Egy mérnök szemével

Egy mérnök szemével

Hogyan lehetne helyreállítani a demokráciát Magyarországon?

2018. január 09. - Zoli mérnök

Sokszor lehet hallani, hogy nincs jogállam az országban, hogy a demokrácia visszaszorulása Valósul meg Orbán Viktor "illiberális" demokráciájában. Ebben az írásban szeretném megvilágítani mért is lehet ezekkel a kijelentésekkel teljesen egyetérteni, mi az ami megszűnt és ami miatt egyre kevésbe beszélhetünk demokráciáról az országban, amin még lehet változtatni, de ahhoz a rendszert kell leváltani és nem csak a kormányt.

Nem akarok mindenféle filozofálgatásba belemenni, de a történelemtanulmányaink alapján úgy tudjuk, hogy a "nép (démosz) uralmára" épülő államforma alapja ténylegesen a nép uralma, amit közvetlen választások során fejez ki. Ha csak ezt nézzük, már megdől a demokrácia országunkban, mert a nép biztosan nem uralkodik. Ez pedig egy dolognak köszönhető: a választási rendszernek.

blog1.jpg

Ha a választások során ténylegesen a népakarat érvényesülne nem kerülnének a mostani kormánypártok egyedül többségben. Ma a Fidesznek közel másfél millió szavazója van (ha lehet hinni a közvélemény kutatásoknak, ami mondjuk nem feltétlen van így), ami a választók közel ötöde. Ezzel a szavazatmennyiséggel kétharmadot tud szerezni, ami minden csak nem arányos és ami szerintem még fontosabb: egyáltalán nem demokratikus. Koalícióra senkivel nem lépne, és vele sem lépne hála a mostani pártvezetésnek. A választási rendszeren persze lehet vitatkozni és változtatni, ezért ezt a demokrácia csökkenésének csak egy tünete.

Ha azonban demokráciát hallok nekem egyből egy dolog ugrik be: a hatalmi ágak elválasztása. Bár több nyugati országban is a parlamentáris demokrácia működik, amiben elviekben megvalósul. De véleményem szerint ez csak látszólagos szétválasztása a hatalmi ágaknak, amikor a kormányt az a párt adja, amelyik többségben van a parlamentben, ráadásul a kormány tagjai egyben a törvényhozás tagjai is. Ellenben Magyarországgal ott ellensúlyként megjelenik egy független intézmény (a Kancellár vagy nevezzük bárhogyan is), de a mai magyar Köztársasági Elnök semmilyen politikai ellensúllyal nem bír a kormánnyal szemben.

blog.jpg

A három hatalmi ág ma országunkban semmilyen szinten nincs elválasztva egymástól, és már csak a látszatot sem akarja fenntartani az Orbán-kormány. Az egyik legújabb példa erre a 2017-es költségvetés. A törvényhozás által elfogadott törvény(!) által meghatározott hiány értékénél közel 800 milliárd forinttal nagyobb a költségvetés hiánya. És ennek milyen következménye lesz? Várhatóan semmilyen. A kormány már semmilyen elszámolással nem tartozik az Országgyűlés felé. Ma már természetes, hogy a kormánypárti képviselők felszólalásaikban a kormány seggét nyalják, és a kormány tagjai egyáltalán nem válaszolnak az ellenzéki képviselők kérdéseire csak sértegetik őket. A törvényhozás mellett azonban a bíróságok függetlensége is egyre inkább kérdéses. Ennek főszereplője Handó Tünde, aki egyre inkább a Fidesz akaratát szeretné belevinni az igazságszolgáltatásba is. Bár eleinte nagy erővel tudtak ellenállni a bíróságok, a Fővárosi Törvényszék elnökének választása mutatja, hogy lassan megtörnek ott is. És persze az ügyészséget nem is kell említeni, mint elviekben a független igazságszolgáltatás egyik kulcsszereplője, de erről persze nálunk szó sincs. Ezek azok amik miatt elsősorban én egyetértek azzal a kijelentéssel, hogy Magyarországon nincs már tényleges demokrácia.

De mit lehet tenni ellene? Úgy vélem csak az ellenzéki pártok tehetnek ez ellen. Nem egy pártot emelnék ki, hanem azokat értem ezen pártok alatt, akik tényleg a demokratikus berendezkedést támogatják. Úgy vélem a mostani kampányban nem a tüneteket kéne kiemelni, és azokat kezelni elsősorban, hanem valóban rendszerváltást kéne hirdetni. Persze fontos, hogy a szakmai kérdésekre is választ találjanak, hiszen fontos problémákról van szó, de véleményem szerint egyik párt sem állt bele még a megfelelő programba. Ez pedig felhatalmazás kérése lenne a választópolgároktól egy új Alkotmány (nem Alaptörvény!) elfogadására. Egy már nagy vonalakban ismertetett alkotmányos reformra lenne szükség az országban.

Ebben az új Alkotmányban pedig egy új, demokratikus elnöki rendszert kellene felépíteni, hasonlót az Egyesült Államokban lévőhöz. Persze nem teljesen lemásolva azt, mert annak is vannak hibái, de főbb motívumokat át lehetne venni. Ilyen az Elnök közvetlen megválasztása, aki egyben kormányfő is lehetne. A végrehajtó és a törvényhozó hatalom tényleges szétválasztása, azaz a kormány tagjai ne lehessenek parlamenti képviselők. A végrehajtó és a törvényhozó hatalom kölcsönös ellenőrzése és felügyelete, illetve a közös döntés kikényszerítése az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztása során. Persze ott is vannak hibák, és mint mondtam nem teljes másolást gondolok itt, de a főbb alapelvek úgy vélem átvehetők. A főügyész nálunk teljesen független kéne legyen, alkotmányos felhatalmazással és jogkörökkel. A főügyész kinevezésére is a két hatalmi ág összedolgozására lenne szükség. A választási rendszert is meg kellene reformálni és akár kétkamarás törvényhozást létrehozni, ahol az alsóház tagjait listás szavazás alapján választanánk meg, a felsőház tagjait edig kétfordulós egyéni jelöltekből választanánk meg. A két ház összes képviselőjének száma a mostani Országgyűlés létszámával megegyező lehetne. Szerintem ez lehetne a 2018-as választás igazi tétje és programja, a tüneti és a szakpolitikai programok mellett, erre kellene a hangsúlyt fektetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2913559267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.01.09. 19:02:48

A jó szándékodat nem vonom kétségbe, csakhogy a pokolba vezető út is ezzel van kikövezve.

