodízel meg a bioetanol mint a szén cseppfolyósítása).

boom2 2017.12.21. 15:53:41

aszodiattila.blog.hu/2016/12/09/az_oregedo_europai_eromuparkrol
A kérdés nem az hogy kell-e, hanem az, hogy még 2, vagy 4 blokkot kell-e építeni, az új 2 blokk mellé a következő 20 -30 évben. Ez nemzetbiztonsági kérdés és bármilyen áron, meg kell építeni. Minden más csak süketelés.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 15:54:02

@Janossz: Inkább homokba dugod a fejed, és fújod a kötelező mantrát..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 15:55:29

@boom2: Ha a méregzöldeken múlna az ország villamosenergia ellátása, 20 év múlva a legjobb biznisz a gyertyagyár és a jégverem lenne..:)))

CoolKoon 2017.12.21. 15:57:53

@sas70: "A kérdés az, hogy miből és hogyan biztosítjuk, mi éri meg pénzügyileg jobban. Az energiabiztonság is fontos szempont, de az más módon is megoldható. Ez a kérdés egyébként pont olyan, hogy az Eu-ban kellene egyezségre jutni és a meglévő kapacitásokat jól használni, nem tagállami szinten partizánkodni." - Ez nagyon nem ilyen egyszerű. A csomópontok közötti vezetékek kapacitása véges, és hiába a nagy európai elektromos hálózat, akkor is megjelentek ott olyan jelenségek (pl. a nagy német áramhurok, a Balkánra irányuló hatalmas mennyiségű tranzitáram stb.), ami az energetikusoknak eredetileg eszükbe se jutott. Ezért aztán nemcsak az erőművek építését kell figyelembe venni, de a kapacitásbővítést is. Másfelől viszont lehet Mo-nak kétszer nagyobb átviteli kapacitása a mostanihoz képest, de ha nincs honnan áramot nyomni a vezetékbe (mert Mo-n nem elég a teljesítmény, a környező országok pedig nem fejlesztik az elektromos hálózatukat), rajtunk ez akkor se segít.

"Pont ezért, pontosabban kell megbecsülni a jövőbeni folyamatokat, ami nyilván sokkal nehezebb." - Dehhoogy! Mindjárt megkérdezem a kristálygömbömet, és minden világossá válik.

"Ezzel kell úgy kalkulálni, hogy ha a legrosszabb verzió következik be, akkor se fizessünk rá. Csak eddig amiket számításokat láttam, azok nem voltak éppen bizalom gerjesztőek" - Az a helyzet, hogy ehhez annyira nagy időtartamot kéne belátni, ami gyakorlatilag lehetetlen, ráadásul rengeteg tényező közrejátszhat. Csak egy példa: az internet előretörését még a 80-as évek elején se látta előre gyakorlatilag senki, pedig az alapjai akkor már rég megvoltak. És a villany tekintetében ilyen tényezőből van egy csomó.

Janossz 2017.12.21. 16:01:49

@EU zászlót mindenhova!: Ejnye már, ilyen hülyeséget belinkelni, mint bizonyíték! Komolytalan.
Mintha egy lengyel szakács nyilatkozna, hogy is kell a szegedi halászlevet készíteni.
A bácsi nyilván nem örül, hogy hazájában, meg Otto Bácsiéknál is leáldozott a technológia, nincs kedve a hátralévő életét harmadik világbeli nagyberuházásokkal tölteni, repkedni Indiába havonta, így vágyait interjúkba önti.
Én tartom annyira a németeket, hogy tudják ők, mit csinálnak, és miért.

CoolKoon 2017.12.21. 16:02:59

@$pi$: "A másik az, hogy a "párszáz kilowatt" a magyar viszonyokban semmi. Egy falu. Attól, hogy felépítik Paks 2-t még nyugodtan lehet párszáz kilowattos erőműveket építeni." - Ez mondjuk igaz. A duzzasztóműves dolgot már Kovacs Nocraft Jozsefne megválaszolta, úgyhogy nem érzem szükségét egy újabb válasznak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 16:04:31

@tökmind1niknév: Mert az írtad hogy árammal bontsunk vizet. Nem érted az összefüggést? Elektródfolyamatok? Megvan? Általános iskolai kémia?

Janossz 2017.12.21. 16:04:51

@boom2: Azért te tökös gyerek vagy ám! Atomerőmű mellett lobbizni, ezzel a nickkel, nem piskóta!:-)

CoolKoon 2017.12.21. 16:07:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Tehát a (képzeletbeli) dunai vízerőművekből kivehető energia mennyiségét nemcsak a kis esés korlátozza, hanem a vízügyi következmények is." - Mondjuk ez nekem sokkal inkább épkézláb érvnek tűnik, mint az, hogy kicsi a folyó esése.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 16:11:00

@Janossz: Mi bajod? Csernobil is kirobbanóan sikeres kísérlet volt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 16:12:54

@CoolKoon: Van kétperces reagálású. Kialszik a villany erre felpattan szobabiciklire.

pernahajder Campbell 2017.12.21. 16:17:39

@Janossz:

Az Duna hajózható szakaszán lévő német és osztrák vízlépcsők duzzasztási magassága 5,2-16,9, átlagosan 11 méter. Nagymaros 9 lenne. Amúgy szerinted magasabbról gyorsabban esik a víz? Mert akkor valóban befolyásolná a felvizi vízsebességet a gát magassága.

CoolKoon 2017.12.21. 16:20:07

@bontottcsirke: "nem őt fogja a történelem igazolni, hanem a decentralizált minierőműveket, az alternatív, magasan robotizált, megújuló dolgokat." - Aki egy kicsit is ért a témához, az tudja, hogy ilyen rendszer (decentralizált, helyi minierőművek) már az elektromosság hőskorában volt. De aztán valahogy mégsem vált be, és mégis a háromfázisú váltóáramú rendszerekre alapozva épült fel minden.

"Egyébként, ha csak védelmi szempontból nézem és jól ki akarnék baszni egy országgal, akkor megküldeném az egyetlen működő alaperőművet három Trident rakétával" - Persze, hiszen Trident rakétája minden útszéli terroristának van. Vagy mégsem?

"Szóval maradjuk annyiban, hogy ez egy marhára meg nem térülő, egészségre veszélyes, nemzetgazdaságot romba döntő ostobaság." - A megtérülése kapcsán nekem is vannak kételyeim. Az egészségre való vesélyesség különböző vegyi művek fényében egyáltalán nem vészes. A nemzetgazdaságot pedig semmi nem tudja jobban (és gyorsabban) romba dönteni, mint a gyakori, de kiszámíthatalan áramszünetek.

CoolKoon 2017.12.21. 16:24:59

@pernahajder Campbell: "ha nem hátráltunk volna ki a Bős-Nagymarosból, a 720 MW-os bősi erőmű termelésének a fele is a miénk lenne, de ez már mindegy" - Nem mindegy. Nem véletlenül megy még mindig a per....

CoolKoon 2017.12.21. 16:26:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: :D Ja. Annak az egy villanykörtének a fogyasztását pont meg tudná termelni (egy darabig).

pernahajder Campbell 2017.12.21. 16:30:45

@CoolKoon:

Még mindig megy? Min vitázunk még, illetve mit nem vesztettünk még el?

pernahajder Campbell 2017.12.21. 16:39:13

@CoolKoon:

Jah, hát a szlovákok joggal boldogok. Minden előnyt ők élveznek, minden hátrány a miénk.

sas70 2017.12.21. 16:41:30

@CoolKoon: Azért egy papíron 3500 mrd-os beruházás tervezésénél és annak megtérülésénél egy kristálygömbnél pontosabb eszközök is léteznek. Pláne, hogy az életciklus alatt termelt áram szinte watt-ra pontosan megmondható. Csak az is elgondolkodtató, hogy ha nem tudok közelítő megtérülést számolni, akkor nem indítom el a beruházást. Ez a kibaszott kapitalista szabály.
Annyira egyszerű ez a dolog. Itt van a számítás, a megtérülésről, itt vannak az ellátási szempontok, ez az elképzelésünk. Tessék, lehet ugatni és aztán döntést hozunk! Nem ez történt. Valaki döntött és titkosítottak mindent, aztán persze szivárognak ilyen-olyan információk, féligazságok stb. Az emberek meg úgyis megfizetik, mert nincs választásuk.
Pont mint a talán soha meg nem térülő vasút. Ott is, ugyan ezt a dolgot látom.
A felcsúti kisvasút kicsiben pont ugyan ez. Mint az Üvegtigrisben: "majd beindul ez, lesz itt forgalom".

tökmind1niknév 2017.12.21. 16:41:51

@CoolKoon: sokáig gondolkoztam koptassam-e rád a billentyűt, végül udvariasságból igen, de csak röviden..
nem tudom milyen mérnök vagy és milyen képzésben részesültél, ide bárki írhat, azt nem tudom itthon a villamosmérnök lehet-e gépész, azt gyanítom, hogy nem, de úgy hallom nyelvvizsga sem kell diplomához, így hozzád hasonlóan sokan fognak elesni a külföldi infóktól, valamint könnyű doktori s immár professzori címekhez is jutni csak jól kell feküdni.
Azért elárulom, bár nyilván nehéz elrugaszkodnod a pesti képzéstől, de külföldön végeztem sajna. két ország három egyetemén, mindegyik külön diploma volt. érdekes hogy azt nem feltételezted, ha közgazdász diplomámat is a mérnöki mellé kaptam, hogyisvanez otthon, 2 szemeszter közgáz(át)hallgatás után már megvan ugye? eben a témában sajnos nem vagyok tájékozott..

az alaperőművet én megújulóra értettem, ugy látszik marad a szövegértési gondod.. mint ahogy kevered, összemosod a szenes-hőerőmű-ccgt fogalmakat, ebbe már szinte sértő lenne belemennem.

a többi reakciód is szövegértelmezési problémák nagyjából, illetve figyelmetlenség: ahol mások is elértették és megmagyaráztam, azokat a kommenteket egyszerűen nem olvastad el, vagy nem értetted meg.
kifordítani persze lehet dolgokat, de így csak azok bólogatnak lelkesen akik szintén küzdenek édes anyanyelvünk megértésével, viszont elég okosak bólogatni pakshoz.

am nálam paks nem politikai kérdés, mindegy h ki akarja megépíteni, "ballibek" v "fityeszesek", továbbra is hülyeség, sőt, tragédia..

tökmind1niknév 2017.12.21. 16:44:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én értem az összefüggést azt nem értem h mit akarsz ezzel?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 16:52:06

@tökmind1niknév: Hogy végre megértsd mekkora hülyeséget mondtál a vízbontással. De vagy tényleg ennyire nehéz a fejed, vagy játszod a hülyét, azt viszont nagyon hitelesen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 16:54:34

@tökmind1niknév: Ja. Én meg Nobel díjat kaptam az első, második és harmadik főtétel megdöntéséért és a NASA velem tervezteti a fénysebességet meghaladó űrhajót.