Te egy állítólagosan tudományos alapokon álló rendszert, próbálsz a hazai viszonyainkhoz, adoptálni.

Muzsikok közt 2018.01.09. 19:32:17

Az usaban akkora a hatalmi agak elvalasztasa h uaz a csalad uralkodik 40 eve, meg 2 part 200 eve.

Majd ha orban utan a felesege/fia jon a tronon mint az usaban akkor is beszelgessunk demokraciarol.

eßemfaßom meg áll 2018.01.09. 19:38:20

"Ezzel a szavazatmennyiséggel kétharmadot tud szerezni" akár 3/4-et is ha nem mennek el szavazni az ellenfelekre. Nem a Fidesz hibája, hogy az ellenzék saját magát darabolja atomjaira. A választásokat a választáson résztvevők döntik el.

Ben Franklin 2018.01.09. 19:38:53

A politika a gazdagok jateka mindenhol ahol un. liberalis demokracia van, alt. valasztojoggal. Ez kulonben nagyon igazsagtalan szerintem h barki barom szavazhat, aki mondjuk 20ad annyit adozik egesz eleteben mint en annak is ugyanannyira szol bele mint en....bebaszna.

Na ezert van h a gazdagok inkabb megveszik a politikusokat, igy igazsagosabba varazsolva - legalabbis maguknak - a muzsikdemokracia rendszeret. Egyebkent nyugaton is ez van, sot mi is onnan tanultuk az uj tipusi korrupciot, hisz az o cegeik voltak a fo korrumpalok a nemzetgazdasag lehetoleg fillerekert valo felvasarlasakor.

micsoda egrekialto baromsag, alt. valasztojog, baszki, mar a legutolso neger torzsek is a legerosebbet/okosabbat valasztottak meg torzsfonoknek/varazslonak ma meg a gizi neni mondja meg a kozertbol a tutit, lofaszt!

eßemfaßom meg áll 2018.01.09. 19:42:53

"Persze nem teljesen lemásolva azt, mert annak is vannak hibái, de főbb motívumokat át lehetne venni. Ilyen az Elnök közvetlen megválasztása,"

Ugye az megvan, hogy az USA elnökét nem közvetlenül választják?

eßemfaßom meg áll 2018.01.09. 19:52:44

Ja most látom, hogy te az a "mérnök" vagy aki kitette a paksi posztjába a temelini (ha jól emlékszek) erőmű fotóját "A paksi atomerőmű látképe" aláírással majd suttyomba cserélted amikor a kommentelők kiröhögtek.

Mindenesetre gratulálok a sikeres bloghoz, 2 posztból 2 indexcímlap :) ha mérnök nem is vagy de marketinges még lehetsz :)

Rwindx 2018.01.09. 20:10:32

Nem akarlak megzavarni a fura világodban, de ahol vegyes vagy csak területi és nem szintiszta listás választások vannak, simán kijöhetnek ilyen parlamenti eredmények.
Aztán pl USA-ban az Elnök jelöli a Supreme Court tagjait, akkor ott még rosszabb lenne helyzet mint nálunk a hatalmi ágak szétválasztása terén?

Úgyhogy ezzel az írással épp most húztad le a "liberális" demokráciákat diktatúra szintjére, az ilyesféle az országokban hogyan kívánod "helyreállítani" a demokráciát?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.09. 20:12:54

Azt tudod, hogy a jelenlegi magyar alkotmányos rendszer 1989-ben lett kitalálva, s nem most?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.09. 20:15:33

S azt is tudod, hogy az amerikai parlamenti választási rendszer sokkal aránytalanabb a magyarnál?

ulpius66 2018.01.09. 20:19:12

Zoli mérnök?

"Ha a választások során ténylegesen a népakarat érvényesülne nem kerülnének a mostani kormánypártok egyedül többségben. Ma a Fidesznek közel másfél millió szavazója van (ha lehet hinni a közvélemény kutatásoknak, ami mondjuk nem feltétlen van így), ami a választók közel ötöde."

Zoli!
teljesen nyilvánvaló, hogy nem fogod megérteni amit írok, de azért leírom....
"a vágyvezérelt gondolkodás kancsalul festett egekbe néz".....

CSAK A TÉNYEK KEDVÉÉRT!
KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓK.HU MÉRÉSE ALAPJÁN (novemberi összegzó adatok 8 közvélemény-kutató cég mérése alapján.........

"A kormánypártok támogatottsága a fél évvel ezelőtti eredményhez képest 4 százalékponttal nőtt a novemberben publikált országos, reprezentatív közvélemény-kutatások átlaga alapján. A Fidesz-KDNP 52 százalékot érne el a biztos szavazók körében, ha most vasárnap lenne országgyűlési választás, amely 8 százalékponttal jobb a 2014-es eredményénél. Az MSZP 11 százalékot érne el, ami jelentős, 5 százalékpontos csökkenést jelent a szocialista párt esetében fél év alatt."