Nylul 2017.12.21. 16:55:49

@tökmind1niknév: Lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen, és max respect a tanulmányaidért, de nekem valahogy nem sikerült összerakni a kommentjeidből, hogy milyen, ma is létező technológiával lehetne kiváltani Paks 1-et?

tökmind1niknév 2017.12.21. 16:56:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: világosíts fel kérlek mi volt abban a hülyeség?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 16:56:34

@pernahajder Campbell: "Amúgy szerinted magasabbról gyorsabban esik a víz? " - Valami kókler, valami nyúton, szerint igen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.12.21. 16:57:35

@tökmind1niknév: Nem vagyok gyógypedagógus. Ha még nem vetted le, akkor neked egy darab diplomád nincs.

Nylul 2017.12.21. 17:02:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ezt a részét speciel vágom: Ő azt mondja, hogyha épp minden áramigény maximálisan ki van elégítve, de ezerrel süt a nap, meg a szélkerék is leszédül az állványról, tehát fel nem használható energia keletkezik a megújulókból, akkor a felesleget lehetne használni arra, hogy energiát tároljunk. Ennek logikailag van értelme, hogy gyakorlatban hogyan alkalmazható, azt már nem vágom.

Janossz 2017.12.21. 17:03:00

@pernahajder Campbell: "Amúgy szerinted magasabbról gyorsabban esik a víz? "
Nehézségi gyorsulásról hallottál már? Vagy akkor bárányhimlővel küzdöttél épp?
Dobj fel egy teniszlabdát két méterre, fejelj bele! Aztán ismételd meg a dolgot úgy, hogy valami tudós kollégád a tizedikről ledobja. Majd megtudod. :-)

tökmind1niknév 2017.12.21. 17:11:25

@Nylul: 2x2 külön szempont keveredik itt. az egyik h kell-e alaperőmű, illetve annak kell-e lennie, és erre paks2 az egyetlen megoldás, a másik, hogy a megújulók pl nap,szél kiszabályozása hálózati kérdés és probléma aminek semmi köze pakshoz.
én mindkét esetben azt mondom hogy paks2 a lehető legrosszabb választás.
mindent mindennel össze kellene hasonlítani, de röviden, létezik olyan technológia, amely megújuló, környezetbarát, gyorsabb a megtérülése, hamarabb felépíthető és persze olcsóbb is paks2-nél.
pláne , bár nyilván vannak itt nálam jobb szakemberek akik lehurrognak és számokat még mindig nem kaptam, én úgy gondolom h legalább 3x annyiba fog kerülni, mire megépül mint ahogy most mondják.
(kb 12.000mrd Ft) egyébként ez az összeg sem térül meg soha. egyrészt 20évre olyan árgörbét rajzolok amilyet a megrendelő óhajt és amit az excel elbír, így normálisan belátható időn belül a 10 éves megtérülési projekteknek van csak relevanciája. ez feltételez egy stabil energetikai gazdaságpolitikát és politikai szabályozói stabilitást, amire nálunk nem nagyon van példa.
Ezt kockázatnak hívják, ha ezt beáraznák paksra kb a várható élettartam is kevés lenne a megtérüléshez, pláne h 2050 már a nyereséges fúziós erőművet is ígérik.
Egyéb mocskos pénzügyi trükkökről nem is beszélve, mint pl az ideiglenes tárolók költsége, a most is minden számlában fizetett paksi tárolás/ártalmatlanítás költsége, egyéb költségek.
A biztonságról még nem is beszéltem.

tökmind1niknév 2017.12.21. 17:17:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem tudom mit tanítottak neked általánosban, valószínűleg a sóolvasztásba ezért nem kötöttél be, ami csak egy ugyanolyan példa volt mint a vízbontás.
Úgy tűnik mások vették a fáradtságot és megértették.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 17:33:10

@tökmind1niknév:

"mennyi megtérülést írnak? megmondom miért nem igaz"

Ja, hogy te így vágod a témát? :DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 17:41:01

@tökmind1niknév:

"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Hidrogént és oxigént nem vízbontással állítanak elő nagyiparilag, mert a H+H=H2 reakció entalpiája magas és az elektrolízis hőmérsékletén gyakorlatilag elveszik. "
ez szuper és ezt miért nekem mondod?"

Talán azért neked mondja, mert TE javasoltad, hogy a szélkerekek áramával vizet bontsanak: "Amiről én írok az az hogy ilyenkor lehet velük pl vizet bontani"

pernahajder Campbell 2017.12.21. 17:57:42

@Janossz:

Rendben, akkor ezt rosszul mondtam, megpróbálom máshogy. Vegyük a folyónak egy egységnyi hosszú, y széles és h mély (az egyszerűség kedvéért téglalap alakú) szelvényét, két gát között valahol. A gátakon átbocsátott vízmennyiség k m3/s, tehát ennyi fog átfolyni a felvett szelvényünkön. A sebesség pedig v=k/yh lesz. Mennyiben befolyásolja szerinted ezt a gát magasága?

Egyébként a másik rész volt a lényegesebb. Az általad vizionált több tíz méteres duzzasztási magasságok felettünk a Dunán nem léteznek. Az osztrák vízlépcsők, bár általában pár méterrel magasabbra duzzasztanak, simán egy kategóriában vannak Nagymarossal. A különbség annyi, hogy odaát sűrűbben, átlag harminc kilométerenként vannak a lépcsők, itthon meg nagyjából száz kilométerenként lennének. Szóval lehet keresgélni a kotrásokat, meg a mocsaras partokat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 17:57:47

@Janossz:

"A meder esik, tehát a gát mögött tízméterekkel lejjeb folytatódik, ebből a szintkülönbségből jön az energia, sokkal több, mint a sík vizieknél. "

Ezzel szemben a gát előtt csúnyán lelassul, hiszen a víztárolóban megemelkedik a vízszint, vagyis tovább csökken a mederesés. A gát utáni nagyobb esést a gát előtti esés csökkenésével tudod csak elérni. Bárhogy bűvészkedsz, a magyar szakasz 26 méteres esése nem lesz nagyobb, sőt ebből Budapest alatt csak jóval kevesebb marad meg.

tökmind1niknév 2017.12.21. 18:06:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Hidrogént és oxigént nem vízbontással állítanak elő nagyiparilag, mert a H+H=H2 reakció entalpiája magas és az elektrolízis hőmérsékletén gyakorlatilag elveszik. "
ez szuper és ezt miért nekem mondod?"

Talán azért neked mondja, mert TE javasoltad, hogy a szélkerekek áramával vizet bontsanak: "Amiről én írok az az hogy ilyenkor lehet velük pl vizet bontani"

akkor hozzád is az a kérdésem: és?
látod h bárhol arról írok, h hogyan állítják elő nagyiparilag a gázokat? mi köze van ehhez? amit te sem értesz az az hogy van áram ingyen lehet pl vizet bontani v sót olvasztani stb.
akárhányszor ismétlem magamat ha nem érted meg 3x-ra se azután se fogod.
ez csak egy lehetőség h mihez kezdjünk a többlet/ingyen árammal, pl h energiát állítsunk elő belőle, de lehet ezer más dologra is használni, nem értem miért gondolod te is hogy most palackozni fogom az oxigént és a hidrogént és árulni a boltban vagy mi? nehéz nyelv a magyar?

bandiras2 2017.12.21. 18:07:19

@CoolKoon:
Ezek az nagyerőművi gázturbinás cuccok nekem kimaradtak :(
Nagyon tetszik, de egy ekkora dögnek tényleg nem 2 perc a felfutási ideje.
A bunker C olajat pedig azért nem használják már gázturbinában, mert a magas hamuképzése hamar erodálja a turbinalapátokat, és gazdaságtalanná teszi az üzemeltetést. Az ára se 2 cent már, és krakkolással még némi nehézséggel finomítható.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 18:14:14

@tökmind1niknév:

"így normálisan belátható időn belül a 10 éves megtérülési projekteknek van csak relevanciája"

Egy atomerőműnél nem 10 éves megtérüléssel kell számolni. Ez 7%-os éves nyereséget feltételez, amit az atomerőműveken kívül sok egyéb beruházás sem képes teljesíteni, ám ettől még felépítik őket. De ezt közgazdászként neked jobban kellene tudnod.

"pláne h 2050 már a nyereséges fúziós erőművet is ígérik."

Azt már 50 éve ígérik, mindig 30-40 év múlvára.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 18:21:07

@tökmind1niknév:

"látod h bárhol arról írok, h hogyan állítják elő nagyiparilag a gázokat?"

Ezt Kurt úrfival beszéld meg, én nem írtam a nagyipari előállításról. Én azt írtam, hogy vízbontással eltárolni a fölös villamos energiát csak nagyon rossz hatásfokkal lehet, hiszen a vízbontás hatásfoka eleve nem lehet több kb. 60%-nál. Erre azóta sem reagáltál, persze minek is.

Mellesleg a fölös villamos energia hatékony eltárolása nem történhet hő formájában sem (ennyit a sóolvasztásos ötletedről), mert ez is szörnyen rossz hatásfokú. Ez csak ott járható út, ahol eleve hőenergiát hasznosítanak, pl. naptornyoknál.

Ne is haragudj, de amiket összeirkálsz, azok alapján nehezen hihető, hogy energetikai diplomád van. Hacsak nem az Ecseri piacon vetted. :D

Janossz 2017.12.21. 18:27:12

@pernahajder Campbell: Kedves barátom, ha nem vetted le a lényeget, hogy a vízerőmű hegyvidékre, gyors folyású vizekre az igazi, többek között azért, mert ott a köves-sziklás medrek miatt nincs igazán kiülepedés, sajnálom. Az elmulasztott általános iskolai fizika óráidat is.
Engedelmeddel eddig tartott csevegésünk.

incognito ergo sum 2017.12.21. 18:29:23

@$pi$:

Jó, így már értem :) de ha hangosabban ripakodsz rám és le is hülyézel, még jobban fogom érteni.

incognito ergo sum 2017.12.21. 18:30:10

Bámulatos sebességgel erodálódik a társadalom az utóbbi években.

Putyin, ha élne, forogna a sírjában.

Janossz 2017.12.21. 18:31:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Látom, tegnap óta ledoktoráltál hidrológiából is...
Nem zavar, hogy ugyanazt mondod, mint én, csak másképp??:-)
Kisköre egy csőd. Állandó kotrás, tisztítás nélkül húsz év alatt feltöltődne az egész.
Talán megtermeli a fenntartása árát.

pernahajder Campbell 2017.12.21. 18:39:44

@Janossz:

Semmi gond, megértem, hogy sok ez neked. Azért ha egyszer lesz egy kis ráérő időd, visszajöhetnél, és elmondhatnád, hogy hol található az osztrák Duna duzzasztott szakaszán ilyen kiülepedést gátló köves szilás meder. Köszi

incognito ergo sum 2017.12.21. 18:42:16

@pernahajder Campbell:

nem a meder gátolja a akiülepedést, hanem kevesebb a hordalék. van, csak kevesebb. és még kotorni is kell.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 18:47:50

@Janossz:

"Nem zavar, hogy ugyanazt mondod, mint én, csak másképp??:-)"

Miért zavarna? Nem egyes emberekkel vitatkozom, hanem véleményekkel, állításokkal. Irreleváns, ki mondja ki őket.