A Fidesz-KDNP "biztos"szavazói jelenleg kb. 2,5-2,6 millió fő+a határon túli kb. 2-300.000 szavazat!

Ennyike.
(egyebekben meg Zoli mérnök? ne higgy a közvélemény-kutatóknak....hisz az is csak egy szakma....)

politologus · http://politologus.blog.hu 2018.01.09. 20:21:26

@eßemfaßom meg áll: Ez a "közvetlenül-nem közvetlenül" azért nem súlyos probléma, a gyakorlat szerint a mérnök úrnak van igaza. Ötleteket amúgy bárki felvethet, nem kell tévedhetetlennek lenni, menjenek a viták. Persze az USA föderalista rendszer, a jelenlegi legrégebbi és legkomplexebb, nagyon messze van a magyartól.
A változtatást sokan, amint szerzőnk is, "fentről" kezdené, pedig a rendszer alanyai lent vannak, úgyhogy inkább "alulról" kellene kezdeni a fejlesztést. És ha már USA, ott a szavazó mint érdekek birtokosa is, és mint érdekek összesítője is mélyen be van ágyazva a hatalmi struktúrába: a civil szerveződések érdekközösséget teremtenek, majd érdekeket érvényesítenek, kijárnak úgy, hogy az érdekeikért tevőknek szavazatszerzéssel fizetnek. Ha a mi polgáraink jelentős hányada akár csak egyetlen egyesületben, szakszervezetben stb. tevékenykedne, javaslataikkal a politikát megkeresné, már nem itt járnánk. Aki látott olyan várost, ahol a helyhatósági választásokon a városvédő egyesület támogatása számít a pártoknak, tudja, miről beszélek, milyen erő is van egy civil szerveződésben.

ulpius66 2018.01.09. 20:22:18

Zoli mérnök?

Egyebekben meg te millen mérnök vagy?

Csak azért kérdem, mert ennyi baromságot leírni, mint te, eddig csak a bölcsészek voltak képesek....
(esetleg a kommunikáció szakon végzett senkiházik....)

Zoli mérnök 2018.01.09. 20:23:22

@eßemfaßom meg áll:

Nem hiszem, hogy suttyomban jártam volna el. Jelezték, hogy rossz képet raktam ki, én meg lecseréltem és erről a bejegyzés végén írtam is. :)

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem teljesen az USA másolását javaslom, mert az nem is lenne célravezető. Mint mondtam saját rendszert kell kitalálni, mert nem a majmolás lenne a cél szerintem, hanem ahhoz hasonló. Minden estre ott még mindig demokratikusabb a helyzet, mint itt nálunk. De én az Elnöki rendszer híve vagyok. Atóól, hogy még 1989-ben találták ki nem lehet hiba benne? És amúgy ha jól tudom ma az országnak nincs alkotmánya, hanem alaptörvénye van. És egészen egypártira sikerült...

@Rwindx:

Az Elnök jelöli, de a Szenátusnak jóváhagyása kell. Ez azért fontos információ. Itt jelenik meg a hatalmi ágak kölcsönös ellenőrzése. Úgyhogy pont nem lehúztam.

agarik 2018.01.09. 20:33:05

Fölösleges álmodozás. A megoldás egyszerűbb:
az Alaptörvény, bár minden ízében illegitim, de rendelkezik egy sorral amit egyszerűen be kellene tartatni:
"Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. "

Ez azt jelenti, egyetlen párt/pártszövetség/kormány/egyéb testület, jogi- vagy természetes személy javaslata SEM elfogadható, amennyiben azt másik párt/stb. nem támogatja.
Tehát a fideszkdnp egyetlen törvénye, rendelete, rendelkezése, intézkedése SEM törvényes amit más pártbeli képviselő nem támogatott.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 20:35:40

Abban azert megegyezhetun hogy ha Orr ban nem lenne a magyarok ma is az 1990es szinten elnenek. Szokol radio, belomizott Gorenje 20 eves trabant.

1990 ota 16 evben nem volt realber emelkedes....12ben volt, mindben Orr ban volt a kormanyfo. Igy ertuk el az 1990es szint 150%at mara.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Azaz, sokkal jobban jartunk volna ha orr ban 1990 ota teljhatalmu kiralyunk lenne. Ennyit a demokraciarol. Az emberek elso tiz problemaja kozott sincs az allamforma, de a ballenzek makacsul gecibuta, ami nagyon jo a hazanak.

Jakab.gipsz 2018.01.09. 20:37:31

@Zoli mérnök: Zoli Mérnök Úr !

Tájékoztatlak a Magyarok készítettek önmaguk számára alkotmány, már akkor amikor Amerika még álmainkban sem létezett.

Éspedig úgy készült el, az alkotmányunk, hogy őseinknek sem Platón Államáról sem pedig az elmebajos Római köztársaságról, sem pedig a Császárságukról, fogalmuk sem lehetett.

Zoli mérnök 2018.01.09. 20:44:53

@ulpius66:

Nem a közvélemény kutatók módszertana miatt nem hiszek a kutatásoknak, hanem azért, mert úgy vélem a kormány olyan környezetet teremtett, hogy az emberek nem merik nyilvánosan felvállalni a véleményüket. Sokan azért vesztik el a munkájukat, mert nyilvánosan vállalják a véleményüket.

@Kővárépítő Orbán a király a házban:

Bár még nem fejtettem ki részletesen (egy későbbi írásban terveztem), egyáltalán nem minden rossz, amit a kormány csinál, íme pl egy dolog, amivel egyetértek: szigorú fiskális politika (itt arra gondolok elsősorban, hogy alacsonyan tartja a hiányt - 2017 kivételével). De még van más is. De ha mindent összevetve nézem a dolgokat, igen is nagyon rossz a helyzet: egészségügy, oktatás stb.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.09. 20:47:28

@Zoli mérnök:

Ha hatalomelválasztást akarsz, az jobban megvalósul az elnöki rendszerben, ez tény.

ulpius66 2018.01.09. 20:47:35

Zoli mérnök?