Na meg ugye nem csak te olvasod azt, amit neked válaszolok.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 19:09:40

@Janossz: Ismerős a séma: ha nem tudsz vagy akarsz vitatkozni egy állítással, akkor elkezdesz az állítóval foglalkozni. A linkben szereplő professzor több állítást is tett, amikkel egyszerűen nem foglalkozol. Beszédes..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 19:11:17

@Janossz: Persze én köteles vagyok elfogadni a Greenpeace, vagy a zöld lobbi által finanszírozott "függetlenobjektív" szakértők véleményét..:)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 19:15:02

@Janossz: "Én tartom annyira a németeket, hogy tudják ők, mit csinálnak, és miért."

Rossz elképzelés. Jó párszor bebizonyatották, hogy ideologoikus faszságok képesek felülírni a fejükben a racionális tényeket..

Janossz 2017.12.21. 19:30:44

@EU zászlót mindenhova!: Egyszer alávetették magukat egy osztrák népboldogítónak.
Elég rossz vége lett.

pernahajder Campbell 2017.12.21. 19:32:07

@incognito ergo sum:

Hogy érted, hogy kevesebb? Kevesebb, mint nálunk?

És még kotorják is? Nocsak. Igazán hálás lennék, ha megmondanád, hogy hol kotorják az osztrák Duna duzzaztott szakaszát elrakódás miatt. Vagy az utóbbi években hol kotorták.

Janossz 2017.12.21. 19:35:42

@pernahajder Campbell: Szokjál le rólam, nem fogok veled itt polemizálni!
Ülj le egy csendes sarokba, és próbáld átgondolni, miért szőke a Tisza, és miért kék a Duna (Bécsnél).
Úgy látom, a földrajzórák is foghíjasok voltak némileg.
Ciao!

pernahajder Campbell 2017.12.21. 19:42:51

@Janossz:

Bécsnél kavics és márga az altalaj. Csak hogy segítsek :D

eßemfaßom meg áll 2017.12.21. 19:57:54

@bontottcsirke: szóval mégse erősséged a jövőbelátás. Ehhez képest eléggé konkrét kijelentést tettél a távoli jövöre.

Janossz 2017.12.21. 19:58:41

@pernahajder Campbell: Sokkal jobb lenne, ha magadon segítenél, bugyuta troll!
" gyors folyású vizekre az igazi, többek között azért, mert ott a köves-sziklás medrek miatt nincs igazán kiülepedés, sajnálom."
Ezt tromfolni gondolod, ezzel: "Bécsnél kavics és márga az altalaj. Csak hogy segítsek"
Mintha kavics, meg a márga nem kő lenne...Szórakozol?
Ha unatkozol, keress más játszótársat! Akár a gatyádban. Mondtam már, kopj le!

pernahajder Campbell 2017.12.21. 20:03:57

@Janossz:

Valóban szórakoztató vagy :)

tökmind1niknév 2017.12.21. 20:08:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: atomerőműnél szerinted mennyi megtérülési idővel KELL számolni? ki mondja ezt meg neked v magadtól találod ki a hülyeséget?

tökmind1niknév 2017.12.21. 20:16:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hu de nehéz a magyar.. az "eltárolás" ahogy fogalmazol egy a számos lehetőség körül. ha ingyen van mégis mekkora hatásfok lenne neked megfelelő? azért azt érted ugye, hogy még így is nagyobb mint paksé?

"Mellesleg a fölös villamos energia hatékony eltárolása nem történhet hő formájában sem (ennyit a sóolvasztásos ötletedről), mert ez is szörnyen rossz hatásfokú. Ez csak ott járható út, ahol eleve hőenergiát hasznosítanak, pl. naptornyoknál.

Ne is haragudj, de amiket összeirkálsz, azok alapján nehezen hihető, hogy energetikai diplomád van. Hacsak nem az Ecseri piacon vetted. :D "
lehet hogy nehezen hihető hogy vannak olyan emberek akik tudják miről beszélnek és jobban értenek hozzá mint te, de elárulom neked és ez biztos meg fog lepni, uhogy kapaszkodj: pakson is a hőenergiát hasznosítják!
vagyis hasonlóan tanult kollegád coolkoon értelmezésében ez is egy hőerőmű, tehát szar, felesleges.
végülis mindegy milyen érvekkel, de ha a végeredmény az h paks felesleges akkor legyen így.

Nylul 2017.12.21. 20:19:30

@Janossz: A Tisza 'aszt kurvára nem szőke, még Ukrajnában sem, esetleg elhívlak megnézni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 20:26:15

@tökmind1niknév:

"pakson is a hőenergiát hasznosítják!"

Aha, csak ott nem villamos energiából állítják elő és nem is tárolják. :DD

"lehet hogy nehezen hihető hogy vannak olyan emberek akik tudják miről beszélnek és jobban értenek hozzá mint te, de elárulom neked és ez biztos meg fog lepni, uhogy kapaszkodj: "

Igen, vannak olyanok, sokan. De te nem tartozol közéjük. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 20:27:57

@tökmind1niknév:

"atomerőműnél szerinted mennyi megtérülési idővel KELL számolni? ki mondja ezt meg neked v magadtól találod ki a hülyeséget?"

TE írtad, hogy 10 évvel KELL számolni. A hülyeségeket te írod, nem én.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.12.21. 20:28:07

@Janossz: Komcsiból is ők voltak a legfafejűbbek, mostanában pedig az etnomazochizmus,, és a sötétzöld ideológia terén is 200 %-on teljesítenek..

tökmind1niknév 2017.12.21. 20:36:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: akkor miért is kellene a megújulókat tárolni? és mi van ha a paksi árammal nem tudsz mit kezdeni? azt hova rakod akkor? és az mennyibe fog kerülni?
neked ugy látszik a fizika és a matek is ellenséged, nemcsak a szövegértés.

Nylul 2017.12.21. 20:36:00

@tökmind1niknév: Már bocs, de én, mint amolyan olvasott, laikus, határozottan ki tudom jelenteni, hogy alaperőmű kell. Ez nem kérdés!
Milyen kiszabályozás?
'létezik olyan technológia, amely megújuló, környezetbarát, gyorsabb a megtérülése, hamarabb felépíthető és persze olcsóbb is paks2-nél.' - ne fogd már vissza magad? Mi az? Engem csak ez érdekel.

És no offense, de több éve követem ezt a témát. A Nocraft meg Kurt geci sok forrást összeszedett már, amikből többet böcsülettel végigolvastam. Tőled még egyet sem láttam, csak amolyan halovány utalásokat, hogy ezmegaz.

Szóval ha megtisztelnél: Mi az ''létezik olyan technológia, amely megújuló, környezetbarát, gyorsabb a megtérülése, hamarabb felépíthető és persze olcsóbb is paks2-nél.'?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 20:43:06

@tökmind1niknév:

"akkor miért is kellene a megújulókat tárolni?"

Na mégis miért? Látom, tényleg az Ecserin szerezted az energetikai diplomádat.

"és mi van ha a paksi árammal nem tudsz mit kezdeni? azt hova rakod akkor?"

Paks azért alaperőmű, mert az ország alapfogyasztását fedezi. Ezért nem kell tárolni, elfogy az. Nézd meg a mavir oldalán az órákra lebontott fogyasztási adatokat, majd akkor megérted, ha már az OKJ-s energetikai tanfolyáson nem tanultad meg.

"neked ugy látszik a fizika és a matek is ellenséged, nemcsak a szövegértés."

Nem nekem: NEKED. :DD

pernahajder Campbell 2017.12.21. 20:43:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Valóban, de ahogy Janossznak mondtam, annyi a különbség, hogy ott sűrűbben telepítik a vízlépcsőket. Nem hinném, hogy bármiféle problémát okozna az elrakódás, egy duzzasztott szakasz sokkal kevesebb karbantartást igényel. Kotorni igazából nálunk kellene rengeteg helyen, máshol meg a berágódást kezelni, de szarnak rá.

Nylul 2017.12.21. 20:43:54

@Nylul: 'A Nocraft meg Kurt geci' - a központozás hiánya cseppet furcsává tette ezt a részt, de no problem, ingyen vidámság annak, aki félre akarja érteni. :D

tökmind1niknév 2017.12.21. 20:44:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "TE írtad, hogy 10 évvel KELL számolni. A hülyeségeket te írod, nem én."
be tudnád másolni az én mondatomat is, vagy nem találod?
esetleg amit írtam azt megint nem érted.. veled nemhogy vitatkozni nem érdemes, de magyarázni sem..
nincsenek sztereotípiáim, de tipikus kormányszavazó lehetsz... ha egyszer egy seggből és mo-ról kinéznél a szürke, lecsuszófélben és összeesőben lévő mások által nálunk boldogabbnak hitt országok felé akkor láthatnád h az erőművi benchmark határvonal 10 év körül van. Vannak erőművek 15 éves megtérüléssel is csak kevésbé valósítható meg piaci alapon. mégis mit gondolsz a jézuska építi őket?

tökmind1niknév 2017.12.21. 20:47:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: örülök h megint kivételezel pakssal és kiforgatod a szavaimat, már csak egy kérdésem lenne, azoknál a butus országoknál ahol nincs atomerőmű alaperőműnek, ott hogy létezhetnek nélküle?

Nylul 2017.12.21. 20:49:53

@tökmind1niknév: Import. Ezt még én is tudom.

Nylul 2017.12.21. 20:51:21

@tökmind1niknév: Mondjuk azért mondhatnál egy példát!

Janossz 2017.12.21. 20:54:35

@Nylul: Ukrajnában nézheted! Még Tivadarnál is.
Szegeden meg szőke...Ez volt a kérdés. Miért???:-) Úgy látom, te se vágod.

tökmind1niknév 2017.12.21. 20:54:51

@Nylul: remélem tudod h nem minden országban van atomerőmű, sőt

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 21:03:27

@tökmind1niknév:

"azoknál a butus országoknál ahol nincs atomerőmű alaperőműnek, ott hogy létezhetnek nélküle?"

Ott más erőmű van alaperőműnek. Ált. fosszilis. Na meg import. Ezt tőlem kell megtudnod? :DD

Nylul 2017.12.21. 21:03:51

@tökmind1niknév: És megtermelik maguknak a delejt? Milyen mixben?

Ettől viszont nagyon próbálsz távol maradni: 'létezik olyan technológia, amely megújuló, környezetbarát, gyorsabb a megtérülése, hamarabb felépíthető és persze olcsóbb is paks2-nél.' - Mi az?

CoolKoon 2017.12.21. 21:04:39

@tökmind1niknév: Nos, a válaszodból áradó végtelen önteltségre való tekintettel én sokkal prosztóbb és lakonikusabb leszek, mint Kurt úrfi: anyád!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 21:08:04

@tökmind1niknév:

"normálisan belátható időn belül a 10 éves megtérülési projekteknek van csak relevanciája"

Ezt nem te írtad?

"az erőművi benchmark határvonal 10 év körül van. Vannak erőművek 15 éves megtérüléssel is csak kevésbé valósítható meg piaci alapon."

Hm. A franciák 58 reaktorblokkja akkor szerinted mind ráfizetéses? De hülyék ezek a franciák, biztos már rég csődbe mentek. Ja, mégsem.

CoolKoon 2017.12.21. 21:09:19

@bandiras2: "Nagyon tetszik, de egy ekkora dögnek tényleg nem 2 perc a felfutási ideje." - Hát nem. Ezek általában többszáz MW-os, majdnem hangárnyi méretű monstrumok. Viszont ezeknél kisebbeket én CCGT erőművekben még nem láttam.

"A bunker C olajat pedig azért nem használják már gázturbinában, mert a magas hamuképzése hamar erodálja a turbinalapátokat, és gazdaságtalanná teszi az üzemeltetést." - Igen, ez volt már.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.21. 21:10:08

@tökmind1niknév:

"tipikus kormányszavazó lehetsz... ha egyszer egy seggből és mo-ról kinéznél"

Mi van, fogynak az érvek?

CoolKoon 2017.12.21. 21:13:51

@pernahajder Campbell: "Jah, hát a szlovákok joggal boldogok. Minden előnyt ők élveznek, minden hátrány a miénk." - Mondjuk nem ők mondták le a rájuk eső részt (hülyék is lettek volna), az is igaz.... Viszont remélem, hogy ha másra nem, legalább arra jó volt, hogy megmutassa a mindenkori magyar kormányoknak, hogy a sötétzöldekre soha de SOHA ne hallgassanak, és lehetőleg minden nagyobb projektből hagyják ki őket amennyire csak lehet. Ezért nem volt Paksról népszavazás, és szentül remélem, hogy nem is lesz.

pernahajder Campbell 2017.12.21. 21:41:26

@CoolKoon:

A politikusok talán megtanulták, hogy használják fel őket a saját céljaikra , de azokat az elmebeteg bűnözőket még mindig hősként ünneplik, rendszeresen kitüntetéseket osztanak nekik, sőt, Illés Zoltán pl jóformán ellenzéki hős lett újabban, csak mert elrugdosták Orbán seggétől, amiből amúgy előtte az összes szart kinyalta.

Én meg nézem, hogy mit tettek a Dunával. Nagyon nagy ár.

CoolKoon 2017.12.21. 22:06:10

@sas70: "Azért egy papíron 3500 mrd-os beruházás tervezésénél és annak megtérülésénél egy kristálygömbnél pontosabb eszközök is léteznek. (...) Csak az is elgondolkodtató, hogy ha nem tudok közelítő megtérülést számolni, akkor nem indítom el a beruházást." - Hát, nálunk az egyetemen ezt úgy magyarázták, hogy az atomerőművek nagyon hosszútávú projektek. Tehát megtérülni megtérül (mert az áramot folyamatosan termelni fogja, viszonylag alacsony költségekkel), de nagyon sokáig tart. A hosszú megtérülési idő és a magas befektetési költség miatt pedig magánvállalkozók még konzorciumokban is ritkán vállalkoznak ilyesmire. Magyarán pont ezért építik az atomerőműveket általában államok, mert nekik nem olyan nagy baj, hogy a befektetés mondjuk 15 év helyett mondjuk csak 25 év után térül meg.

"Pláne, hogy az életciklus alatt termelt áram szinte watt-ra pontosan megmondható." - Mármint wattórára pontosan. De még ha ezt meg is tudják mondani, az áramár alakulását nem. Ettől fogva pedig minden gyakorlatilag a kristálygömbbel azonos kategória, még ha nem úgy hívják, akkor is.

"Tessék, lehet ugatni és aztán döntést hozunk! Nem ez történt." - Kormányokon átívelően, teszem hozzá.

"Az emberek meg úgyis megfizetik, mert nincs választásuk." - Az emberek megfizetik, mert olcsó, de megbízható villanyt, azt szeretnének mind. Még a sötétzöldek is, mert a folyamatos áramszünetek nekik se tetszenének.

"Pont mint a talán soha meg nem térülő vasút. Ott is, ugyan ezt a dolgot látom." - Ez is vitatható, mert a pénzbeli megtérülése talán kérdéses volt, de most mégis ott tartunk, hogy a Monarchia vasúthálózata volt a legfejlettebb, és abból él gyakorlatilag a teljes Kárpát-medence a mai napig. Egyébként meg további előny, hogy (a szomszédok infrastruktúrájával együtt) összefüggő hálózatot alkot a mai napig, így az ember megtehetné akár azt is, hogy Londonban (vagy Lisszabonban) felszáll a vonatra, és Moszkvában vagy Isztambulban száll le. Ilyet egyetlen más kontinensen se lehet megcsinálni a mai napig ám.

"A felcsúti kisvasút kicsiben pont ugyan ez." - A felcsúti kisvasúton mindig is látszott, hogy pár falusin kívül senki se fogja használni, mivel a semmi közepéről a semmi közepére vezet. Így semmilyen infrastruktúrát nem lehet építeni.

CoolKoon 2017.12.21. 22:18:23

@pernahajder Campbell: "A politikusok talán megtanulták, hogy használják fel őket a saját céljaikra" - Szerintem nálunk nem, mert idővel rájöttek, hogy "zöld" programmal Mo-n még a parlamentbe kerülni se lehet, nemhogy kormányra. Ennek itt egyszerűen (hál' Istennek) nincs piaca, úgyhogy én inkább arra tippelnék, hogy lenyomták őket, mint bantu négert a mocsárláz.

"azokat az elmebeteg bűnözőket még mindig hősként ünneplik, rendszeresen kitüntetéseket osztanak nekik" - Tényleg? Ezt nem is tudtam.

"Én meg nézem, hogy mit tettek a Dunával." - Egyébként a tótok azt állítják, hogy az általuk végül kiválasztott (és megépített) ún. C variáns még mindig lehetővé tenné a projekt (eredeti tervek szerinti) befejezését, de ahhoz mintha Mo-nak a mai napig nem fűlne a foga.

boom2 2017.12.21. 22:34:38

Magyarország 2037-re:
~3300MW erőmű kapacitás marad a jelenlegiekből, miközben 1300MW többlet kellene a jelenlegi 6500MW-hoz képest a legoptimistább becslések szerint, vagyis 7800MW.
Paks 2-vel ez még mindig csak 2400+3300MW=5700MW. Tehát 2100MW hiányzik már 20 év múlva, papíron!!
A gyakorlatban meg, ha stabilan akarjuk, akkor ~20%-kal nagyobb erőművi kapacitás kell.

Szóval kezdjék el szépen sorolni -tételesen , pontos műszaki leírással!!!-, hogy hogyan fogják előállítani a hiányzó 3600MW kapacitást 2037-re!!!
Sőt kezdjék el megfogalmazni, hogy 2050-re miből kívánják fedezni a szükséges közel 11000MW-os kapacitást(úgy, hogy minden országban egyre nagyobb hiány lesz) A fúziós energia nem ér, mert minden mérték tartó szakember szerint 2070 előtt semmiképpen sem várható, a tömeges gridre termelés.

pernahajder Campbell 2017.12.22. 00:38:02

@CoolKoon:

Bakker, jól emlékszem, hogy kitüntették a csapatot pár éve, így nem is ellenőriztem a dolgot a komment elküldése előtt, és most nem találom. A rendszeres jelző meg pláne nem volt indokolt. Úgy tűnik, ebben nem volt igazam, bocs.

Hogyne lenne lehetséges az eredeti terv végrehajtása, csak a nagymarosi vízlépcső hiányzik hozzá. Ha nem vagy ismerős arra, nyiss meg most egy google térképet, azon látni fogod.

Szóval az eredeti terv szerint a Dunakilititől Szapig építettek volna egy csatornát, ezzel gyakorlatilag kikerülve a Szigetközt, de egy Bősnél épített vízlépcsővel kihasználva a köztes kb 15 méter vízszintesést. Az erőmű csúcsüzemű lett volna, vagyis az alacsony fogyasztási időszakban kevesebb vizet engedett volna át, csúcsidőszakban többet. Ezért létrehoztak egy Tisza-tóhoz hasonló tározótavat Oroszvártól Dunacsúnyig.
A száz kilométerrel lejjebb felépített nagymarosi vízlépcső ebben a tervben kiegyenlítette volna a bősi csúcshullámot, ami egyébként közel sem lett volna olyan drámai, mint ahogy a sötétzöldek előrejelezték.

A dunakiliti vízlépcső készen állt, ma is készen áll, de a magyar fél nem volt hajlandó azt üzembe helyezni. Ehelyett azt várta, hogy a szlovákok lebontják a 80 százalékban kész bősi komplexumot.

A C variáns azt jelentette, hogy a szlovákok Dunakiliti helyett a saját területükön, Dunacsúnynál terelték el a Dunát, és Nagymaros híján lemondtak a csúcsüzemről. És ez van most, megvan a csatorna, a bősi erőmű, a tározó, mind működik. A bősi erőmű kitermelte már az árát, és azóta termeli az olcsó áramot a tótoknak. Mi meg nézünk hülyén.

De nem is ez a legnagyobb baj. A legnagyobb baj a medermélyülés.

CoolKoon 2017.12.22. 06:46:04

@pernahajder Campbell: "az eredeti terv szerint a Dunakilititől Szapig építettek volna egy csatornát" - A térképet elnézve a csatorna Szapig meg is épült...

"Ezért létrehoztak egy Tisza-tóhoz hasonló tározótavat Oroszvártól Dunacsúnyig" - Erről annak idején azt hallottam, hogy direkt azért hozták létre, mert Nagymaros nem épült meg, mert amúgy nem lett volna rá szükség.

"a tervben kiegyenlítette volna a bősi csúcshullámot, ami egyébként közel sem lett volna olyan drámai" - Ugye attól függ, mikor. Azért árvíz idején elég drámai lett volna úgy is :P

"A bősi erőmű kitermelte már az árát, és azóta termeli az olcsó áramot a tótoknak." - Nemcsak az. Később tudtam meg, hogy (az atomerőművek mellett) az az egyik legfontosabb erőművük (szabályozhatóság és teljesítmény szempontjából is). Ebből kiindulva pedig hülyék is lettek volna lemondani róla (meg úgy hallottam, Bősön is nem egy ház épült meg a vízlépcsőbe szánt betonból, szóval a helyiek se panaszkodtak)

"Mi meg nézünk hülyén." - Mert ugye az elv....

tökmind1niknév 2017.12.22. 08:58:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: vagy mégis? szépen hagyják kifutni az erőműveket és leépítik az atomenergiát, pedig saját atomerőműépítő cégük is van, rengeteg tudással és szakemberrel, ami nem kis érték, mégis..
biztos elfelejtettek megkérdezni téged.

tökmind1niknév 2017.12.22. 09:01:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: okosan megmagyaráztad hát saját magadnak miért nem kell atomerőmű

tökmind1niknév 2017.12.22. 09:12:02

@Nylul: kb 30-40 ország van a világon ahol atomerőmű működik, a többiek hülyék nyilván, hogy nem használják ezt a csodaszép technológiát.

Van több is, a legtöbb megújulóval egyébként megoldható, de azért mondom határozottan mert mi is ilyen erőműveken dolgozunk és már most működik.. picit faragni kell még a költségeken, mert nem államokat akarunk csődbe vinni mint mo-t a paks, hanem versenyképes lesz támogatás nélküli piacon is.