Írd mán le azt is, hogy hol tartottál 2010-ben, és hol tartasz ma, 2018-ban, a fasiszta diktátor Orbán 8 éves uralkodása után......

Köszike!

ulpius66 2018.01.09. 20:50:16

Zoli mérnök?

IGAZAD VAN!

NE HIGGY A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÓKNAK!

HIGGY A SAJÁT MEGÉRZÉSEIDNEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(2018. ÁPRILIS 9-ÉN ERRŐL BŐVEBBEN IS BESZÉLHETÜNK....)

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 20:50:47

Különben, nekem ez az extra kivansagom Orr bán köv. 2 ciklusára.

Minthogy stadion mar minden faluban van, kővárakat kell felújítani, s építeni. Szeretem a kővárakat, s a turisták szintén. Különben is tökmind1 mindenkinek h 700 éves vagy tegnap épült, ha árulnak sört meg kolbászt.

Minden faluba vissza kell állítani a kastélyt is! Meg a rendőrök egyenruháját meg kéne designolni rendesen, hülyébbnek néznek ki mint amilyenek!

ulpius66 2018.01.09. 20:55:53

ABBAN PERSZE TELJESEN IGAZATOK VAN, HOGY ORBÁN ADDIG MINISZTERELNÖK MAGYARORSZÁGON, AMÍG MEG NEM UNJA, VAGY MEG NEM VÁLASZTJÁK AZ EURÓPAI UNIÓ VEZETŐJÉNEK.......

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 20:57:20

@Zoli mérnök: Hat sokra nem viszed az Orr ban kiralysagban, mert ennyi esszel ajtonallonak nem kerulhetsz az udvarhoz.

Hogy lenne mar az egeszsegugy, meg az oktatas a lenyeg? Kezdve azzal, h ezek sosem voltak jobbak, mint most, minden, ezek is PENZBOL, ARANYBOL vannak.

Fenntarthato joletemelkedest nemhitelbol senki nem produkalt 1990 ota Magyarorszagon, a furfangos Orr ban fejedelmet leszamitva.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Azaz, sokkal jobban jartunk volna ha orr ban 1990 ota teljhatalmu kiralyunk lenne. Ennyit a demokraciarol. Az emberek elso tiz problemaja kozott sincs az allamforma, de a ballenzek makacsul gecibuta, ami nagyon jo a hazanak.

ulpius66 2018.01.09. 21:05:51

Hahóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!

Zoli mérnök!

Mintha megkérdeztem volna, hogy hol tartottál 2010-ben, és hol tartasz ma!!!!!!

Ha minden barom hozzászólásra válaszolsz, kérlek erre is!
(persze csak akkor, ha őszinte a válaszod....)

tpl 2018.01.09. 21:08:11

1. Demokrácia van Magyarországon.
2. A Fidesznek stabil 2-2,2M támogatója, akikre vártan számíthat áprilisban.
3. Ezzel abszolút többséget simán szerezhet, de a választói aktivitáson múlik, hogy a végén mennyit ér ez a kétmillió szavazat. Ha az ellenzék képes lenne mozgósítani a szavazókat, akik nem a Fideszre szavaznak és mondjuk 75%-os lenne a részvétel, akkor valszeg az abszolút többség se lenne meg. A választási rendszer tökéletesen demokrácia-kompatibilis.
4. A hatalmi ágak szetvalasztasa - ez elég jó vicc, mert ez sehol, még a bölcs Amerikában sem működik.
5. Elnöki rendszer - hahaha :) akkor lenne csak igazán diktatúra-sivalkodás :)))

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 21:16:43

@tpl: Nem elnöki rendszer kell hanem királyság. Méghozzá semmi drága faxni h parlament meg ilyenek, régi vágású királyság kéne, hogy sok kővár épülhessen a turisták örömére.

A kapitalizmus viszont maradhat. Persze nem ám szabadon hanem törzsi alapon, ahogy a zsidók csinálják.

jandera 2018.01.09. 21:18:03

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Az alkotmány NEVE alaptörvény."
Mindegy, hogy a gyerek neve Pistike vagy Rozika, ha pöcse van fiú!

jandera 2018.01.09. 21:19:24

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
"Nem elnöki rendszer kell hanem királyság."
Nincs elég bajunk, még egy király is a nyakunkba? Nooormális vagy?

ulpius66 2018.01.09. 21:22:09

@Kővárépítő Orbán a király a házban:

Kővárépítő!

Ha nem lennél, ki kéne találni!
(én mindenesetre hülyére röhögöm magam a hozzászólásaidon......(

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 21:23:22

@jandera: nem lenne olcsóbb mint 200 parlamenti kepviselo sokezer helyi kepviselo meg a tobbbi szarkeverő? Egy megyét a király magántulajdonába kell adni szőröstől bőröstől.

Nyilvan Orr bán legyen a kiraly mert ő a legjobb, s különben se lehet leváltani mert sokan szeretik 25 év királykodás után is. Ami nagy ritkaság ebben az országban.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 21:30:10

@ulpius66: a nemzeti királyság ügye nem vicc!

Ebben az országban minden rendben volt, amíg volt király. 1916ban meg elküldték a marhák, s mit kaptak?

vörösterrort, fehérterrort, harmadakkora országot, nyilasokat, komcsikat

Na megérte, zsellérek?

Kővárakat, királyokat mindden magyaroknak!

ulpius66 2018.01.09. 21:36:47

@Kővárépítő Orbán a király a házban:

Kővárépítő!