Sok más fejlesztést is nyomon követünk, illetve cégekkel dolgozunk együtt, nyugodtan mondhatom, hogy működő projektekből van szép számmal, pl csak Co2-ből energiát előállító működő technológia 6-8 féle van amit én ismerek és láttam. Ebből kb 2-3 közvetlenül a levegőből.
Vízi energiából is van vagy tucatnyi. Ennek egy része mo-n nem alkalmazható.
Viszont rengeteg hőszivattyús technológia van, és nem a földhőre, mert az véleményem szerint nem túl környezetbarát és nem lenne jó egyik probléma megszüntetéséből egy sokkal nagyobb másikat csinálni.
amin mi dolgozunk az reményeim szerint 2-3 év múlva fog megjelenni a piacon Co2-ből állít elő áramot, olcsóbb mint a paks, modulárisan telepíthető, tehát decentralizált és aki szerelmes az alaperőműbe, arra is pont jó.

tökmind1niknév 2017.12.22. 09:15:01

@CoolKoon: látom már személyeskedsz is, ignorállak nem baj? különben meg nem zavar de ha vki keveri a szenes meg ccgt-s erőművet az ne tartson kiselőadást egyikből se, atomhoz meg hozzá se kellett volna szólni. pápá

CoolKoon 2017.12.22. 09:29:49

@tökmind1niknév: Te idióta. Össze-vissza hallucinálsz itt arról, hogy mit keverek és mit nem, utána foghegyről odaveted (nekem is, másoknak is), hogy mindannyian hülyék vagyunk, csak te etted kanállal az észt. Igen, így tényleg nincs miről vitázni.

CoolKoon 2017.12.22. 09:35:38

@boom2: "A gyakorlatban meg, ha stabilan akarjuk, akkor ~20%-kal nagyobb erőművi kapacitás kell." - Ja, de leginkább csúcserőművek formájában, semmiképp se alaperőműből.

"Sőt kezdjék el megfogalmazni, hogy 2050-re miből kívánják fedezni a szükséges közel 11000MW-os kapacitást" - Hát hogyhogy miből? Szélkerekekből természetesen! Vagy ha nem jön be, akkor szénerőművekből (tuti német recept).......

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 10:21:50

@tökmind1niknév:

"szépen hagyják kifutni az erőműveket és leépítik az atomenergiát"

Vagy mégsem. Emmanuelle "Sminkkirálynő" Micron nem lesz mindig közt. elnök.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 10:38:14

@tökmind1niknév:

Aha, te meg magasról szarsz a klímavédelemre. Fossil als Grundlastkraftwerk? Nein, danke.

tökmind1niknév 2017.12.22. 10:42:41

@CoolKoon: ezen kívül ott a másik irány, a nagy, sok veszteséget termelő és nehezen szabályozható hálózatok helyett, mikro-, smartgridek létrehozása, kisebb önálló mérlegkörökét. Ezt a megújulókkal a legcélszerűbb megcsinálni, németeknél és amcsiknál is van már rá számos példa, szél, nap szabályozó meg víz, biogáz, egyéb tartalék. Rengeteg variáció lehetséges, nyilván a helyi viszonyokat is figyelembevéve. Viszont sokkal nagyobb az energiamegtakarítás és szinte nincs v minimális a hálózati veszteség.
A smartgridek a legkifinomultabbak, ott MI figyel mindent, ki mikor kapcsolja be a légkondit, házakra lebontva, együttműködve nagyobb irodaházak gyárak smart-jaival, hajszálpontos fogyasztással előrejelzéssel, tervezéssel, pl üzenetet küld h mikor kapcsold be a kocsi töltőjét, illetve automatikusan bekapcsolja azt. 20-40%os megtakarítás is elérhető, vagyis ennyivel kevesebb erőmű kell. Persze ez csak az áram része.

tökmind1niknév 2017.12.22. 10:44:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nyilván ott is orbán fog nyerni jövőre vagy indul helyette mészáros, mert szerinted ennyire hülyék

sas70 2017.12.22. 10:46:33

@CoolKoon@CoolKoon: Az infrastrukturális beruházások megtérülésére is vannak remek modellek, egy termelő beruházásra meg elég pontos számításokat lehet végezni, ez a mai számítástechnika korában már nem ördögi és nem kristálygömb.
A közlekedési infrastruktúra fejlesztése is számításokon kell/kellene, hogy alapuljon, mert különben a forrásokat von el, olyan területektől, ahol, amik fejlesztése fontosabb és szükségesebb. A baj ezzel az, hogy a politika irányít és nem a szakemberek. Ebből jön ki, hogy M6-os épül és nincs kihasználva, miközben más útvonalak fejlesztésére nem marad pénz. A falu főterét térkövezik, közben meg egy csomó utcában nincs aszfalt út, vagy normális csatorna, stb.
A titkosítások miatt egy csomó dolgot csak tippelni lehet, hidd el, hogy ez kurva jó neked, de ne akard tudni, hogy miért! Egy demokráciának nem így kell, kellene működnie. Bős-Nagymarosnál a cuclizmusban is voltak viták, rendeztek konferenciákat és az, hogy jó döntés született-e, egy másik kérdés, de akkor még alapvetően más világ volt. És mégis.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 10:48:57

Amúgy meg: Fossile Kraftwerke gelten als Fossilien. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 10:51:33

@sas70:

"Az infrastrukturális beruházások megtérülésére is vannak remek modellek"

Az ország energiabiztonsága hány forintot ér ezekben a számításokban?

sas70 2017.12.22. 11:34:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az energia biztonságot nem csak atomerőművel lehet biztosítani, pont az a kérdés, hogy van-e és ha igen, milyen alternatíva. Csak ez hitkérdés lett, részletes gazdaságossági számítások helyett. Pontosabban kettő is született, de egyik sem kellő alapossággal, vagy teljesen nyilvános.
Ha visszaolvasod a hozzászólásaimat, láthatod, hogy nem atomellenes vagyok, hanem hülyeség ellenes, mert ha az atom a jó megoldás, akkor az kell, ha meg a biciklikkel hajtott dinamók, akkor az!

Basszák már ki végre az asztalra, hogy ilyen számítások alapján, ezt a döntést hoztuk! Ennyibe kerül az olaj, szén erőmű és ilyen a környezet terhelése, ennyibe kerül a gáz és ilyen a környezetterhelése, ennyibe az atom és ilyen a környezetterhelése. Akkor lehet agyalni, hogy melyik számítás a jó és melyik a legcélszerűbb. Aztán pedig mindenki befoghatja a pofáját!

CoolKoon 2017.12.22. 11:43:30

@sas70: "Az infrastrukturális beruházások megtérülésére is vannak remek modellek, egy termelő beruházásra meg elég pontos számításokat lehet végezni, ez a mai számítástechnika korában már nem ördögi és nem kristálygömb." - Modellek mindenre vannak, pl. az időjárásra meg a tőzsdeindexek alakulására is, legfeljebb nem jönnek be. Nem tudom, a "káoszelmélet" szó mond neked valamit? Mert annak az elvei a fogyasztásra is ugyanúgy érvényesek, mint az előbbi kettőre (csak egy példa: elég, hogy Mo. váratlanul kijusson a VB-re/EB-re/bekerüljön a nyolcaddöntőbe stb. és rögtön kétszer-háromszor annyian fogják a meccseket nézni, mint amúgy; ilyen kilengéseket pedig egyetlenegy modell se tud előrejelezni). Vagy az szerinted véletlen, hogy a zsinóráramra kért árajánlatok csak néhány napig (vagy talán max. egy hétig) érvényesek (ha jól rémlik)?

"A közlekedési infrastruktúra fejlesztése is számításokon kell/kellene, hogy alapuljon" - Ha a jelenlegi forgalmat figyelembe vévő becslések alapján kezdték volna el építeni pl. az M1-est, akkor vsz. háromsávosra tervezték volna. Viszont lehet, hogy még ma se lenne kész. Ekkora projekteknél mindig kompromisszumokat kell kötni.

"Ebből jön ki, hogy M6-os épül és nincs kihasználva, miközben más útvonalak fejlesztésére nem marad pénz." - Valójában az úthálózat karbantartására beszedett pénznek vsz. a döntő többsége az autópályák karbantartására megy el, a többire szinte alig marad valami (arányaikhoz képest legalábbis).

"A titkosítások miatt egy csomó dolgot csak tippelni lehet, hidd el, hogy ez kurva jó neked, de ne akard tudni, hogy miért! " - Hidd el nekem, hogy a titkosítás engem is zavar, de nagyon. Ahogy az is, hogy pártunk és kormányunk mintha nem sok szakértőt kérdezett volna meg a témában.

"Bős-Nagymarosnál a cuclizmusban is voltak viták" - Azt szerintem ne is keverjük ide, mert (magyar részről) valójában a mai napig befejezetlen. És számomra pl. a mai napig nem világos, hogy (az idióta sötétzöld picsogáson kívül) miért nem lehetett/lehet befejezni (a mai napig se).

Nylul 2017.12.22. 12:09:19

'kb 30-40 ország van a világon ahol atomerőmű működik, a többiek hülyék nyilván, hogy nem használják ezt a csodaszép technológiát.' - Lehet hogy nem hülyék, de hogy zöldek sem, az is biztos.

www.tsp-data-portal.org/Breakdown-of-Electricity-Generation-by-Energy-Source#tspQvChart

Bocsi, nem igazán győztél meg. Én laikusként azt látom, hogy a teljes energiamix 50%-át kellene kiváltani, hogy szuperzöldek legyünk. Amiket írtál, abban semmi konkrétum nincs erre, csak az, hogy 'majd valamikor lesz valami, ami jó lesz'.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 12:43:29

@sas70:

"Az energia biztonságot nem csak atomerőművel lehet biztosítani"

Hanem? Sorolom az alternatívákat:

1) Akármilyen - akár kombinált ciklusú - gáztüzelésű erőművel? Hát nem az atomellenes zöldek sikongatnak a leghangosabban az orosz gázfüggés miatt (is)? Talán azt is észrevetted, hogy az EU és főleg a németek sorra megtorpedózza a déli irányból érkező gázvezetékeket, persze önös érdekből. Az sem feltétlenül lenne előnyös, ha az oroszok helyett a németektől függene a gázellátásunk (Északi Áramlat 2), vagy akár az amerikai LNG-től, ami mellesleg drágább is lenne az orosz gáznál.

444.hu/2017/07/05/felrobbanthatja-az-usa-es-az-eu-oroszok-elleni-szovetseget-a-foldgaz

2) Széntüzelésűvel? A CO2-kvótákat inkább hagynám, mert az egy mesterséges dolog, de a légszennyezés és a CO2-emisszió már nem. Biztos ez lenne a jó alternatíva?

3) Megújulók? Te sem gondolhatod komolyan, de ez az atomcsapda blogban alaposan ki lett vesézve, itt inkább nem ismételném.

4) Fúziós erőmű? Az atomellenesek szerint az is csak egy elavult gőzgép lesz! Na meg már 50 éve mindig 30-40 év múlvára ígérik. Egyszer biztos meglesz, de hogy mikor... Aztán biztos ott is meg kell majd fizetni ugyanazt a tanulópénzt, mint a fissziós erőműveknél, mire kialakul egy valóban biztonságos kontrukció. Ne Magyarország fizesse meg ezt a tanulópénzt.

5) Egely nullponti energiás cuccai?

6) Széles Gábor energiacellája?

Szóval hány forintot is ér az energiabiztonság? Súgok: egy ország energiabiztonsága stratégiai, sőt állambiztonsági kérdés. Csak pénzben nem fejezhető ki.

"pont az a kérdés, hogy van-e és ha igen, milyen alternatíva."

Ha ez számodra a fentiek után még kérdés, akkor nagy baj van.

"Ha visszaolvasod a hozzászólásaimat, láthatod, hogy nem atomellenes vagyok"

Ha visszaolvasod a hozzászólásaimat, láthatod, hogy nem vagyok migránsellenes, csak nem akarom őket Magyarországon látni. :DD

sas70 2017.12.22. 13:36:57

Az orosz gázfüggés ebből a szempontból lényegtelen. Rendelkezünk akkora tároló kapacitással, hogy ha arról van szó, biztosítani tudjuk a szükséges mennyiséget. Szerintem ez nem probléma.
A probléma az lehet, hogy ha gázerőművekkel kell megtermelni a szükséges áram mennyiséget, az olcsóbb-e, ha a környezeti hatásokat is figyelembe vesszük, mint az atom, vagy nem és ez környezetterhelés szempontjából alternatíva lehet-e, vagy nem.
Új áramtermelő találmánnyal én nem számolnék 20 éves távlatban, bár kizártnak sem tartom, de ha holnap bejelentenek valami kurva nagy durranást, mire az megbízható ipari technológia lesz, az is min 10 év.
Egy atomerőmű működési ideje ha jól tudom olyan 45-60 év, egy gázerőműé pedig 20-25. Ebből az is következik, hogy mennyi időre kötelezzük el magunkat egy technológia mellett?
Tehát az alternatívákat, nem csak közvetlen szempontból kell értékelni, hanem a kifutási ciklusuk szerint is.
Ez pedig továbbra is releváns kérdés és továbbra is várom, hogy megfelelő válasz szülessen rá, megfelelő számításokkal, kalkulációkkal alátámasztva!

tökmind1niknév 2017.12.22. 13:49:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ha szerinted olyan remek üzletileg is az atomerőmű, akkor miért nem akarja senki sem finanszírozni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 14:17:16

@tökmind1niknév:

Erre már te magad megadtad a választ, ne velem kötekedj.

CoolKoon 2017.12.22. 14:27:46

@tökmind1niknév: "ezen kívül ott a másik irány, a nagy, sok veszteséget termelő és nehezen szabályozható hálózatok helyett, mikro-, smartgridek létrehozása, kisebb önálló mérlegkörökét." - A smart gridek, azok fogják megoldani minden bajunkat, igen. Még ha háztartások szintjén működne is (ami szintén kérdéses), ipari termelő üzemeknél biztosan nem. Ott ugyanis simán előfordulnak akár több MW-os nagyságrendű ingazodások (csak egy egyszerű példa: ívkemence ki- és bekapcsolása), amiktől egy smart grid-alapú hálózat konkrétan összeszarná magát. A minél nagyobb hálózatnak pont az a lényege, hogy (a méretéből adódóan) ellenállóbb a különböző zavarokkal szemben (ami nemcsak termelés kiesése vagy a fogyasztás megugrása lehet, de egy sima zárlat is), mivel több párhuzamos vezeték megy, több, egymástól különálló forrás adja össze a teljesítményt, több irányból történik a betáplálás stb. A mikrorendszereknek megvan az az "előnye", hogy súlyos üzemzavar (pl. egy egész erőmű kiesése) esetén akár napokra, sőt, hetekre is áram nélkül marad többszáz háztartás akár. Különálló hálózatok esetén pedig még esély se lenne rá, hogy az áramszolgáltatók a törvényi határidőket betartsák (még egyszerű zárlat esetén se nagyon).

"Ezt a megújulókkal a legcélszerűbb megcsinálni, németeknél és amcsiknál is van már rá számos példa, szél, nap szabályozó meg víz, biogáz, egyéb tartalék." - A megújulókat (nap, szél) csak addig lehet biztonságosan rákötni a hálózatra, amíg van mögöttük valamilyen más, megbízhatóbb eszköz, amivel pótolni lehet a teljesítményüket, ha nem fúj a szél/nem süt a nap. Az összes (reális) megoldás közül pedig még a CCGT-k a legésszerűbbek, szerintem a biomassza erőművek felfutási ideje ugyanannyi, mint a szénerőműveké (vagyis nagyon sok, mivel azok is szilárd tüzelésű erőművek). Azokkal kombinálva viszont már nem olyan nagy buli a megújulók üzemeltetése, mert a CCGT üzemeltetése (még a maradékhő hasznosítása/eladása esetén is) drága mulatság.

"20-40%os megtakarítás is elérhető, vagyis ennyivel kevesebb erőmű kell." - Találtam egy cikket (www.napi.hu/magyar_vallalatok/ennyi_aramot_fogyasztott_magyarorszag_tavaly.601063.html ), mely szerint 2014-ben Mo. fogyasztása 42,5 TWh volt. Ehhez Paks (ha éjjel-nappal megállás nélkül csúcsra járatnák, amit amúgy nem szabad) legfeljebb 17,5 TWh-t adhat hozzá. Még mindig marad 25 TWh-nyi hiány (ami azóta természetesen nőtt is), ami pillanatbeli teljesítményre leosztva kb. 2,8 GW. Megmondanád nekem, hogy az általad vázolt, kétségkívül üdvös alternatívák közül melyik teremtené ezt elő? Vagy jó, (a smart grid jelentette spórolás miatt) legyen 25 TWh helyett 16,5, ami teljesítményre leosztva "csak" 1,9 GW. Szóval? CCGT-k a hulladékhő hasznosítása nélkül? Szénerőmű? Román meg lengyel biomasszával tüzelő, tucatnyi biomasszaerőművek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 14:31:12

@sas70:

"Rendelkezünk akkora tároló kapacitással, hogy ha arról van szó, biztosítani tudjuk a szükséges mennyiséget. "

Mennyi időre is? És mennyi időre lehet bespájzolni fűtőrudakat?
Mellesleg a gáztároló kapacitás jelentős részével (most nem fogok utánanézni) nem a magyar állam rendelkezik.

"A probléma az lehet, hogy ha gázerőművekkel kell megtermelni a szükséges áram mennyiséget, az olcsóbb-e, ha a környezeti hatásokat is figyelembe vesszük, mint az atom, vagy nem és ez környezetterhelés szempontjából alternatíva lehet-e, vagy nem. "

Nem erre utaltam én is?
Mellesleg hány forinttal árazod be a környezeti hatásokat? Avagy szarjuk le őket, mert más is okádja a CO2-t? Egyáltalán kifejezhető pénzben (nem a kvótára gondolok)? Erre egészen konkrét választ kell tudnod adni, különben minden érved a levegőben lóg.

"mire az megbízható ipari technológia lesz, az is min 10 év. "

Inkább 20. Mire Magyarországra is megfizethető áron eljut, 30.

"Egy atomerőmű működési ideje ha jól tudom olyan 45-60 év"

Paks 2 60 év, plusz minimum 20 év üzemidő-hosszabbítás. Már ha addigra nem jelenik meg Egely nullponti energiát kicsatoló eszköze vagy Széles Gábor energiacellája, mert akkor nem lesz hosszabbítás.

"egy gázerőműé pedig 20-25."

Amiből rögtön az is következik, hogy a gázerőmű árát azonnal meg lehet szorozni 3-4-gyel, ha az atomerőművel akarod összehasonlítani.

"Ebből az is következik, hogy mennyi időre kötelezzük el magunkat egy technológia mellett?"

Ezt nem tudhatod. Ha egy nagyon olcsó energiaforrás megjelenik, úgy ez esetben akkor is érdemes lehet Paksot leállítani, ha még nem hozta vissza az árát. Bár mint említettem, az ország energiabiztonsága nem kizárólag, sőt főképp nem pénzkérdés.

Na de mennyi időre látsz előre a jövőbe? Esetleg privátban elküldenéd a jövő heti lottószámokat? :D

Én egy dologban látok előre 20-40-60 évre is: áram 60 év múlva is kell. Ha esetleg nem kell, akkor az azt jelenti, hogy visszaháborúztuk magunkat a középkorba, akkor meg úgyis mindegy.

tökmind1niknév 2017.12.22. 14:32:43

@Nylul: van tisztaszén-technológia is, ahol nincs co2 .
egyébként nonszensz paks átmogatását zöldknt beállítani, miközben mészárosék megvették a mátrai erőművet, a met megvesz minden gázerőművet, az mvm a földgázhálózatokat, tehát ezeket fogja majd nyomatni az állam figyeld csak meg ezen veszteséges cégek hogyan lesznek hirtelen egy új rendelettel helyzetbe hozva.

laikusnak akkor 3 dolgot mondanék az egyik, hogy nap/szél/víz/hőszivattyús erőművekkel meg lehet termelni a szükséges áramot és elég annyi gázerőmű ami ezt szabályozza az aktuális igények szerint. már ezzel rengeteg üvegházhatású gázt spórolnánk meg.
amíg el nem hiszed v körül nem nézel külföldön hogy csinálják.
A másik az említett smartgirdek, ezzel a jelenlegi kapacitásnak kb negyedét meg se kellene építeni, tehát máris kiesik paks. Nem olyan bonyolult és nem is olyan drága. (a villanyszámládban fizetett hálózati veszteség önmagában kb 30% - ezt mind feleslegesen termeljük meg)
A harmadik h legrosszabb esetben gázerőművel ki lehetne váltani, paks úgysem termel még legalább 10 évig, addig hátha más kormány lesz és beenged megújulókat. illetve szélesebb körben is elterjednek az "új" technológiák. pl ami nálunk 2 éve működik arra még most is azt mondják h ez nem létezik.

az atom viszont egyirányú út, sokba kerül megépíteni, rengetegbe fenntartani és mikor már rég bezár még mindig milliárdokat kell rákölteni.
Ebből a pénzből a mostani kapacitás többszörösét lehetne kiépíteni megújulókból, a többletet eladni ha kel, ha nem akkor felhasználni, de legjobb a hálózatot átalakítani kisebbekre akkor egymást is tudják szabályozni ha kell.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 14:40:13

@tökmind1niknév:

"hőszivattyús erőművekkel meg lehet termelni a szükséges áramot "

Na, ezzel árultad el magad végképp, hogy nincs neked semmiféle energetikusi diplomád. "Hőszivíttyús erőművel" áramot termelni? Egyáltalán képes vagy felfogni, mekkora baromságot írtál? Kétlem. :(

Cicus, cicus, megint lebuktál.

tökmind1niknév 2017.12.22. 14:48:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Hm. A franciák 58 reaktorblokkja akkor szerinted mind ráfizetéses? De hülyék ezek a franciák, biztos már rég csődbe mentek. Ja, mégsem. "
ezt te írtad nem én. ebből gondoltam hogy a paksi tök nyereséges buli, csak én nem látom.
ehhez képest senki sem akarja finanszírozni, ez hogy lehet?

tökmind1niknév 2017.12.22. 14:50:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Egyáltalán képes vagy felfogni, mekkora baromságot írtál? Kétlem. :(" magyarázd el nekem lszives

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 14:59:11

@tökmind1niknév:

Ha magadtól nem jössz rá, akkor nem én foglak felvilágosítani. Tudod, ez már akkora baklövés volt részedről, hogy innentől nem tekintelek vitapartnernek. Óvodásokkal nem vitatkozom.