Egyebekben nem is mondasz hülyeségeket!

Az Európai Unió 27 országából 9-ben királyság, nagyhercegség, egyebek vannak.......

Egy csomó országban pl. Szlovákia, Finnország, Szlovénia, stb, stb.... meg soha nem volt önálló királyság.....ha visszaállítanánk, akkor csak az irigyeink száma nőne......

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 21:41:54

@ulpius66: Nem lennének irigyek, hiszen őket azonnal a királyságnkhoz csatolnánk, amint teljesítik a csatlakozási feltételeket.

Azaz, a délszlávoknak a migrik összefogdosása lenne a dolguk, ahogy ezt oly jól végezték hosszú évszázadokig. Amíg le vannak kötve a barbárok elleni háborúval, addig se egymást gyilkolásszák.

Zoli mérnök 2018.01.09. 21:43:09

@ulpius66:

Én kb ugyan ott. Mert nem nyaltam be a Fidesznek. Nem vagyok olyan ember, aki egyszer ezt mondja máskor meg azt, csak azért hogy előnye legyen valakinek. Orbán mindig azt mondja, amit őt hatalomba tartja. Egyszer mond valamit fél órával később képes letagadni a saját mondatait és az ellenkezőjét állítani. Egy köpönyegforgató. (Nem azonnal válaszoltam, mert nem minden másodpercemet itt töltöm.

@Kővárépítő Orbán a király a házban:

Nagyon szép átlagokban beszélni, csak hát az a baj, hogy ennyire még nem nőtt a szegények és a gazdagok között a különbség, hála az Orbán-kormánynak. Oktatásban nincs semmi rendben: cenzúrázzák a tanárokat, a nemzetközi felmérések alapján folyamatosan csökken a színvonal. Egészségügy: kórházi fertőzések, felszereléshiány, orvoselvándorlás, ápolók hiánya. Amit belinkeltél adat átlag. Ennek nagy része megy a Mészáros és társaihoz. Közel 4 millió embernek nincs megfelelő forrása a létminimum fedezésére (ezt a statisztikát valamiért nem közlik már 2010 óta - mármint a létminimumhoz szükséges pénz mennyiségét). Ráadsául reálbér: állítólag ugyebár nincs infláció, csakhogy ugye az is inflációs kosár alapján van kimutatva. Lehúzza a stagnáló benzin ár stb., élelmiszer árak meg nőttek nem is keveset. Márpedig az átlagember enni akar és nem kocsikázni.

ulpius66 2018.01.09. 21:47:42

@Zoli mérnök?
"Közel 4 millió embernek nincs megfelelő forrása a létminimum fedezésére...."

Egyebekben meg igazad van!

"Én csak abban a statisztikában hiszek, amit magam hamisítok!"

ulpius66 2018.01.09. 21:49:39

Zoli mérnök?

Nyilván te azt is elhinnéd, ha a ballibsi portálok azt írnák, hogy 12 millió magyar él a létminimum alatt!
(mondjuk amit eddig előadtál, simán el bírom képzelni rólad....)

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 21:58:49

@Zoli mérnök: Én az átlagokra adtam adatokat, te meg semmit a vagyoni különbségekre. Ez nem komoly beszéd!

A valóság az hogy Magyarországon ma még európai szinten sincsenek nagy vagyoni különbségek, sőt inkább kisebbek mint a nyugati vandál királyságokban. Ennek a mérőszáma a gini index.

Az állami oskolában, ami a király tulajdona, tanárostól, még szép, hogy azt tanítják ami a király igazsága. Akinek nem tetszik, felvételizhet a CEUra is! Ja nem, mert nincs is felvételi. Fizetni viszont kell! Akié az arany, az alkotja a szabályt, tanuljátok már meg muzsikok!

'Amit belinkeltél adat átlag. Ennek nagy része megy a Mészáros és társaihoz. ' - Mészáros meg a vállalkozók nincsenek benne a kereseti statisztikában, mert nem alkalmazottak!

De aki ennyit sem tud, azért van a bábasszony, hogy elcsikkassza idejekorán.

'Közel 4 millió embernek nincs megfelelő forrása a létminimum fedezésére (ezt a statisztikát valamiért nem közlik már 2010 óta - mármint a létminimumhoz szükséges pénz mennyiségét). '

Vmi forrás jól esne erre a sok marhaságra.

Jakab.gipsz 2018.01.09. 22:11:18

@jandera: @ulpius66:

1, A királyság csak az ateista-zsidó filozófusoknak nem nyerte el a tetszést, ami érthető az utolsó zsidó király, Heródes eléggé lökött volt, de az építő ipart azért felpörgette.

2, Ha adott egy komplex feladat annak a megoldást, nem szabad két bites liberálisokra rábízni.

Zoli mérnök 2018.01.09. 22:11:44

@ulpius66:

Nem vagyok baloldali az MSZP-re és DK-ra ugyanúgy nem fogok szavazni, ahogy a Fidesz-re sem (2010-ben elkövettem ezt a hibát). Mindent elolvasok és tudom hogy kb. valahol félúton van az igazság.

@Kővárépítő Orbán a király a házban:

Most már csak telefonról vagyok, holnapután vizsgázok. Hétvégéig megkeresem a forrásokat.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.09. 22:33:45

én nagyon nem kérek a ti helyreállított demokráciátokból

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 22:39:09

@Zoli mérnök: Te tudod mi a forrás?

Ezek nem források, hanem véleménycikkek, forrásmegjelölés nélkül.

kvadrillio 2018.01.09. 22:42:07

ILYEN LAKÁSUZSORÁSOKKAL..., BIZTOS NEM !!!!!