Bocsika. :)

eßemfaßom meg áll 2017.12.22. 15:02:41

@tökmind1niknév: "laikusnak akkor 3 dolgot mondanék az egyik, hogy nap/szél/víz/hőszivattyús erőművekkel meg lehet termelni a szükséges áramot és elég annyi gázerőmű ami ezt szabályozza az aktuális igények szerint"

és mindez annyiba kerülne hogy:

tökmind1niknév 2017.12.22. 15:05:57

@CoolKoon: ezért hívják smartgridnek, mert nem fordulhat elő h hirtelen "ki-bekapcsol egy ívkemence".
Ami "beszarik" az a hagyományos hálózat és mivel szép nagy hálózat, leáll az egész, sőt magával rántja a többit, mivel biztonsági szempontból leállnak, lásd amerikában, illetve európában olaszországban előforduló több megyényi áramszüneteket.

nagyon rá vagy cuppanva a ccgt-kre.. nálad ez már-már aduász. Mondok jobbat: igcc
gyorsindítású erőművekben egyébként másféle turbina dolgozik, pont emiatt. ilyen volt pl ami vásárosnaményban nem épült meg.
másrészt vannak 24 Mw-os gázmotorok is, azok elég gyorsan indulnak és tetszőleges kapacitást lehet kiépíteni modulárisan is.

nos a számok alapján paks állította elő a hazai termelés kb felét. ugyanakkor 9 GW a beépített teljesítmény, tehát a kapacitás harmada felesleges lenne? mert akkor ha kiesik paks még mindig többletkapacitás van. nem értem a problémád, mert nem jön ki a matek.
kérdésedre válaszolva ccgt helyett akkor már elvből is igcc, pár gyorsindítású meg megújuló és készen is vagyunk. biomasszát valaki mástól hallottad biztosan nem tőlem.

Nylul 2017.12.22. 15:06:29

@tökmind1niknév: 'laikusnak akkor 3 dolgot mondanék az egyik, hogy nap/szél/víz/hőszivattyús erőművekkel meg lehet termelni ' - Szóval azt állítod, hogy mostani energiamixben lévő 50% szén+nuke kiváltható ezekkel? Én még a smartgridek spórolását figyelembe véve sem érzem elképzelhetőnek. Van erre valami forrásod?

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem ez nem a cicus. Még egy atomcsapdás cikket sem linkelt. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 15:11:00

@Nylul:

Igazad lesz, azt hiszem. Ráadásul a cicus valójában nem hülye, csak neki is meg kell valahogy keresnie a napi betevőt.

tökmind1niknév 2017.12.22. 15:18:27

@eßemfaßom meg áll: offshore szélerőművet már 0,6m Eur/Mw áron is építenek, itthon nem tudom mennyibe kerülne.
napelem 2-3 m usd/MW, a hőből áramot termelő rendszerek attól függ.
A bekerülés a beruházás egyik fontos oldala, a másik a megtérülés. Ez sok mindentől függ, az eladási árat ugyanannyinak feltételezve mint a paksi áram esetén, az üzemeltetési, fenntartási költségek lényegesen alacsonyabbak, vagyis ha drágábbra is jönne ki, akkor is hamarabb megtérül, én a 10 évet megadnám.
Ennyi idő alatt paks még nem is termelne, ezt persze nem szokták hangsúlyozni.
10 év után meg még jobb, olcsóbb technológia lesz.

tökmind1niknév 2017.12.22. 15:20:34

@Nylul: paks2ről beszélünk azt "váltanám ki" elsősorban. A többire ott a mi technológiánk is, ami nem létezik.

eßemfaßom meg áll 2017.12.22. 15:28:53

@tökmind1niknév: tehát aszt mondod, hogy a franc se tudja de biztos olcsóbb mint paks2 mert csak

Nylul 2017.12.22. 15:31:30

@tökmind1niknév: ok, akkor újrakérdezem, az általam látott, 2014-es adatok alapján:

'laikusnak akkor 3 dolgot mondanék az egyik, hogy nap/szél/víz/hőszivattyús erőművekkel meg lehet termelni ' - Szóval azt állítod, hogy mostani energiamixben lévő 40% nuke kiváltható ezekkel? Én még a smartgridek spórolását figyelembe véve sem érzem elképzelhetőnek. Van erre valami forrásod?

tökmind1niknév 2017.12.22. 15:47:10

@eßemfaßom meg áll: lehet hogy olcsóbb, de azt írtam, ha drágább is jobb a megtérülése, így érthetőbb?
mellesleg nem gondolod hogy most itt csinálok neked gyorsan egy többszáz oldalas (v ezer) megvalósíthatósági tanulmányt, mindenféle mérésekkel meg kalkulációkkal? viszont szívesen leszerződnék ilyenre garantáltan kevesebbe kerülne mint a paksi.

CoolKoon 2017.12.22. 15:50:19

@tökmind1niknév: "ezért hívják smartgridnek, mert nem fordulhat elő h hirtelen "ki-bekapcsol egy ívkemence"." - Akkor még egyszer: Ahhoz, hogy be lehessen kapcsolni egy ívkemencét, kell pl. egy 100 MW-nyi teljesítmény "készenlétben". Viszont még egy 10 MW-os CCGT-nek is van 1-2 perc felfutási ideje, tehát nem lehet azonnal ráadni az ócskavasra a kakaót. Addig pedig hova megy a 100 MW-nyi fölös teljesítmény? Felfűtjük vele a Balaton vizét? Szivattyús minierőműbe (tehát minihálózatonként legyen egy, hogy az ilyen átmeneti állapotokat ki lehessen velük küszöbölni)?

"Ami "beszarik" az a hagyományos hálózat és mivel szép nagy hálózat, leáll az egész, (...) lásd amerikában" - Az amerikai szerintem rossz példa, mert ott (szabályozás híján) nincs egységes hálózat, asszem 5 szigetből áll a teljes USA-beli hálózat, így mindegyik sziget jóval sérülékenyebb.

"illetve európában olaszországban előforduló több megyényi áramszüneteket" - Az olaszokról is tudva vagyon, hogy gyakorlatilag teljes mértékben a francia atomtól függnek (ahogy a nagypofájú osztrákok is), ami abszolút megmagyarázza, hogy miért az olaszoknál voltak gondok, és nem a franciáknál. Igen, természetesen minél messzebb vannak az erőművek, annál nagyobb gond, ha valami miatt túlterhelődik a hálózat.

"nagyon rá vagy cuppanva a ccgt-kre.. nálad ez már-már aduász." - Nem, én speciel az atomra vagyok nagyon rácuppanva, mert megbízható és kiszámítható, de (relatíve) olcsó áramot akarok, és ezt (a sötétzöldekkel ellentétben) nem szégyelem bevallani.

"Mondok jobbat: igcc" - Ugye az nem zavar, hogy a hatásfokuk elmarad a CCGT-kétől, és (mivel ugyanúgy szénnel működnek) ugyanaz velük a gond, mint a hagyományos széntüzelésű erőművekkel (az a fránya por/pernye meg kénoxidok, hogy csak a legfontosabbakat említsem)?

"gyorsindítású erőművekben egyébként másféle turbina dolgozik, pont emiatt. ilyen volt pl ami vásárosnaményban nem épült meg." - Amelyeknek ezáltal a teljesítménye is kisebb. A Vásárosnaményben meg nem épült erőmű technológiája használhatósága pedig valószínűleg a mai napig rejtély (hiszen ha annyira nagy haszonnal kecsegtetett volna, akkor miért ment csődbe az építtető/beruházó cég?).

"másrészt vannak 24 Mw-os gázmotorok is, azok elég gyorsan indulnak és tetszőleges kapacitást lehet kiépíteni modulárisan is." - És azoknak mekkora a hatásfoka? Akkora, mint azoknak a CCGT-knek, amik Európa-szerte állnak? Vagy még rosszabb?

"nos a számok alapján paks állította elő a hazai termelés kb felét. ugyanakkor 9 GW a beépített teljesítmény, tehát a kapacitás harmada felesleges lenne? mert akkor ha kiesik paks még mindig többletkapacitás van. nem értem a problémád, mert nem jön ki a matek." - Hol állítottam olyat, hogy a többletkapacitás felesleges lenne? Nem én akarom az összes eddig telepített erőművet valami "környezetbarát" baromságra cserélni....

"kérdésedre válaszolva ccgt helyett akkor már elvből is igcc, pár gyorsindítású meg megújuló és készen is vagyunk." - Ja. Végül is a szenet a németektől és a csehektől kéne venni, ami tényleg kevésbé rizikós, mint az oroszokkal való seftelés. Meg olcsóbb is. Csak hát azok miatt a sötétzöldek bizony ugyanúgy picsognának, mint a mostani erőművek miatt.

"biomasszát valaki mástól hallottad biztosan nem tőlem." - Oké, te biogázt emlegettél, elismerem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 15:50:33

@eßemfaßom meg áll:

Kár olyannal vitatkozni, aki hőszivattyúval akar áramot termelni.

tökmind1niknév 2017.12.22. 15:50:46

@Nylul: úgy gondolom, hogy igen. Ha figyeltél, a hálózati veszteség nagy része megspórolható, mondjuk a fele, ami 15%, vagyis 25%-ot kell építeni.

Nylul 2017.12.22. 16:05:49

@tökmind1niknév: Rendben, elfogadom, legy 25%. És tételezzük fel, hogy 15 év múlva mindenhol smart grid van. (Amit szintén elég nehezen tudok elképzelni, de tudjuk be ezt az én fantáziátlanságomnak.)
Van az 'úgy gondolom'-nál pontosabb forrásod?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 16:06:55

@tökmind1niknév:

"a hálózati veszteség nagy része megspórolható, mondjuk a fele, ami 15%"

Energetikus doktorkám, a hálózati veszteség kb. 9%. Annak a fele csak 4.5%, nem 15%.

www.mavir.hu/documents/10258/15461/Fogyaszt%C3%A1selemz%C3%A9s_2014.pdf

A 13. oldalon találod. Addig meg ne terjeszd a hazugságaidat .

Te lennél energetikus???

eßemfaßom meg áll 2017.12.22. 16:07:54

@tökmind1niknév: jobb lenne ha valamivel megpróbálnád alátámasztani is, mert önmagában egy kinyilatkoztatás nem sokat jelent

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 16:08:31

@Nylul:

Ne hidd el neki a 15%-ot, hazudik, mint a vízfolyás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 16:10:23

@Nylul:

Helyesbítek: a 30% hálózati veszteséget ne hidd el neki, mert annak a fele a 15%.