ÚJRA HORTHY-KORSZAKI LAKÁSUZSORÁSOKAT CSINÁLT ORBÁN..???!.ÚJRA RENESZÁNSZOZNAK A ZSIDÓ LAKÁSKIADÓK ??? MINT A HORTHY KORSZAKBAN ??? ORBÁN ! MIJAFASZT CSINÁLTÁL A MAGYAROK LAKÁSÁLLOMÁNYÁVAL ????? ÚJRA HORTHY-KORSZAKI LAKÁSUZSORÁSOKAT ??? BAZDMEG !!!!!A bérlakásokkal visszatérnek a háziurak
Népszava|2018. jan 9. 05:03
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]

Shutterstock illusztráció
Reflektor
0
inShare

A nagyvárosokban egyre többen választják az albérletet, ami jó üzlet a befektetőknek is. A főváros belső kerületeiben elszaladtak az árak.
Shutterstock 

Shutterstock

Bár a magyarok döntő többsége még mindig törekszik a saját tulajdonú ingatlan megszerzésére, a statisztikai adatok alapján az utóbbi években némileg többen választják a munkaerőpiaci mobilitást is megkönnyítő albérletet. A jelentősebb megtakarítással rendelkezők – egyelőre zömmel magánszemélyek - ki is használják a növekvő igényt: több tucat lakást, olykor egész emeleteket vásárolnak, hogy azután egy erre szakosodott cégen keresztül kiadják őket.
A lakások felét feketén adják ki
Összesen 321 ezer lakásban éltek bérlők 2016-ban, ezek túlnyomó részét, 260 ezer lakást magánszemélyek adták ki. A G7 gazdasági portál által ismertetett adóhatósági adatok szerint ugyanakkor csak százezer ember vallott be jövedelmet lakáskiadásból, összesen 85 milliárd forint bevételt jelentettek. Bár vannak, akik több lakást is kiadnak, az nem valószínű, hogy egy lakáskiadóra átlagosan 2,6 kiadott lakás jut, valószínű tehát, hogy a lakások legalább felét feketén adják ki. Vagyis, ha a piac csak tíz százalékot tisztulna a lakáskiadás adóterheinek csökkentése miatt, az hárommilliárd forint többletbevételt jelentene a költségvetésnek – véli a Nemzetgazdasági Minisztérium.Ezzel együtt – éppen a fenti változások miatt is - egyre jobban megéri kiadási céllal ingatlant vásárolni. A befektetési célú lakásvásárlások aránya a fővárosban már eléri a 40 százalékot, országosan mintegy 30 százalékra tehető. A piac pedig egyre koncentrálódik: mind több olyan befektető lép be a piacra, aki nem egy-két lakást vesz, hanem nagyobb portfólió kialakítására törekszik. Egyelőre még magánszemélyekről van szó, hiszen ebben a formában jobban megéri a lakáskiadás, mert csak a 15 százalékos szja-t kell megfizetni, míg cégként ÁFÁ-t és társasági adót is kellene fizetni, az osztalékot terhelő közterhekről nem is beszélve.

Ezek a modern háziurak a régebbi társasházakban egész szinteket igyekeznek megvásárolni. Balogh László szerint ez főként a fővárosi belső kerületekben jellemző, ahol a rövidtávú, turistákat célzó kiadás dominál. Ezt egy szintén idei könnyítés is segíti: az ingatlanjukat lakáshotelként hasznosítók már nemcsak egy, hanem három ingatlan után is választhatják a tételes átalányadózást, ami évente 38 400 forint lakásonként. A bulinegyed rövidtávú lakáskiadásának piacán ugyanakkor komoly változásokat hozhat az erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló februári népszavazás. Ha éjfélkor valóban bezárnak majd a szórakozóhelyek, a környék kevésbé lesz népszerű a fiatal turisták körében, emiatt már akadnak is olyan vevők, akik az adásvétel megkötésével inkább kivárják a népszavazást.
Kicserélődhetnek a tulajdonosok a bulinegyedben

Zoli mérnök 2018.01.09. 22:45:10

@Kővárépítő Orbán a király a házban:

A cikkek a KSH adatokból dolgoznak ha elolvasod őket. A létminimumról szóló cikkek valóban nem KSH adatok, hanem mások által készített adatok, mert egy ideje a KSH nem készít erről statisztikát, de aki csinálja ugyan azt a módszertant alkalmazza, mint korábban a KSH. Szóval adatok alapján vannak megírva a cikkek, KSH adatok alapján.
De téged ezek úgysem fognak meggyőzni, úgy látom csak kötekedni jöttél ide, úgyhogy ezek után nemigen látom értelmét további reagálásnak.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 22:46:56

@Zoli mérnök: Nincsenek forrásmegjelölések.

Ha egy középiskolai dolgozat végére odaírod hogy forrás: KSH akkor kiröhögnek.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.09. 22:49:30

@Zoli mérnök: Ellenben a 24.hu köztudottan szélsőséges ballibbant portál, s ha vissza tudsz emlékezni 4 évet akkor a HVG egyenesen hamis videót rendelt és tett közzé vmi lejáratáshoz, szóval nem álltak meg ilyen finom szarkeverésnél, mint a 24.hu. Pedig vmikor volt renoméja a HVGnek, de a libbantak tönkretették.

Muzsikok közt 2018.01.09. 22:59:47

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Orban kiralysaga maga a nemzet teste, az az ő kővára.

Mellesleg nem nyomja rosszul, én egy kicsit több szabadságot, s kevesebb biztonságot kívánnék, azaz egy libertariánusabb államot. De nemzettestvéreim többségének ez nem érné meg, így ezt buktam, józan politikus nem fog belevágni soha. Jobb a langyos víz.

HellsAngel 2018.01.09. 23:15:08

A suszter maradjon a kaptafanal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.09. 23:25:24

Ha mérnökblog, akkor mi a fenének politizál. Vagy indítson blogot más néven. Nagyon undorító, ahogy szakmai/vallási/kulturális blogoko sorra elkezdenek politizálni - perssz mind a "demokratikus ellenzék" mellett. :D

Ezzel csak a saját hiteledet veszíted el.

feketeesfeher 2018.01.10. 00:00:26

Magyarországon a deokráciát nem helyre kéne állítani, hanem kemény munkával megteremteni az alapjait.
Aztán kialakítani az intézményrendszerét, és közben meggyőzni az átlagembert, hogy bár a demokrácia macerás, de már középtávon is megéri.

Jó, a magyar demokrácia megteremtéséhez kell vagy 50-60 év, és bár igaz, hogy 10 évvel ezelőtt talán 30-40 év is elég lett volna, de hát a magyar társadalom olyan, amilyen. Nem jó, nem rossz. Ilyen.
Néha hajlamos saját maga alatt vágni a fát.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 00:11:51

@feketeesfeher: Teljesen rosszul mérik fel a helyzetet a ballibák.

A zemberek pénzt akarnak a demokrácia a 80as években még lehetett hívószó, de ma már a kutyát se érdekli, 4 évente szavazhat de ettől még kell neki lehetőség, munkahely, kicsi adó, sok nettó.

És utóbbiakban a ballibek qrva szarok, ezért beszélnek inkább a demokráciáról. De hát ez a 2/3 megakadályozására is kevés lesz. Ráadásul demokráciaféltős kampányt már 2014ben is levágtak, de úgy látszik az eredménnyel is elégedettek voltak, mert nem változtattak semmit.

libsi nóta bárki unja 2018.01.10. 00:15:03

"Hogyan lehetne helyreállítani a demokráciát Magyarországon?"

Minden fontosabb helyre libsit kell állítani. A libsi hitvallás szerint a demokkrácia én vagyok, minden egyéb meg fassizmus

libsi nóta bárki unja 2018.01.10. 00:19:53

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
A libsik minden választáson a demokráciáért ajvékoltak eddig. Aztán összebútoroztak kommerekkel, most nácikokkal, akinek csak lehet a hóna alól óbégatni

Kővárépítő Orbán a király a házban 2018.01.10. 00:51:56

@libsi nóta bárki unja: Én már szánom a ballenzéket. Baloldaliként semmi keresnivalójuk a fidesz mellett, aki támogatja a nyuggereket, emeli a minimálbért mint az ördög /végre beértük a szlovákokat/, kinyalja a cikányok meg a másikok seggét.

Liberálisként legalább szakértők lehetnének, de Orr bán gazdasági kabinetje egyszerüen más liga, össze sem vethető.

Szóval maradnak az üres lózungok, buzzwordök, amíg - rejtély milyen pénzből - de a médiában még mindig erősek - vagyis többszörösen nagyobbnak látszanak mint amik.

Őszinteén szólva én sem lennék ellenzék, annyira beásta magát Orr bán középre. Mi a tökömet lehet kínálni, amit Orr bán nem ad meg? Max vmi rés piacot lehet megfogni a fővárosban. Nem éri meg a melót, inkább orr bán oligarchája akarok lenni 20 év múlva.

jandera 2018.01.10. 05:17:34

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
"Nyilvan Orr bán legyen a kiraly "
De ki legyen az ász?
És mi legyen az adu???

eßemfaßom meg áll 2018.01.10. 07:26:20

@Zoli mérnök: "Én kb ugyan ott. Mert nem nyaltam be a Fidesznek. "

Nem lehet, hogy inkább azért mert a szakmádban is olyan minőséget produkálsz mint a posztokban?

"holnapután vizsgázok"

Csak aztán Orbán meg ne buktasson.

"és erről a bejegyzés végén írtam is. :)" egy zárójeles nem igazán magyar mondat amiből nem derül ki, hogy eredetileg a ScarlettJohanssonról szóló cikket egy Winona Ryder képpel illusztráltad hatalmas szakértelmeddel.

eßemfaßom meg áll 2018.01.10. 07:32:18

@politologus: "Ez a "közvetlenül-nem közvetlenül" azért nem súlyos probléma, a gyakorlat szerint a mérnök úrnak van igaza."

Miért is igaz gyakorlatban az, hogy az USA-ban közvetlenül választják az elnököt amikor az USA-ban nem közvetlenül választják se elméletben se gyakorlatban?

eßemfaßom meg áll 2018.01.10. 07:37:18

@Zoli mérnök: "A cikkek a KSH adatokból dolgoznak ha elolvasod őket."

ebben az a vicces, hogy az ideológiailag megfelelően képzett ellenzéki bármilyen ksh adatot ignorálni tud azzal, hogy az orbánista kamu amennyiben az az adat pozitív a kormány szempontjából, de egyből szentírássá változik ha rossz fényt lehet vele vetetni a kormányra.

Zoli mérnök 2018.01.10. 09:41:16

@eßemfaßom meg áll:

Itt véleményt fogalmazok meg, ami elég szubjektív, míg a szakmám meg nagyon objektív dolog. Egyébként meg nem volt panasz a munkámra és akivel dolgozok el tudják különíteni a politikát és a szakmát. Sajnos ezt nagyon sokan nem tudják megtenni. Egyébként nem akarok "megtéríteni" senkit, igazából az is a célom, hogy olvasd el és gondolkozz rajta el. Ne egyből azzal gyere, hogy "ballibsi" és akkor biztos hazudik. Egyébként nem ballibsi vagyok, hanem a liberális konzervatív irányzat "követője". Mint már írtam én sem mindent hiszek el mindenkinek. Én minden oldalt meghallgatok, sok véleményt elolvasok és ez alapján alakítom ki a véleményem. Aki idejön olvasni, attól is csak azt kérem, hogy olvassa el s gondolkozzon, és ne csak az egyik oldal véleménye alapján alkossa meg saját véleményét. Egyébként erre jó példa, hogy nagyon sok egykori Fideszes gondolkodó is már úgy gondolja, hogy ez a rendszer nem maradhat (pl. Bod Péter Ákos). Amúgy meg nem is tudom, hogy belegondoltál-e, de annyira szidod a baloldalt, hogy észre sem vetted, de a kormány tipikus baloldali politikát folytat nagyon sok téren (pl. államosítás mindenek felett).