Milyen energetikus az, aki képes 30%-nak hinni a 9%-os hálózati veszteséget?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 16:14:59

Amennyire igaza van az energetikusunknak a 30% hálózati veszteség dolgában, nagyjából annyira szabad elhinni neki a többi állításait is.

eßemfaßom meg áll 2017.12.22. 16:15:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: valamit rosszul csináltam ha úgy néz ki mintha vitatkozni akarnék vele a baszogatás helyett :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 16:29:21

Ráadásul a hálózati veszteségben benne vannak az áramlopások is, ami nem csökkenne attól, ha Paks helyett másféle erőmű lenne az alaperőmű. Vagyis a tényleges, műszaki okokból fellépő hálózati veszteség még a 9%-nál is kisebb, úgy 6% körül lehet.

Nylul 2017.12.22. 16:32:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @tökmind1niknév: Egyelőre Nocraft áll nálam jobban érv/forrás tekintetében. De kíváncsi vagyok, te mit tudsz felhozni.

Btw kösz a linket, érdekes olvasmánynak tűnik, megy kindle-re, két ünnep között átnyalom okával. :)

tökmind1niknév 2017.12.22. 21:50:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: guglizás megy látom, a teljes hálózati veszteség összes erőmű esetén valóban 10%, mivel paksról van szó továbbra is, számold ki hogy mennyi a megtermelt paksi áram vesztesége a teljes hálózaton. sztem 30%, szted?

matek gondolom jól megy ahogy a guglizás is, pár segítség számoláshoz, amit magyarul kidobott (ezzel is küzdesz):
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010-0017_62_villamosenergetikai_rendszerek/ch02s06.html
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0048_VIVEM265/apa.html
hozzáguglizod a hálózat hosszát, típusát, feszültségeket, transzformátorokat stb stb.
ÉS okosan kiszámolod hogy szerinted miért nem 30%, számológéped gondolom van.

Addig is mire végzel vele, kellemes ünnepeket és buék mindenkinek!

tökmind1niknév 2017.12.22. 22:20:29

@CoolKoon: @tökmind1niknév: "Akkor még egyszer: Ahhoz, hogy be lehessen kapcsolni egy ívkemencét, kell pl. egy 100 MW-nyi teljesítmény "készenlétben". Viszont még egy 10 MW-os CCGT-nek is van 1-2 perc felfutási ideje, tehát nem lehet azonnal ráadni az ócskavasra a kakaót. " akkor mégegyszer: az ívkemencének is van felfutási ideje. sose tervezik a beépített kapacitást, csúcsteljesítmény a csúcsfogyasztásra, mindig vannak tartalékok. A példát amit írtam, németeknél konkrétan elektromos kemencére csinálták meg. no nem az egészre (még) de különböző előkészületi és félkésztermék gyártási technológiákat időzítik az ingyenes többletre. hidd el hajszálpontosan meg lehet tervezni. Fölös teljesítmény így nehezen értelmezhető, mindig az megy ami a legolcsóbb folyamatos. Ha meg minden maxon pörög, mert éjjel is süt a nap és fúj a szél, akkor még mindig kiállíthatod a szélkereket mondjuk, így jó?

"Az amerikai szerintem rossz példa" tudom ott is hülyék vannak

"Az olaszokról is tudva vagyon, hogy gyakorlatilag teljes mértékben a francia atomtól függnek " pont azt mondod h az atom alaperőmű, ergo nem is rángathatja a rendszer nem? v magaddal kerülsz ellentmondásba

"Nem, én speciel az atomra vagyok nagyon rácuppanva, mert megbízható és kiszámítható, de (relatíve) olcsó áramot akarok, és ezt (a sötétzöldekkel ellentétben) nem szégyelem bevallani." pont a napokban volt egy kis üzemzavar pakson.. az atomáram a legdrágább, lásd az ingyenes szél pl. Az a baj veled és itt másokkal is hogy hasonlót hasonlóval nem akartok összehasonlítani. a paksi áram igenis drága, csak éppen elfelejtitek ráosztani a költségeket. és mondjuk egy leamortizált paks1est ne hasonlítsunk paks2vel, és ugyebár a megtermelt áram ára is más lesz. vajon akkor miért?

""Mondok jobbat: igcc" - Ugye az nem zavar, hogy a hatásfokuk elmarad a CCGT-kétől, és (mivel ugyanúgy szénnel működnek) ugyanaz velük a gond, mint a hagyományos széntüzelésű erőművekkel (az a fránya por/pernye meg kénoxidok, hogy csak a legfontosabbakat említsem)?"
aham, tökéletesen értelek, kívéve hogy gáztüzelésű is ccgt. És az igcc-nek jobb a hatásfoka, mert van benne még egy fázis, de vitatkozhatunk, linkelj egy forrást

' Amelyeknek ezáltal a teljesítménye is kisebb. A Vásárosnaményben meg nem épült erőmű technológiája használhatósága pedig valószínűleg a mai napig rejtély (hiszen ha annyira nagy haszonnal kecsegtetett volna, akkor miért ment csődbe az építtető/beruházó cég?)." mégis mekkora teljesítmény kellene szerinted? tökéletesen használható a technológiája. azt nem mondhatom meg miért ment csődbe guglizd meg biztos írtak róla valamit az újságok is

"másrészt vannak 24 Mw-os gázmotorok is, azok elég gyorsan indulnak és tetszőleges kapacitást lehet kiépíteni modulárisan is." - És azoknak mekkora a hatásfoka? Akkora, mint azoknak a CCGT-knek, amik Európa-szerte állnak? Vagy még rosszabb?" nem értem miért a hatásfokon rugózol megint? egyszerűen fogalmazva ezeknek az a lényege hogy ha kiesik egy erőmű, mondjuk a kedvenc ccgt-d v leáll a szél pl v hálózat v ezer más ok, akk villámgyorsan pótolják a kiesést h működőképes legyen a rendszer és eleve ne omoljon össze. Addig megy amíg helyre nem állítják v be nem lép egy másik erőmű. Aztán lekapcsolják, nem termel. Marha nagy biznisz egyébként, mert akkor is kap érte nem kevés pénzt ha áll. És ált áll ugye. Kit érdekel a hatásfok? Oroszoknál és régebben nálunk is pl tartalékként ott figyelt az olaj v pakura, azt nyomták a turbinába, nem az számított h füstölt pár napig mint a veszedelem, hanem hogy működőképes maradt a rendszer, a gyárak stb. ha kiszámolod h mekkora a gazdasági kiesés máris megértek h a hatékonyság és egyéb költségtényezők miért nem fontosak.
Egyébként ha mégnagyobb a gebasz, megvan h mely gyárakat, fogyasztókat dobnak le a hálózatról

" Hol állítottam olyat, hogy a többletkapacitás felesleges lenne? Nem én akarom az összes eddig telepített erőművet valami "környezetbarát" baromságra cserélni...." én eleve paksról beszélnék, azt nem szeretném ha megépülne

" Ja. Végül is a szenet a németektől és a csehektől kéne venni, ami tényleg kevésbé rizikós, mint az oroszokkal való seftelés. Meg olcsóbb is. Csak hát azok miatt a sötétzöldek bizony ugyanúgy picsognának, mint a mostani erőművek miatt." felejtsd már el a szenet, Gázos!

"Oké, te biogázt emlegettél, elismerem. " biogáz is csak egy szintig, pl a silózósat tiltanám

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 22:35:16

@tökmind1niknév:

Hú, de sokáig tartott. Szar dolog így leégni, mi?

"guglizás megy látom"

Bizony megy, mert nem elég az, hogy én amúgy is tudom a 9%-ot, ezt én egy vita során igazolni is szoktam. Senkitől nem várom el, hogy bemondásra elfogadja egy állításomat.

"mivel paksról van szó továbbra is"

Hazudsz. Amikor Paks 2 kiváltásáról írtál, akkor egyértelműen az egész villamos hálózat veszteségére írtad a 30%-ot, különben nem írhattad volna, hogy akkor elég csak 25%-ot pótolni a Pakssal kieső 40% teljesítményből.

"számold ki hogy mennyi a megtermelt paksi áram vesztesége a teljes hálózaton. sztem 30%"

Ha szerinted 30%, akkor igazold! Bocs, de bemondásra nem hiszem el. Ha állítasz valamit, akkor azt igazold, különben csak hangember vagy. Megadtad a villamosságtani linkeket, igazold a 30%-ot.

De megkönnyítem a dolgod, mert rögtön megcáfollak. Az általam belinkelt mavir-táblázatot kissé értőn elolvasva rögtön kiderül, hogy Paks hálózati vesztesége semmiképpen nem lehet az általad állított 30%, de még ennek közelében sem lehet.

Paks 2012-ben 15,700 GWh villamos energiát termelt, ennek 30%-a kb. 4,700GWh. Ám ugyanebben az évben az összes hálózati veszteség (beleértve az importét is) mindössze 3,684GWh volt. Akkor szerinted Paks hálózati vesztesége több volt, mint az országos hálózat TELJES összesített vesztesége? Ebből az következne, hogy a hólózat az egyéb forrásokból származó villamos energiából NYERESÉGET termelt?

Nagyon sorry, de te teljesen hülye vagy. Olyasmiket írsz, amiket egy óvodás is visszakézből megcáfol. Neked nemhogy energetikusi diplomád nincs, de semmiféle diplomád nincs, max. büfé-ruhatár szakon végezhettél. Talán az érettségid megvan, bár azt is kétlem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 22:39:57

Ami Paks 2012-es termelését illeti, bár te is rákereshetsz, a többiek kedvéért ezt is belinkelem:

"Az erőmű történetének egyik legjobb termelési eredményével zárt. Eddigi legjobb éve 2012 volt, amikor 15 793 gigawattóra villamos energiát termelt"

nol.hu/gazdasag/paks-adta-az-aramtermeles-felet-tavaly-1453901

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.22. 22:47:07

@CoolKoon:
@Nylul:

Csak ismételni tudom magam: Aki akkora baromságokat ír, mint a hőszivattyúval történő áramtermelés, majd ezt tetézi olyan marhaságokkal, hogy a hálózati veszteség országosan 30%, majd később ezt letagadva azt állítja, hogy Paks hálózati vesztesége nagyobb, mint az országos hálózat TELJES vesztesége, annak az egyéb állításait sem szabad komolyan venni.

@tökmind1niknév:

Én a te helyedben elbújnék, vagy még inkább nicket váltanék. Rég láttam valakit ekkorát égni, mint téged most.

Ej, te vadász...

CoolKoon 2017.12.23. 10:58:47

@tökmind1niknév: Na jó, amikor egy hozzászólás WTF-faktora túllépi az 50%-ot, akkor én is bedobom a türölközőt.....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.24. 11:26:01

@tökmind1niknév:

Energetikus uram, mire föl ez a nagy sietség? El ne menj, olyan nagy élvezet volt téged alázni. :) Mert igaz ugyan, hogy fegyvertelenekkel nem szoktam szellemi párbajt vívni, de veled kivételt tettem, hiszen olyan kitartóan jöttél az újabb pofonokért, ahogy a viccbéli vadász a medvéhez szopni. :D

abdul hackeem 2017.12.28. 20:58:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hogy te mekkora nagy kretén barom lehetsz, hogy dec. 24-én is itt trollkodsz

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.28. 21:00:55

@abdul hackeem:

Én is boldog új évet kívánok neked. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.28. 21:03:04

Tudod, kellemesebb volt a fotelból alázni energetikus urunkat, mint áruházakban tolongni, ahogy sokan mások tették.
süti beállítások módosítása