Zoli mérnök 2018.01.10. 09:50:02

@eßemfaßom meg áll:

És még annyit, hogy nem kell feltétlen az ellenzéki médiára és politikusokra hallgatni (bár attól még hogy ellenzéki egy média nem feltétlenül baloldali - ebbe is érdemes belegondolni), hanem ott vannak a szakmai szervezetek nyilatkozatai sorra. Elég csak a pedagógusok, mentőszolgálatosok, orvosok, stb. szakszervezetinek és szakmai szervezeteinek véleménye.

eßemfaßom még áll 2018.01.10. 12:19:17

@Zoli mérnök: "Amúgy meg nem is tudom, hogy belegondoltál-e, de annyira szidod a baloldalt"
Ujabb tárgyi tévedés a sorban, a legritkább esetben szidom a baloldalt. Ennek két oka is van, egyrészt nem baloldal hanem "európai értékrendű liberális demokrata" a csapat (így macskakörmözve) másrész mit lehetne egy sokéves folytatásos kabarén szidni? max azt, ha kezd ellaposodni.

Mindemellett komolyan el se tudom képzelni milyen MÉRNÖKI munka az ahol az előrelépéshez orbánseggnyalás szükséges.

Zoli mérnök 2018.01.10. 12:42:00

@eßemfaßom még áll:

Ha közszférában, vagy állam által irányított területen akarsz elhelyezkedni, akkor nem szabad véleményt nyilvánítani, mert repülsz, mert az Orbán kormány nem tűri a kritikát.

Egyébként, ha már választási rendszer:
444.hu/2018/01/10/egy-amerikai-birosag-szerint-alkotmanyellenesek-a-partpolitikai-szempontok-alapjan-rajzolt-valasztokeruleti-terkepek
Itthon is ez lett megvalósítva, csakhogy itthon valamiért nem kerül ez bíróság elé. Ez az ellenzék gyengeségén is múlik. Egyébként remélem kimondja a bíróság, hogy ez így nem alkotmányos ott sem.

eßemfaßom meg áll 2018.01.10. 19:37:24

@Zoli mérnök: Tehát orbánseggnyalás = állami cégnél nem szidod orbán kurvaanyát

"csakhogy itthon valamiért nem kerül ez bíróság elé."

előtted a lehetőség tegyél feljelentést

politologus · http://politologus.blog.hu 2018.01.10. 22:56:25

@eßemfaßom meg áll: Az embereknek van egy elnökről szóló szavazatuk, ez szerintem már elég ahhoz a megkülönböztetéshez, ami a közvetlen és a közvetett között van. Persze, ha szigorúan nézzük, semmilyen választás nem közvetlen: van egy közbeékelődő matematikai képlet, sőt, esetünkben a képlet mellett hús-vér emberek is közbeékelődnek. A gyakorlat alatt pedig azt értem, hogy az elektorok valóban azt az eredményt szokták kihozni, amit az államok kihoztak, nem sűrűn fordul elő, hogy az elektorok nekiállnak független gondolkodóként a választói döntéssel szemben elnököt választani. Ha csak a magyar köztársasági elnök választásának rendszerére gondolsz, ahol se ilyen szavazata nincs a polgároknak, se olyanra nem szavazhatnak, aki ennek előtte az elnök személyét már megnevezte volna, akkor bőven megvan az a különbség, amit egy kifejezéssel le kell írni.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 17:03:31

@Zoli mérnök: ne haragudj de nagyon buták az érveid. egyrészt Magyarországon titkos választás van. másrészt pedig 2002 és 2006 választásain, sőt, 1994-ben is nem a fidesz nyert. remélem nem gondolod azt, h az emberek átköltözgettek ide meg oda. ez nem amerika, ahol a tagállamok tradicionálisan demokraták vagy republikánusok. remélem a vizsgád jobban sikerült

Zoli mérnök 2018.01.11. 17:11:52

@Scott Tenorman Must Die: Nem tudom mire gondolsz buta érvek alatt. Melyikre? Amúgy négyes lett. :)

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 18:05:25

@Zoli mérnök: grat. a választási térképes dologra. Magyarországon össze-vissza szavaznak az emberek, kevés kivételtől eltekintve (Szeged, Hódmezővásárhely pl) nincsenek tradicionálisan ilyen meg olyan szavazókörzetek, mint az usában pl

Zoli mérnök 2018.01.11. 18:34:50

@Scott Tenorman Must Die: Úgy tudom 2014 előtt ettől függetlenül a 2010-es tapasztalatok alapján átrajzolták a szavazókörzeteket azért, hogy minél több olyan körzet legyen, ahol 2010-es szavazatok alapján övék lehet a körzet. Persze igazad van, hogy ez nem biztos, hogy működhet, de a cél szerintem egyértelmű volt.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.11. 20:26:23

@Zoli mérnök: nem tudom. de ha logikusan gondolkodunk, akkor 2010 előtt volt 5 választás (1990, 1994, 1998, 2002, 2006), amiből a fidesz 4-et elvesztett (1990, 1994, 2002, 2006). ezalapján szerintem ez könnyen cáfolható.
süti beállítások módosítása